Egy író nem író, két író...
„Tamarion bejelentkezett.”
Tutu letette hídba a pasziánszot, leállította a háttérben futó filmet és rákattintott a kis szürke embert ábrázoló msn ikonra. Gyorsan a szájába kapott még egy pogácsát, aztán pötyögni kezdett:
Tutu üzenete:
Üdv!
Tamarion üzenete:
Hahó
– érkezett a válasz, feltételezhetően valakitől, aki Tamarionnak nevezi magát, függetlenül attól, hogy is hívják. Tutut nem igazán érdekelte, ki van a másik oldalon, amíg az értelmesen ír vissza.
Tutu üzenete:
figy, van egy zseniális ötletem.
Tamarion üzenete:
Na ne…
Tutu üzenete:
írhatnánk ketten novellát
Tamarion üzenete:
Ó jaj!
Tutu üzenete:
megállapodunk egy alapszituációban, meg mindketten találunk ki magunknak főszereplőket. ez azért fontos, mert senki sem irányíthatja a másik főhőseit.
Tamarion üzenete:
Nem mintha akarnám…
Tutu üzenete:
a szereplőink valamilyen okból kifolyólag szembekerülnek egymással, ezért tulajdonképpen olyan, mintha egymás ellen írnánk a történetet. valamelyikünk elkezdi, megír egy rövid részt, erre válaszként a másik megírja a sajátját. természetesen, amit már leírtunk, az megváltoztathatatlan.
Tamarion üzenete:
Nem bánom, de fogjuk rövidre. Tudod, mennyi dolgom van. Mi legyen az alaphelyzet?
Tutu vigyorogva püfölte a billentyűket. Nem is merte remélni, hogy Tamarion belemegy a dologba. Talán tényleg nem is vele beszélt…
Tutu üzenete:
vmi fantasy cucc legyen. nekem lesz három sablonhősöm, meg egy rejtélyes negyedik szereplőm. neked?
Tamarion üzenete:
Egy unatkozó báró, meg a szolgálója.
Tutu üzenete:
ok. akk mondjuk a báró vmilyen feladat elé állítja a hőseimet, ok?
Tamarion üzenete:
Áhh, az túl sablonos lenne.
Tutu üzenete:
akk ejtse őket csapdába, vagy vmi. Jó?
Tamarion üzenete:
Figyelj, inkább majd én kitalálok valamit, aztán átküldöm. Rendben?
Tutu üzenete:
kk
– Készen van, uram, remélem elégedett lesz.
– Feltételezem így van, Nob – felelte unott hangon Tamarion báró. – Mondana róla pár szót?
– Hogyne, uram! Amint látja, az ajtó tökéletesen rendkívüli. Elég erős ahhoz, hogy ne törjék be, továbbá megvalósítottunk néhány felettébb rafinált elképzelést, így a hagyományos módszerekkel feltörhetetlen…
Tamarion kezdte unni magát. Na, nem mintha eddig nem unatkozott volna, igazából mindig azt tette. Egyszerűen hozzátartozott az életéhez. Az unatkozás mestere volt, legalább egy tucatnyi különböző unalomérzetet tudott megkülönböztetni. Éppen ebben a pillanatban billent át a „hagyjatok meghalni” állapotból az „előtte hagyjátok meghalni a többieket is” állapotba. Ez egy felettébb furcsa, meghatározhatatlan érzés, semmi köze az ellenszenvhez, a haraghoz vagy a bosszúhoz. Kicsit olyan, mintha már képes lett volna más személyek helyett, vagy sokkal inkább által is unatkozni.
– Mire jó ez a temérdek kulcslyuk? – vágott közbe két ásítás között. Nem mintha nem tudta volna, de remélte, hogy ezzel sikerül kizökkentenie a lelkes szolgát. Tévedett.
– Éppen ezekre akarnék rátérni, uram! – mutatott a hatalmas vaskapun egymástól egyforma távolságra bereszelt, tizenegy sorban elhelyezkedő kulcslyukra. – A hagyományos zárakban…
– Ezt arra értsem, amin csak egy kulcslyuk van?
