Fáj...
Fáj a lét és létezés múlni nem akaró szörnyű érzés.
Meghalni nem akarok, hisz várnak rám a barátok,
De belül úgy sajog...
Feladnám most rögtön, de tudom, ez egy börtön,
Rácsok és szabályok, falak s barátok.
Halhatatlan álmok, kiolhatatlan vágyak
Ég és föld között, most hol állok?!
Őrületbe kergető kételyek, mik kizökkentenek.
Feldobnak, majd elengednek, egyszerűen elfelednek,
Összetörve földet érek, kit érdekel, hisz még élek?!
Eljön az idő, mikor feladom, s vissza se nézek,
Megváltás lesz ez nekem, örök nyugalom.
