Szeretetkereskedelem

Külvilág / Közélet (1859 katt) Norton
  2012.08.02.

A szeretet nem más, mint a lélek. A lélek pedig egyszerűen az, ami él, létezik. Az élet maga az isten.

Istenről számos elképzelés van. Megjelenik előttünk, mint szakállas öregember, vagy mint egy felsőbbrendű erő. Az elme megpróbálja valahogy megfoghatóvá tenni, lehúzni a saját megértési szintjére, hogy hatalma legyen felette.

Pedig az isten maga az élet. A Lét. Minden, ami körülvesz, és minden, ami benned van. Az egész világmindenség, ami egy gigászi lény. Örök és elpusztíthatatlan.

A halálról azt gondoljuk, megsemmisülést jelent. Létezőből nem létezővé vállunk. Ám a nem létező nem létezik, mint ahogy a szavak jelentése is arra mutat. Az élet örök. Isten örök. Te is örök vagy.

Bár idővel leveted magadról a formát, amit testnek hívunk, mégis tovább élsz, ugyanis nincs halál, nincs megsemmisülés, csak a Lét van, aminek a része vagy.

A Lét állandóan változó, de a felszín alatt mégis ugyanaz - mozdulatlan és stabil. Ez a stabilitás pedig a szeretet, ami összetartja ezt a világot, és azonossá tesz bennünket mindennel.

Ami nem a szeretetről szól, az csupán egy illúzió. Az illúzió változó, tünékeny, szertefoszló. Akár az idő.

Most arról szeretnék írni, hogy hogyan kereskedünk a szeretettel; hogyan váltjuk be a valóságot illúzióra. Remélem, nem lesz nagyon elvont.

Amikor egy csecsemő a világra jön, még nagyon közel van a forráshoz, a tiszta szeretethez, ám a biztonságot felváltja a látszat játéka: a múlandóság, az instabilitás, a törékenység, a félelem. Aztán jönnek az elvárások.

A még viszonylag egészséges érzelemvilággal rendelkező szülők általában szeretik a gyermeküket, és meg akarják óvni a kegyetlen világtól.

Azt akarják, hogy életképes ember váljon belőle, s rettegnek attól, hogy nem tudnak átadni valamit, ami a túléléshez kell, hogy kudarcot vallanak.

Főleg akkor lehet így, ha ők is sokat csalódtak. Ilyen esetben minél jobban szereti egy szülő a gyerekét, annál jobban fél attól, hogy esetleg ő is csalódást fog okozni neki - például nem veszi komolyan, amit mond, elzüllik, és a többi, és a többi.

A szeretet itt félelemmel keveredik - az pedig már nem a tiszta, lényegi valónk. Ilyenkor mindenféle drasztikus módszereket alkalmaznak: veréssel, szidalmazással igyekeznek a jobb sorsra érdemes utódot a megfelelő irányba terelni, s furcsa módon úgy érezhetik, hogy minél többet bántják, annál inkább szeretik, mivel a „jó cél” érdekében alkalmazzák a durva eszközöket.

Ennek persze rengeteg lelki zavar lesz a következménye. Ha például valaki állandó szidással akarja elérni, hogy a csemetéje tanuljon, akkor meglehet, épp az ellenkező hatását fogja elérni annak, amit akart.

A gyerek ugyanis úgy érzi, elzárták előle a szeretetet, s csak akkor kaphatja meg, ha eleget tesz az elvárásoknak - ha dacos, akkor azt fogja hinni, becsapták.

Megeshet, hogy megsértődik ezen, és leromlik a tanulmányi átlaga. Mintha azt mondaná: tessék engem úgy is elfogadni, ha nem felelek meg!

Vagy már csak azért sem lesz olyan életrevaló, mint ahogyan rá akarják erőltetni. Ha meggyűlöli a szüleit, akik diktátorként bánnak vele, de egyébként sikeresek az életben, akkor mindent megtesz azért, hogy ő viszont sikertelen legyen.

Ha ügyesek, inkább ügyetlen lesz, ha mesterek, ő kontár, ha gazdagok, ő szegény, ha vallásosak, ő ateista, ha erkölcsösek, ő erkölcstelen, és így tovább. Mert nem akar olyan lenni, mint az anyja, vagy az apja.

Ilyenkor az illető minden tudatos erőfeszítése ellenére valóban elzüllik. A szülők félelmei valóra válnak: léhűtő, bűnöző, vagy tutyimutyi alak lesz az utódjukból.

A legrosszabb pedig az, hogy még önmaga se fogja tudni, hogy miért lett olyan, amilyen, ugyanis ezek a folyamatok a tudatalattiban zajlanak le.

A szeretetet máris beváltottuk sértődésre, haragra, önsajnálatra, bűnözésre, önpusztításra, alkoholra, öngyilkosságra, stb. Miért? Mert az érzés nem volt tiszta és teljesen önzetlen. Félelem volt benne, na meg elvárás.

