Az állatkert (Variant történetek 1.)
A Variant gyík, az alakváltó, a tudósok körében ma mai napig vita tárgya; nem döntötték el, hogy értelmes lény-e, vagy csupán egy ravasz állat.
(Enciklopedia Galaktika)
Martin az üres kifutó előtt állt. A rácsok mögött sziklás tájat utánzó, művi elrendezést látott: valamilyen fura, lilás levelű növényeket egy picike tóval. Akárhogy erőltette is a szemét, semmi mozgás nem tűnt fel.
– Csak akkor látod, ha ő is akarja.
Martin felnézett a kopott, kék munkaruhát viselő férfira. Megakadt a szeme az ősz borostán, meg a lógó, nagy, szürke bajszon. Azután vette észre a seprűt.
– Szerintem itt nincs semmi – vékony gyerekhangja kissé bizonytalan volt.
– Látod a tó mellett azt a rücskös, barna követ, ami olyan, mint egy megfagyott grok ürülék? – Az öreg elégedetten vigyorgott, a kisfiú tágra nyílt, csodálkozó szemébe bámulva. – Hát az nem szikla.
– Martin! – a tanárnő hangja parancsoló volt, mint egy uralkodóé az alattvalóhoz. – Ne maradj le a csoporttól!
Martin még egyszer ránézett a sziklára ott a rácsok mögött, azután az öreg takarítóra. A tanárnő sürgető intésére felzárkózott az osztályhoz. Az öreg kezében lassan, ráérősen mozdult a seprű.
– Nem unod még a kisded trükkjeidet?
A szemüveges, alacsony nő mögötte állt. Egy nagy mappát tartott a hóna alatt. Az öreg takarító ránézett, és vállat vont.
– Estére legyél megint bent a helyeden. Nem szeretem, amikor bolondítod az embereket.
Susan Welsh elfordult a takarítótól. Tizenhat éve volt az aethelgardi állat- és növénykert igazgatója. A fejét csóválva ment tovább az alacsony irodaépület felé. Soha nem fogja megszokni az alakváltó Variant gyík trükkjeit.
„Még jó, hogy fizetésnap nem áll be egy csekkért az emberek közé” – morogta magában a fogai között. Az iroda ajtajából visszanézett: az öreg már nem volt ott. A rácsok mögött, a kis tó partján most két rücskös, barna kő hevert egymás mellett.
A tanulócsoport tovább ballagott, a szőke kisfiú már el is felejtette a csalódottságát. Rengeteg látnivaló volt még a nyolcvanhektáros állatkertben.
