Linktár

A sivatag kincse

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2012/9 számában.

Ujjaim tétován mozdultak a relief arannyal futtatott, archaikus írásjelei felé. Már majdnem megérintettem az ábrákat, amikor kétség ébredt a szívemben. Nem hatalmasodott el rajtam, de ahhoz épp elegendő volt, hogy megakassza a mozdulatomat. Célomra összpontosítottam, hogy eloszlassam az elmémbe áradó vészterhes gondolatokat. Mint oly sokszor viszontagságos utam során, most is a sonioni hekka jóslatából merítettem erőt. Azt mondta, hogy a Taba el ibarai szentélyben szunnyadó emlékmű az egyetlen olyan dolog, amely választ adhat a kérdésemre. Csak ez az ereklye képes rá, hogy szétszaggassa az idő fátylát.

A legtöbb ember arra kíváncsi, hogy mit tartogat számára a jövő. Nos, ilyen szempontból én kivétel vagyok… Engem a múlt érdekel… Azt szeretném megtudni, hogy ki ölte meg a kedvesemet.

Remegő tenyerem a hűvös fémre simult. Abban a pillanatban izzó képek árasztották el az agyamat. Egymás után villantak fel és fájdalmasan égtek bele a retinámba. Szerelmem boldog, majd rémült arca… Rohanó lábak… Kapkodó lélegzet… Leila sikítása… Villanó penge és… Gyilkosának az arca…

Zihálva téptem ki magam a relief bűvköréből. Kínzó emlékek kavarogtak a fejemben, de igyekeztem gyorsan összeszedni magam. Mély lélegzeteket vettem, hogy megnyugtassam hevesen dobogó szívemet. Mikor kinyitottam a szemem, már újra a régi voltam… egy dolgot kivéve.

- El tudod olvasni az írást? Ugye biztonságos a kincseskamra? Nem őrzi semmilyen bűbáj? Esetleg csapda? Mondd, hogy nem! – Abdul hangjában mérhetetlen mohóság remegett.
- Igen, el tudom olvasni – hűvös mosolyt villantottam rá. – Leila is örülne a kincsnek, az ékszereknek. Bárcsak ő is itt lehetne velünk… Mit is mondtál, hogy találtál rá a testére?
- A patakhoz mentem vízért, ott akadtam rá szegényre… Még a gyilkosait is láttam, amint ellovagoltak. Mocskos sivatagi portyázók! Aztán… megpróbáltam segíteni rajta, de… már halott volt. Sajnálom, Ali, annyira… sajnálom!
- Ugyan, ne vádold magad, hisz te minden tőled telhetőt megtettél! – tétován megveregettem a vállát. – Mindent…
- Akkor… - úgy tűnt, hogy Abdul gyorsan összeszedte magát. - Mit mond az írás?
- Nos, ez egy idézet, amely így szól:

„Ha átlépsz a boltív alatt,
tiéd lesz a sivatag összes kincse”

Tekintetében újra fellobbant a telhetetlenség lángja, ezúttal még hevesebben.

- Ugye mehetek elsőnek? Mehetek… ugye?
- Persze, hogy mehetsz. Kiérdemelted…

Néztem, ahogy átrohant a boltív alatt. A birtoklás vágya hajtotta, ám nem jutott messzire. A kamra falán sorjázó apró lyukakból áttetsző szálak röppentek ki sziszegve, és pillanatok alatt gúzsba kötötték. Újabb és újabb fonalak ölelték körbe, és teste körül egy átlátszó gubó kezdett kialakulni. Csak a feje maradt szabadon, mintegy megkoronázva a szörnyű képet.

- Mindennél jobban akartad őt, de elutasított téged… Azt gondoltad, hogy ha nem lehet a tiéd, akkor ne legyen senki másé, ezért… megölted – hangom most érzelemmentesen csengett. – Hazudtál nekem és… én is neked. A felirat így hangzik pontosan:

„Ha átlépsz a boltív alatt,
tiéd lesz a sivatag összes kínja”

A dráma végét már nem akartam látni. Sarkon fordultam és elindultam a kijárat irányába…