Hatalom
Csak mert megteheted? Azt hiszed, ez a valódi erő? Ettől érzed valakinek magad? Szánalmas az a létezés, ami ezekre épülve tudja csak igazolni döntéseid létjogosultságát. Való, s igaz! Embernek születtél. Ám de egyáltalán nem bizonyos, érdemes is vagy rá. A tény maga nem jár semmilyen előjogokkal! Nem jár hatalommal! S végképpen nem jogosít fel mindenre, amit egyesek, te is megengedsz magadnak. A valódi erő nem impérium, nem a mindenek feletti fennhatóság. Az igazi hatalom valós felelősséget von maga után. Nem számít, mit mondasz. Az sem, mekkora a csillogás körülötted. Aranyból van-e a koszorú, mit homlokod köré font démoni lelkek hada! Az is huszadrangú tény, mit értél el ez idáig. Nem, ezek nem eredmények! Mindez pusztán talmi csillogás! Lidércfény! Semmi más. Számít az! Mikor kardot döfhetnél húsba, s te helyette segítő kezet nyújtasz! Mikor tarisznyádban egyetlen falat kenyér marad, s azt megosztod azzal, kit cseppet sem kedvelsz. Ki mégis osztozik sorsodban, mit rád mért az élet kacskaringós ösvénye. Számít az, mikor szomjas ad szomjazónak vizet! Sérült látja el a beteget. Gyenge emeli fel az elesettet. Számít és feljegyeztetik az igaz tett, mit érdek nélkül tiszta lélekkel adsz önként. Igen, nincs nagyobb erő, mint megtört szívvel vigaszt nyújtani! Reszkető lélek dalával haldoklót gyógyítani. Segíteni, mikor nem kell! Támogatni, mikor nem elvárás. Kegyelmet adni annak, ki azt meg nem kaphatná semmiképpen sem. Éhezőnek adni azt, mit egyébként elhajítottál volna. Életet osztani, mi sohasem volt a tiéd! Ez az igazi hatalom.
A lápi vándor elvette kardját az előtte sárban térdeplő uralkodó nyakáról, ki ez eddig őt üldözte, ki az életére tört. S kezet nyújtott a süppedőnek, kit a mocsár elnyelni készült végleg, magába zárva testet s mindent, mit megragadott már, legyen az élő vagy holt. Az éjjeli állatok motozását elrejtő, lassan itt-ott felszakadozó, halált hozó ködön átvilágított a telihold. S egy sokéves átok tört meg akkor hangos reccsenéssel valahol a távolban, mikor a lápi vándor kihúzta az ellent a mocsár halálos szorításából. Mérges gázok tüdőrepesztő halálos csapdájából. Megmentve annak életét.
Az, hogy korona van a fejeden, nem kiváltság! Hanem szolgálat. És ha te ezt nem tudod, akkor nem vagy érdemes rá! És nem csak a koronára. Hanem az emberi létre sem! Most pediglen menj! Kapsz még időt tőlem. Elmélkedj azokon, miket megosztottam veled! Ám de jól vigyázz, király! Egyszer mindenki hazatér. Te sem leszel kivétel. S akkor lelked mérlegre tétetik! Menj te, király! Menj békével! Ma itt nem fog vér omlani. Se piros, se kék. Hmm… látod te, király? Ez az igazi erő! Mikor kegyelmet tudsz gyakorolni akkor is, mikor minden porcikád tiltakozik ellene! Adni annak, kinek akkor és ott mása sincsen. Országalmád, jogarod s koronád most puszta súly, mi a sárba húz. Mit éppen a mocsár nyel el örökre. Bajból ki nem segít, mi csupán büszkeség és a dac szimbóluma! Gondolkozz el szavaimon, te király! Te itt, azok ott! Mit ér most arany, ezüst s gyémánt, mit a láp végleg elnyelt? Mit ér az ország? Alattvalókon zsarnokoskodó, hamis hatalom, ha a szád megtelik híg tőzeggel elvágva tőled az éltető levegőt? Hol van most hadad? A sereged? A porondmestered? Te király! Ugyanolyan a te jajszavad is, mint másé. És ugyanolyan kétségbeesetten kérsz segítséget is, mint más. Az igazi erő a kegyelemben rejtőzik.
A lápi vándor megfordult, és azonképpen tűnt el az éjszakai ködben, ahogyan érkezett egy bajba jutott ellene megmentésére. A király palotájáig a lova mellett sétált gondolataiba merülve. S életében először fogadta mindent elárasztó örömmel a hajnali nap első sugarait.
Vége…
