A hazáért
Szél hordozza szívem lángját, messzi tájra száll dalom,
hegyek őrzik esküm fényét, bennük él akaratom,
rög alattunk múltat sóhajt, jövőt érlel csendesen,
áldott földből erő sarjad, hit virágzik lelkemen.
Nem aranyért, nem dicsőség csalfa csillogásáért,
hanem otthon tiszta fényű, szabad ragyogásáért,
kéz a kézben áll az ember, vállán sorsok súlya ég,
bátorságunk útja vezet, míg felragyog majd a kék.
Zászló leng a hajnal szélén, benne minden reményünk,
őseinknek üzenve –„Méltón védjük örökségünk!”
Szívünk dobban egy irányba, békét kérve, s még erőt,
élni, alkotni, vigyázni, tisztelve sok szemfedőt.
