A csikós, aki eladta az árnyékát
Puszta fölött délibáb úsz',
kócos porral cimborál.
Csikós Jankó fütyörészve
kazal mellett álldogál.
Vásár volt a nagy akolnál,
nyüzsgött a sok-sok nép.
Ki lovat vett, ki kolompot,
ki meg mai jókedvét.
Jankó fogta árnyékát is,
ránézett egy jó nagyot.
– Éppen csak úgy heverészel,
dolgozhatnál, nézzed ott!
Arra jött egy kupecforma,
bajsza, mint a szénkefe.
– Eladó-e a fekete?
Megveszem he, érted-e?
– Három pengő, két pogácsa,
egy kulacs bor az ára.
Viheti az árnyékomat,
kenje kend a hajára!
Kezet ráztak nagy komolyan,
rögtön állt az alku már.
Árnyék meg illedelmesen
más gazdára át is szállt.
Ment a csikós hazafelé,
izzadt is, mint bányaló.
Tűzött nagyon a napsütés,
agyhelyet felforraló.
Falu népe összesúgott:
– Vajh’ mi lelhette Jankót?
Délben jár és egy tenyérnyi
árny sem hűti a tarlót!
Három zsandár porzott arra,
Bandi rögtön írni kezd.
– Árnyék nélkül járni, kérem,
nagyon gyanús eset ez.
A bíró is bölcsen szólt ott:
– Súlyos, kérem, a dolog.
Árnyék nélkül becsületes
ember soha nem mozog.
A csárdásné pörköltet főz,
meg is keverte azt jól.
– Árnyék nélkül az étvágy is
elszalad gyorsan dacból.
Estefelé jött a kupec,
vakargatta a fejét.
– Visszahoznám ezt az árnyat,
elhagyta az erejét.
Akármerre megállok én,
ez azonnal lefekszik.
Én dolgozom, az meg egész
nap csak lenn heverészik.
Jankó nevet, visszavette,
nem is volt itt nagy vita.
Az árnyéka úgy simult rá,
mint egy zsinóros ruha.
Azóta a pusztán mondják,
ha nagy a nyári meleg:
Árnyék nélkül élni lehet,
ha a birka már brekeg.
