Halál szellői
Mikor a halál szellői suhannak el a végtelenen
Örök időkre lehunyt szemű éjjeleken...
Mikor egy drága tekintet, mely mindig ragyog
A messzeségbe veszik s emléke sajog…
Mikor hamvadva evez a szív ismeretlen vizeken
S nem érez többé semmit, de semmit sem…
Mikor egy régi mosoly csak könnyként él tovább
S mikor lepereg, cseppjében csillannak a csodák…
Mikor a reszketeg rózsa elhull végleg
S hervadása után érzi csak, mi is az az élet…
Mikor csupán a hervadás virágzik
S egy kedves arc a feledés ázik…
Mikor a holnapi ölelésnek kora
Nem jő el már soha…
Mikor gyermeke után sírdogál a madár
S remegő szárnyakkal sírjára száll...
A Szeretet hantjára sosem hull a halál…
