Külűr Krónikái - Keresztút /részlet a történet előzményéből/

A jövő útjai / Novellák (883 katt) Kenneth Withaker
  2012.06.23.

Trent Hawkins nekifutott, a következő pillanatban pedig már ki is ugrott a csapatszállító belsejéből. A szél végigsimította a bőrét, az orrába pedig égett szagot hozott. A katona kinyitotta a szemét, ekkor meglátta a bolygó lángoló felszínét. Az erdőtűz, mint egy óriási amőba gyorsan terjedt tovább, állábaival felfalta az útjába kerülő fákat. A légvédelmi lövegek lövedékei és a felrobbanó járművek örök nappalba borították a Sylvannus egét, a légkör felső rétegeiben pedig, mint egymásra vadászó világító rovarok, vadászgépek vívtak pusztító légi ütközetet. Hawkins szemét csípni kezdte a felkúszó füst.

- Hamarosan elérjük az optimális magasságot – hallatszott egy mély hang a rádiójából.

Hawkins balra pillantott, alig tőle jól látszott Gunner ezredes. Hawkins érezte, ahogy a bolygó gravitációs mezeje magához húzza, de tudta, hogy még nem engedheti ki az ejtőernyőt.

- Utálom ezt! – kiáltotta egy fiatalos hang. Lance Morrow, állítólag valami admirális fia. Hawkins nem kedvelte, de jó mesterlövész volt.
- Majd ha kilapultál, tegyél panaszt a szokásos helyen – válaszolta Gunner. – És innentől kuss van. A skruddok bármikor bemérhetnek minket…

Hawkins magasságjelzője sípolni kezdett, a férfi ekkor meghúzta a zsinórt. A fekete ejtőernyő, mint paprikajancsi a dobozból, ugrott elő. Trent rántást érzett, majd felkiáltott. Reccsenés hallatszott, a következő pillanatban Hawkins feljajdult, ahogy a háta a kemény földnek ütődött. Feltápászkodott, ekkor látta meg a fák között közeledő megtermett alakokat. Reflexszerűen a vállához emelte a fegyverét és célba vette őket…

- Egy lépést se! – kiáltotta.
- Kis híján ide vonzottad a gyíkfejűeket – morogta egy hang.

Az elülső lény előlépett, a lángok megvilágították. Egy manot volt, legjobban egy humanoid nagymacskára emlékeztetett. A bundáját sárga-fekete csíkok díszítették. A szemei zölden világítottak. A kezében pedig egy fegyvert tartott, de az emberekéhez képest egészen művészi vonalai voltak. Hawkins leeresztette a géppuskáját.

- Porbafingókám, ők velünk vannak. – Gunner ezredes odalépett Trent mellé. Nagydarab, kopasz fickó volt, az arcát bicikliküllőformájú fekete bajusz díszítette.
- Elnézést, uram! – szólt vissza Trent.

Lance Morrow is a tisztásra ért. Alacsony, vékony fickó volt, világosbarna haját rövidre nyírta, az arca állandóan jókedv lakozott, de a szemeiben egy kígyó könyörtelensége csillogott. A nyomában egy vékony, barna hajú leányzó jött szorosan, a sort pedig egy rovarszerű tholtaxi zárta.

- Ha annál egy fokkal buzgóbb, mint amilyen, akkor most nem a skruddok miatt fájna a fejünk.

A manotok vezére erre kivillantotta a fogát. A fák közül egy tucatnyi macskaszerű lény jött elő.

- A hegyoldalt teljesen felgyújtották – mondta a manotok vezetője. – A légvédelmi bázis a túloldalon van, de ismerünk egy kerülőutat. – Lerakott egy gömb alakú holoprojektort, majd megnyomta a tetejét. Egy fénysugár csapott ki belőle, egy térkép. Középen egy kúp alakú hegy magasodott, jobbról egy kék, kacskaringós vonal kerülte meg. – A folyó mentén haladva talán elérhetjük, és oldalba kaphatjuk.
- De addig még lehetnek skrudd őrjáratok – vágott közbe Lance.
Gunner egy haragos pillantást vetett a srácra.
- Ha mindenáron nyilvánvaló dolgokról akar papolni, akkor menjen az admirális apukájához, és kérjen tőle a segge alá egy saját csatahajót, ott aztán kis királykodhat, de igaza van. Morrow – majd Hawkinsra mutatott -, maga Hawkinsal megy, és minden kígyófejű őrjáratot leszednek… Megtisztítják az utat előttünk.
- Magukkal küldöm egy katonámat – válaszolta a manot, majd odafordult egy narancssárga bundás lényhez. – Neyy, velük megy…

Előző oldal Kenneth Withaker