– … igen, szóval a hagyományos zárakban a megfelelő formájú kulcs eltol egy rugós biztosítópöcköt, ami a nyelvet rögzíti, aztán elfordítja azt, ezzel ki vagy bezárva a kaput. Idáig érthető, igaz?
A báró hatalmasat ásított. Ez az ásítás már egy picit más volt, mint az előző. Valamivel rövidebb ideig tartott, és a közelben állók csupán enyhe késztetést éreztek arra, hogy ledőljenek aludni.
– Azt hiszem, eddig még tudtam követni – dünnyögte, és unottan konstatálta, hogy visszazökkent a „hagyjatok meghalni” állapotba.
– Szóval, a kulcs itt nem a reteszt tolja el, hanem a zárat – jelentette ki ünnepélyesen Nob. Kivárt egy újabb ásítást, aztán folytatta a magyarázkodást. – Összesen négy zár van, ami ilyenképpen mozgatható, ezek mindegyikéhez más-más kulcs kell. Az ajtó mögött van egy másik ajtó, amire bevágtuk a zárak útját. Minden zárnak különböző alakja van, így az ajtó csak akkor nyílik ki, ha mind a négy zárat a megfelelő helyre mozgattuk.
A grófnak felcsillant a szeme. Illetve felcsillant volna, ha nem lett volna az unalom mestere. Így esetében ez annyit jelentett, hogy némileg több idő telt el két ásítás között.
– Nagyszerű – közölte.
– Lehetne egy kérdésem, uram?
– Miért is ne? Ha jól esik…
– Én értékelem a frappáns ötletet, de mégis mi szükség erre? Három emberről van szó, nem igaz? Egyáltalán biztos, hogy eljönnek?
– Hogyne. Minden bizonnyal.
Nob egyik lábáról a másikra ugrált. Nem szeretett kérdezősködni uraitól, de most valami nem hagyott neki nyugtot. Idegesen megvakarta a szakállát.
– És nem lenne egyszerűbb itt hagyni pár embert?
– Nem.
– Öööö – mondta zavartan Nob.
Egy nappal később
– Sikerült feltörnöm minden zárat, de csak annyit értem el vele, hogy arrébb mozogtak. Ilyet még nem láttam…
– Nem érdekel, hogy láttál-e, vagy sem. Ki tudod nyitni?
– Természetesen igen, csak…
– Csak mi? – förmedt rá Tahir. Utálta a betörőket, még akkor is, ha kénytelen volt belátni, hogy sajnos vannak olyan ajtók, amiket egyszerűen képtelenség betörni. Még akkor is, ha az embernek akkora karjai vannak, mint mondjuk Tahirnak.
– Szóval innentől nem ügyesség, hanem logika kérdése – mentegetőzött a betörő. – Tehát a varázslónk dolga.
– Varázsló?
– Nos, a probléma valóban matematikai jellegű, de inkább a valószínűségen és a próbálkozásokon alapszik – magyarázta a hosszú szakállas, cilinderes mágus. – Összesen tizenegyszer tizenegy, azaz százhuszonegy hely van, ezek bármelyikére kerülhet a négy zár. Ha jól sejtem, akkor ez olyan, mintha százhuszonegy közül kellene kiválasztanunk négyet, de a kombináció soha nem volt az erőss…
– Nem, ez nem olyan – vágott közbe a tolvaj. – Ez olyan, mintha négy vackot a megfelelő helyre akarnánk tolni.
– Mi?
– Öööö. Rendben, azt hiszem, igazad van – látta be tévedését a varázsló. – Öhömm, úgy értem, az első zár százhuszonegy helyre kerülhet, a második százhúszra és így tovább, ha ezeket összeszorozzuk…
– És mért tennénk ilyet? – hökkent meg a harcos. – Én biztos nem szoroznám össze őket.