Ha látszólag hatékony is egy „kényszerítésen” alapuló nevelési forma (ami egyébként igen elterjedt), valójában nem az! A legelképesztőbb zavarok alakulhatnak ki, még akkor is, ha véletlenül gazdag, vagy sikeres lesz az az ember, mivel lelkileg nyomorékká válik. Mindez az érzelmekkel történő „visszaélés” miatt van.

Az emberek önzőek a szeretetben. Azt képzelik árucikk, melyet ki lehet sajátítani, be lehet váltani erre, vagy arra: szófogadásra, szorgalomra, engedelmességre és a többi. Pedig ez a csodálatos energia nem árucikk, hanem sokkal több annál. Maga a lélek. A valódi lényegünk.

A baj csak az, hogy nagyon mélyre van elrejtve a töméntelen elvárás és csalódás miatt - a „fájdalomtest” alatt található. Nehéz onnan kiásni, de ez az egyetlen cselekedet, aminek valódi értelme van, mivel ha tényleg sikerül, akkor nem a múlandóságért küzdesz, hanem az igazságért, ami örök.

Kitaláltam egy mentális gyakorlatot, amivel elvileg előcsalogathatjuk a valódi lényünket a sértődésből, csalódásból, félelemből, dacból, haragból és egyéb nyalánkságokból álló fájdalomtestünk alól:

Gondolj valakire, akit szeretsz, vagy szerettél valamikor! Ez lehet például az édesanyád, a testvéred, vagy bárki más. Idézd fel, hogy milyen volt az érzés, a lehető legintenzívebben, és mondd „neki” a következőket:

„Teljes szívemből szeretlek, csakúgy, mint önmagam. A te szereteted az enyém is. Egyek vagyunk, nincsen, ami szétválasszon bennünket. Ugyanaz a szeretet él bennem, mint tebenned, összeköt minket, általa azonosak vagyunk.

Ez a szeretet tiszta és őszinte. Nem vár el semmit, hanem elfogad, olyannak, amilyen vagy. Elfogadlak a hibáiddal együtt. Elfogadom a tévedéseidet anélkül, hogy azonosulnék velük.

Én döntöm el, hogy melyik elvárásodat követem, és melyiket nem, anélkül, hogy lelkiismeret furdalásom lenne, mert ez a szeretet tiszta, és nincs szüksége bizonyítékra, hogy létezik.

Ha elvárásoknak akarna megfelelni, akkor az már nem a szeretet lenne, hanem egy fizetőeszköz. Ezért nem érzem azt, hogy harcolnom kellene azért, hogy viszontszeress.

És én sem várok el tőled semmit, úgy fogadlak el, ahogy vagy. Szeretetem világos, ezért nem várja el tőlem sem, hogy megértselek téged.

Ha nem mutatod ki felém a valódi érzésedet, ha elrejted előlem, ha eltaszítasz magadtól, azt is elfogadom, és ugyanúgy szeretlek tisztán és őszintén.

Nem várok viszonzást, mert általad magamat szeretem, általad magamat becsülöm, általad magamat fogadom el. A gyarlóságokkal, a hibákkal, a gyengeségekkel, a félelmekkel és a fájdalmakkal együtt.

Nem teszek különbséget, mert közös a sorsunk. A közös emberi sors.”

Aztán mondd el ugyanezeket a szavakat, miközben valaki másra gondolsz, és a lelkedben felbukkanó szeretetre figyelsz.

Aztán mondd el ugyanezeket a szavakat, miközben az egész emberiségre gondolsz, és a lelkedben felbukkanó szeretetre figyelsz.

Aztán mondd el a következőket, miközben az egész életre, a sorsra, ha úgy tetszik, Istenre gondolsz, és a lelkedben felbukkanó szeretetre figyelsz.

„Elfogadlak olyannak, amilyen vagy, mert szeretlek. Hálás vagyok azért, amiért benned élhetek. Tisztában vagyok vele, hogy az igazi természeted a szeretet, a szeretetreméltóság. Ha mást éreztem irántad, az tévedés volt. Nem bűn, hanem tévedés, amit be kell ismerni.

Elfogadlak mindennel együtt, amit nyújtasz nekem. Elfogadom azt is, ha néha fenntartásaim vannak feléd, ez csupán az én hibám. Tudom, hogy egy vagyok veled. Az én lényem a tiéd, a tiéd pedig az enyém.

Elfogadom, ha segítesz megtisztulni, és figyelek az iránymutatásaidra. Átadom neked az irányítást. Köszönöm, hogy feloldod a félelmeimet!”

Kívánom, hogy a fenti szavak valóra váljanak a számodra, de ha nem is eszerint élsz, egy dolgot sose felejts el:

A szeretet nem árucikk!


Vége

Előző oldal Norton