Zengő fényű univerzum
Éjjel, mikor alszik a világ,
az égen kigyúl száz csillag.
Egy fényes lépcső indul el ma,
hol sok vidám csillag ballag.
Aranyfényből van szőve foka,
ezüstből lett minden korlát.
Aki csak rálép, habkönnyű lesz,
a szél is dallal ír kottát.
Fent egy kis csillag integetett:
„Gyere csak, ne félj, barátom!”
S ahogy lépek, minden fokon
újabb muzsikát találok.
Ezüst Hold halkan dobol hozzá,
a Göncöl is csak csengve jár.
A Tejút pedig körbe-körbe
ezüsthegedűn muzsikál.
Egy csillag fuvolán játszik,
másik dobon ver egy taktust.
És a sok apró fényből egyszer,
zenekar játssza a ritmust.
A daluk eljut messze-messze,
erdőn, tengeren, mezőn át,
és aki csak meghallja egyszer,
szívében őrzi dallamát.
Mert a zene is láthatatlan,
mégis összeköt ma minket,
egy kis dallam meg tud tölteni
örömmel egész szíveket.
Mikor aztán a hajnal ébred,
sápadni kezd fenn a világ,
csillaglépcső lassan eltűnik,
de marad minden muzsikád.
És ha este újra felnézel,
keresd meg a fényes fokot!
Mert lehet, hogy egy apró csillag
neked is egy új dalt hozott.