– Igen – fűzte hozzá a tolvaj. – Talán ha minden másodikat kivonnánk, és minden elsőt hozzáadnánk, akkor kevesebb variáció lenne, és rögtön tudnánk, hova kell mozgatni a zárakat.
– Ez nem ilyen egyszerű - vitatkozott a varázsló. – Valószínű, hogy integrálnunk kell majd a végén, de az sem kizárt, hogy a valós számok halmazában ki sem tudjuk nyitni a kaput…
Az előző nap
Nob összeszedte minden bátorságát, és folytatta a reménytelennek tűnő párbeszédet:
– Már megbocsásson, uram, de én ismerem azt a három embert. Egy ilyen kapu meg se kottyan nekik, bármilyen ötletes is.
– Nyugodt lehetsz – felelte a báró. Nob csaknem elsápadt a félelemtől ura szavait hallva. Ez már nem közlés volt, nem egyhangú kijelentés. Egy kicsit olyan volt, mintha válaszoltak volna a kérdésére. – Ezek hárman soha nem lesznek képesek átjutni a kapu másik oldalára...
Szerda
– Segíthetek uraim?
A három kalandozó egyszerre fordult hátra. Egy pillanatra mindhármuk szava elakadt, aztán egyszerre szólaltak meg:
– Karmazsin?
– Személyesen – felelte az újonnan érkezett vigyorogva és meglendítette széles karimájú kalapját. – Azt hiszem, tudom a megoldást.
– Kétszázhárommillió nyolcszáznyolcvankilencezer nyolcszáznegyven? – kérdezte reménykedve a mágus.
– Nem arra a problémára…
– Akkor negyvenkettő? – kérdezte a tolvaj. – Az már rég megvan nekünk is…
– Úgy értem – vakarta meg kopasz fejét Karmazsin –, tudom, hogy tudunk bejutni a kapun. Halljátok szavam! – kiáltotta, és meglendítette kalapját: Huss!
– Ti hallottátok?
– Szerintem azt mondta: deriválás – jelentette ki a mágus.
– Azt mondtam: lecibálás – helyesbített Karmazsin.
– Remek ötlet – lelkendezett a harcos. Végre valami, amiben ő is használható. – Igen!
– Csak az a gond, hogy a kapu túl erős – csitította a tolvaj. – Még négyen se bírnák lecibálni a helyéről.
– Akkor deriválhatjuk? – csillant fel a varázsló szeme.
Karmazsin szájáról lehervadt a vigyor. Ez nehezebb lesz, mint gondolta.
– A kapu deriválhatatlan, akarom mondani lecibálhatatlan, amíg a zárak középen vannak. Ellenben, ha egészen szélre mozgatnánk őket, akkor a megfelelő erőkar birtokában…
– Számíthatsz rám – vigyorgott Tahir.
– … simán letéphetjük az ajtót.
Kedd
– Tehát a lényeg, hogy soha ne jussanak át a kapun? – próbálkozott tovább Nob.
– Nem. Lesz velük még egy ember. Négyen együtt kinyitják majd a kaput.
– Már megbocsásson uram, de mi értelme volt akkor idetenni?
A báró elmosolyodott. Pontosabban eddig lefelé görbülő szája az egyenes felé közelített. Nob úgy vélte, még a végtelenben sem fogja elérni.
– Oldalra tolják majd a zárakat, hogy be tudják törni a kaput. Viszont a négy sarokba egy-egy kampót helyeztettem el, ami beleakad majd a zárba. Ha kiszakítják valamelyiket a falból, magukra omlasztják a mennyezetet.
A hét első szöbetűs napja
– Mehet? Akkor gyökkettőre!
– Várjatok! – figyelmeztette őket Karmazsin. – Túl egyértelmű a megoldás, a bárótól azért többet várnék. Rossz előérzetem van.
– Nem én vettem el – vágta rá a tolvaj.
– Úgy értem, az ajtóval kapcsolatban. Ne a sarkokban legyenek a zárak, tegyük őket eggyel beljebb!
A hét második napja
– Biztos abban, hogy a sarokba teszik majd a zárakat?
