A szellem csapdája

Fantasy / Novellák (1486 katt) Apollo11
  2012.11.26.

Minden a vulkán kitörésével kezdődött. Egyik pillanatról a másikra történt az esemény, mely mintha a sarkából fordította volna ki Latália hegyláncait. Sokan úgy emlékeznek rá, mint egy korszak lezárására. Tény, hogy minden élőlény élete egyszer s mindenkorra megváltozott.

A kitörésre számítani lehetett már jó ideje, s ezért a vulkán körül élők elmenekültek, magára hagyva a szuszogó, pattogó, tüzet köpködő szörnyeteget. Sokáig nem tudták, hogy hihetetlen história kerekedett a kitörés után, ugyanis az őrzők - így hívták azokat a Tűzpapokat, akik a tűzhányó védelméért feleltek - furcsa jelenségre lettek figyelmesek.

A tűz elapadását követő napon egy vörös árnyék telepedett a vidékre, s elkezdte őket riogatni, ijesztgetni, ők nem tudták, mi tévők legyenek. Megpróbáltak beszélni vele, azonban a jelenség nem mutatta magát sokáig előttük.

De megfigyelték, hogy teliholdkor leereszkedik az éjszaka közepén a vörös árnyék, s az erdőben ver tanyát, mindig ugyanazon a helyen, így elhatározták, hogy következő holdfordulókor meglepik.

Így is történt. Hosszú, átimádkozott nap után, Istenük, Jalle segítségét kérve hagyták el szent templomukat, s indultak a meredek lejtőn az erdőbe. Csípős szelek fújtak, annak ellenére, hogy a vulkáni láva és egyéb tüzes maradványok még mindig a hegyoldalon és a vidéken füstölögtek. A három pap csuháját fejébe húzta, s így csoszogtak lefelé a hegyről.


- Remélem, hamar végzünk - öreges hangján nem érződött félelem. A legidősebb, egyben a papok vezetője sok mindent átélt már, de hasonlóval még neki sem volt dolga.
- Csak nehogy megint egy démon legyen - tette hozzá ásítva a varázsló, tudós, pap és szent ember Brold. Ha valaki, hát ő értette a világi és a nem evilági dolgokat. Sokra mentek tudásával, hisz mondhatni, ő volt a legbölcsebb, habár nem a legöregebb. - Emlékszem, amikor a fába szorult démonhoz riasztottak. Hja, az volt ám a szép dolog, ki kellett dönteni azt a szép, sudár lombú tölgyet... de sajnáltam…
- Te csak ne sajnálkozz! - korholta le Pallan a főpap.

Sokáig tartott a leereszkedés, de mire a hold az ég tetején járt, az erdő közepén voltak.

Vártak. Türelmesen vártak, hogy érkezzen a vörös lény. Valójában még nem tudták, mivel, vagy kivel is állnak pontosan szemben, s ez a későbbiek során nem nekik fog kedvezni. Árnyak ide, vagy oda, félelmetes hely volt az erdő éjszaka.

A tisztást, amelyen ácsorogtak, sejtelmes fénybe borította a hold. Sokáig azt hitték, nem fog eljönni senki, s amikor éppen indultak volna vissza, egy vörös árnyék szállt le a tisztásra. Vörös fénye körberagyogta a papokat, és olyan érzéseket keltett bennünk, mintha egy ősi szellemmel néznének farkasszemet.

Kíváncsi tekintettel nézett végig rajtuk. Vajon mit akarnak tőle, hiszen ő az Élet és a Halál szelleme. Ő irányítja a feltámadást és az elhullást. Ő és csakis ő hozhat vissza életet a halálból...

- Mit akartok? - kérdezte hörgő hangján. Fejét oldalra billentette, így úgy nézett ki, mint egy kitört nyakú, vézna borjú. - Mit akartok tőlem? - kérdezte újra a félelemtől szinte kővé dermedt papokat. Brold megacélozta magát...
- Ki vagy te? - kérdezte vékony hangon a szellemtől. - És... és mit csinálsz itt?
- Hát nem tudjátok, ki vagyok? - bömbölte túl a süvöltő szél hangját a szellem. - Én, aki a halálból hozom vissza az embereket, és küldöm is oda őket? Háááh, felelj, szent ember!
- Nem tudtuk, ki vagy - nyöszörögte -, de ezentúl tisztelni fogunk téged. Azt mondd meg, miért jöttél? - a papok bólogattak. Ezért jöttek, hogy megtudják, ki az, aki az erdőjüket látogatja minden egyes teliholdkor.
- Hogy miért jöttem? - kezdte gúnyosan a lény. - Azért, hogy elégtételt tegyek azokért a pusztításokért, amit őseim földjén követtetek el - egyre hangosabban és dühösebben beszélt. - Ti, a papok évszázadok óta lakjátok ezt a vidéket, de azt nem tudjátok, hogy kerültetek ide.
- Nincs igazad - szólt közbe Brold.
- Elhallgass, szentember! - korholta le a szellem, s odakúszott hozzá vörös derengésében. A hold teljes fényével világított, így még félelmetesebbnek tűnt az alak. - Számos háborút megéltem, s jól tudom, mi történt itt az elmúlt időszakban. Jött a király és a sok katonája... pfuj - elfordult, s tovalibegett -, beszennyeztétek ezt a helyet, amelyen őseim laktak, s most azért vagyok itt, hogy megbüntessek mindenkit, aki erre jár. - A papoknak már kezdett derengeni valami. - Ti sem fogtok jobban járni, így jobban teszitek, ha felkészültök a halálra... - a szörny arcukba röhögött.

A papokon azonban nem látszott a félelem, nem olyan fából faragták őket, akiket csak úgy meg lehet ijeszteni, mégis volt valami a szellemben, amitől tartottak.

- Idefigyelj, vörös képű - állt szembe vele mérgesen Brold -, ha nem hagyod el ezt a világot, esküszöm, én küldelek el egy sokkal rosszabb helyre. Becsszavamra.
- Húzd be a csőrödet, apukám, mert a végén még sátáni eledelt készítek belőled - zárta rövidre a témát a vörösképű-szellem-árny alak. Felnézett a holdra, és sóhajtott egyet. Erőt gyűjtött a Halál varázslatához, s elkezdett egy bonyolult igét mormolni. A szellemek, amiket megidézett, köré gyűltek, és csak parancsára vártak. Vigyorogva a három csuháshoz fordult. – Na, fiúk, mit mondtam, trükkös szellem ez a Sharman, nemde? - kuncogott hamisan.
- Azt mondtad, Sharman? - az egyik pap ekkor megértette. Sharman, a Földből gyúrt katona. Évezrede halt meg, de minden évben visszajön kísérteni. Hogy is lehettek ilyen buták...

Sharman parancsot adott, a szellemek pedig bekebelezték a három barna ruhás-csuhába bújtatott papot. Nem tehettek ellene semmit, így már ők is az örök enyészeté lettek. Sharman csapdája bezárult, és ismét sikerrel járt.

- Nem megmondtam, nem érdemes velem ujjat húzni, még akkor sem, ha halhatatlanok vagytok - vihogva elhagyta a földet, s visszatért oda, ahonnan jött.

Előző oldal Apollo11
Vélemények a műről (eddig 2 db)