Blue
Képtelen vagyok a felszínes álmokra,
Lelkem a mélyben lebeg.
Kincsek után kutatva, kiutat keresve,
sár között hempereg...
A Hold sejteti lépteim, Szívem vérző virága
az útjelző lámpa...
Nem bírhatnak tovább maradásra.
Hibáim gúzsba kötik, megfojtják Énem:
elhagyott Reményem.
Gyengeségeim miatt veszítettelek el,
nem tudom már jóvátenni, de az Idő követel...
Válaszokat gyártva, álmokat szőve
kavargok a Létben...
Elmerülök a Kék Mindenségben.
Felbukkanva lassan elfelejtek mindent,
újrakezdve a kört,
vágyaim szőtte torz Tükört tartva magam előtt,
próbálom a Múltat jóvátenni...
Téged azonban nem tudlak elfeledni.
Hidegséged bánt, taszít...
S a Kék Mindenség elnyel megint...
(A verset Mamiko Noto: Aizome c. dala ihlette. 
A dal meghallgatható itt:
http://www.youtube.com/watch?v=CoEbc5FosRk)