– Nem. Sőt, biztos vagyok benne, hogy eggyel beljebb teszik majd.
– Tehát akkor a csapda ott is működik?
– Igen. A szó szoros értelmében, igen.
A hét negyedik napja. Visszafelé.
A vaskapu négy zárja végül megadta magát, és kiszakadt a hátsó ajtóból.
– A szélsőkön valóban csapda van – jegyezte meg a tolvaj, miután szakértői szemmel átvizsgálta az ajtó mögötti tökéletesen üres termet. – Ha kihúzzuk azokat a kampókat, a mennyezet a fejünkre omlik.
– Még jó, hogy az értelem a mi oldalunkon képviselteti magát – húzta ki magát a mágus. Igazából magára gondolt, de ennyi izomagyú között hülyeség lett volna egyértelműen kijelenteni.
– Ellenük kellene fordítanunk a csapdát – morfondírozott a tolvaj. – Úgy is van egy rejtett kijárat, tehát akár be is omlaszthatnánk magunk mögött az utat.
– A beomlasztás jó ötlet – szögezte le Tahir és már indult is a kampókhoz.
ddeK. Megint csak visszafelé
– Ha jól látom, akkor a kampók csak a sarkokig érnek – akadékoskodott Nob.
– Persze – vont vállat a báró. – Nem szeretném, ha valami baleset történne. Elég, ha bezárják magukat.
– De hogyan lép működésbe a csapda?
– Az már az ő gondjuk…
Egy nappal csütörtök előtt
– Várj!
– Mért? – kérdezte a harcos, és kihúzta a kampót. Hatalmas robaj rázta meg az épületet, aztán beomlott az előző szoba mennyezete.
Kedd
– Miért jó, ha csapdába esnek? És mi van a hátsó kijárattal?
– Egyszerű. A hátsó kijáraton a városőrség érkezik majd. Engem tartanak majd a tolvajnak, de mikor beérnek, látják majd, hogy tévedtek.
– És elviszik a négy kalandozót?
– Pontosan – felelte a báró. – Ezzel nyertem, és mehetek a dolgomra. VÉGE
Szerda! És ne izélj már, még simán nyerő helyzetben vagyok.
Az igazi Karmazsin a hegyoldalról figyelte, ahogy hasonmását, és azt a három idiótát elnyeli a beomló hegy. Halvány mosoly jelent meg borostás arcán. Minden a terv szerint megy…
Csütörtök, és igenis nyertem, úgyhogy hagyjuk abba az egészet. Ha nem hiszed, csak figyelj:
Az orgyilkos célra emelte számszeríját. Öt év alatt soha nem járt ennyire közel a győzelemhez. Tudta, ilyen lehetősége nem lesz még egyszer. A nyílvessző sziszegve suhant át a levegőn, majd tompa puffanással belefúródott az igazi Karmazsin hátába. A szerencsétlen kalandozót a lövedék lendülete lesodorta a párkányról. Mire elérte a háromszáz méteres szakadék alját, már halott volt.
Hé! Mintha abban állapodtunk volna meg, hogy mindenki csak a saját hősét irányíthatja. Na, akkor ezt figyeld, te szemét:
Karmazsin egykedvűen nézte, ahogy a bábú eltűnik a szakadékban. Aztán elővett egy apró szerkezetet, és megnyomta a tetején a piros gombot. Tamarion báró felett ebben a pillanatban felrobbant a mennyezet, a lezuhanó kövek pedig kilapították a már amúgy is unatkozó fickót.
Tamarion báró gondolt egyet, és letiltotta Karmazsint, az igazi Karmazsint és a bábú Karmazsint az msn-ről. Anyádat!
Tutu üzenete:
hé, ezt nem gondolhatod komolyan!!!
itt vagy még?!
figy, ez csak játék, nem értem, mit kell rajta izélni
na
tudom, hogy csak viccelsz
…
„Az üzenetet nem sikerült kézbesíteni.”
Tutu bezárta az msn-t, aztán dühösen visszakattintotta a filmet és a pasziánszot.
