Csontkopogó 4/4.
Pár perc csend után érkeztek az első üzenetek.
“Ezt te photoshopoltad? Mi ez a zagyvalék a Csontkopogóról? Csalódtam benned, Alex, azt hittem, hogy te is hiszel a parajelenségekben, de ez szánalmas, amit ide raktál nekünk“ – jött az ilyen jellegű egyre több elkeseredett üzenet.
– Gyerekek, ez valódi! – reagált rá kétségbeesetten.
“Ugyan már, egész nap nem is voltál bekapcsolva, miután a fogadósról kértél információt. Róla nem is találtunk semmit, de te igen, milyen érdekes“ – válaszolták vissza és egyúttal léptek is ki.
Alex még sosem érezte magát ennyire egyedül. Itt volt ebben az átkozott faluban, és a követői is elpártoltak tőle. Pont ezen az éjszakán.
Halloween éjszakáján a köd vastag szőnyegként telepedett Hollowgrave-re. Alex a temetőőr konyhájában ült a telefonja kijelzőjét bámulva. A nézettségi mutatók a mélybe zuhantak, a kommentszekciót elárasztotta a csend. Senki sem hitt neki.
Ha a napló igazat írt, ha Tom valóban a sír gondozásával tartotta kordában az átkot, akkor nem maradt más választása. Meg kellett békítenie a lényt. Amíg nem késő, amíg még nem lesz egy újabb csontváz. Ami már az övé.
Ahogy odaért, óvatosan elővette kameráját, amelynek halk kattanása most szinte visszhangzott.
– Halloween éjszakája van – suttogta –, tudom, hogy nem hisztek nekem, de félek… ha lát valaki, akkor légyszi, nyomjon egy lájkot.
A temető kapuja szinte magától nyílt ki előtte. Alex reszkető kézzel gyújtotta meg a mécsest, apró lángja alig vágott rést a sötétségen. Omladozó sírhalmok között botladozva jutott el a névtelen, kísértetiesen tiszta sírig. Letérdelt, és remegő ujjakkal próbálta letakarítani a frissen ráragadt leveleket.
Hirtelen fagyos széllökés söpört végig a fákon. A mécses lángja egyetlen fuvallattal kialudt. A teljes sötétségben egy nehéz, fullasztó árnyék vetült rá, és Alex mellkasára olyan mázsás nyomás nehezedett, hogy alig kapott levegőt. Tudta, hogy nincs egyedül. Pánikszerűen forgatta körbe a telefonját.
– Segítsetek… kérlek, valaki hívja a rendőrséget! Itt van mögöttem! – kiáltotta a kamerába, miközben a fülében megszólalt a baljóslatú hang:
Kopp…
Kopp…
A képernyőn eközben fásult kommentek pörögtek:
„Ugyan már, Alex, unalmas a színjáték.”
„Nincs ott semmi.”
A megmaradt néhány néző egymás után lépett ki a live-ból. Nem hallották a kopogást. Nem látták a sötétséget. Alex elhajította a telefont, és lélekszakadva rohant vissza a temetőőr házába. Bezárta az ajtót, ráfordította a kulcsot, és a falnak dőlve próbált levegőhöz jutni. Akkor a halálos csendben felhangzott az ajtón a három nehéz, határozott koppanás.
Kopp…
Kopp…
Kopp…
– Hahó, Alex! Nyisd ki, Tom vagyok! – dörrent meg a fogadós jól ismert hangja odakintről. – Mindent elmesélek, csak engedj be!
Alex agyán átfutott a megkönnyebbülés, és a kilincs után nyúlt. De a keze a levegőben megmerevedett. Eszébe jutott a versike:
„Halloween éjszakája van,
ha hallod a három kopogást,
Ajtódon jobb, ha lakat van,
mert a Csontkopogó erre jár.”
Alex hátralépett. Nem nyitott ajtót. De az ablakon át hirtelen egy fehér, hús nélküli csontkéz tört be, egyenesen a torka felé nyúlva…
– Helló mindenki! – hallatszott Axel vidám hangja, ahogy bejelentkezett. – Nyereményjátékra hívlak benneteket, a lájkolók között egy halloweeni hétvége kerül kisorsolásra Hollograve-be, a Fogadó a Csontkopogtatóhoz fogadóba tölthettek el egy szuper hétvégét – mutatott körbe a fogadón.
Pár pillanatnyi néma csönd után özönleni kezdtek a lájkolók és üzeneteik.
“Alex, te élsz?“
“Azt hittem, hogy te vagy az... hála Istennek, hogy nem“ – záporoztak a kérdések.
– Persze, hogy élek, skacok – nevetett kissé kényszeredetten. – Nem is értem, mi van veletek. – húzta el a száját.
“Azt hittük, hogy meghaltál.“
“ Egy évvel ezelőtt Halloween éjszakáján... találtak egy csontvázat a temetőőr házában...“
“Tele volt vele a net... a titokzatos csontvázról... a helyiek sem tudták, hogy ki lehet az...“
“És utána nem jelentkeztél… egészen mostanáig.“
Jöttek a kommentek.
– Igazatok van, de sok munkám volt a fogadóban, ugye, fiúk – szólt oda a vendégekhez.
“És Tom, a fogadós hol van?“
– Kiről beszéltek? Ti ismertetek valami Tomot, aki fogadós volt itt? – kérdezte ismét a fogadó vendégeitől.
Azok egyöntetűen tagadólag rázták a fejüket.
– Na, látjátok, ők sem tudják, ki az – tárta szét kissé színpadiasan a kezét. – Szóval akkor kinek van kedve nyerni? – tért vissza a bejelentkező kérdésére, miközben elégedetten látta, hogy egyre nő a lájkok száma. – Majd kommentben írjátok meg, kivel jönnétek! Addig is no para! – búcsúzott el tőlük.
Ahogy a képernyő elsötétült, belenyúlt zsebébe, és kivett egy megfakult, régi újságcikket. Egy katonáról szólt, akivel egy aknatámadás végzett. Szinte csak a csontja maradt meg, illetve egy fénykép.
Megfordította képet és elmosolyodott.
A képen ő volt.
Vagy valami, aki kísértetiesen hasonlított Alexre...