A mérleg nyelve
Napok romjai hosszú sorokban kígyóznak mögötted. Fájdalmasan marnak beléd.
Ébredéskor felfogod, hogy minden nap elvesz belőled valamit. Nem sokat, a változás nem jelentős, de a végtelen napok során minden perccel egyre könnyebb és könnyebb leszel.
Lassan fogysz. Úgy halványulsz el, mint az égen tündöklő, fenséges Hold.
Az út végén szíved már csak olyan könnyű, mint Ma’at tolla, amikor Anubisz isten leméri.
Az éjszakát felváltja a nappal. Ebben az örök körforgásban a sötét és a világos végül egymásba simul, hogy egy magasabb egységben egyesüljön. A mozgás talán valós, talán látszólagos. Mindegy is.
Az idő kereke senkit se kímél, könyörtelenül felőröl mindent.
Élj hát!
