Tengerre magyar 11. - A kincs, ami van?
Sűrűn gomolygott a pára a holtág felett, mikor felkelt a nap. Elsőként Pista ébredt és nem is sokat tétovázott, a hajóhoz ment, ahol magához vett egy flakon bort és csukott szemmel, élvezettel kortyolni kezdte. Nemsokára Popeye és Buborék is felébredt. Egy gyenge reggeli és néhány cinkos pillantás, ami a kapitány és elsőtisztje között zajlott le, összepakolták kevés holmijukat, majd hajóra szálltak. A mai nap sorsfordító lesz mindannyiuk számára, hiszen lesz, aki gazdagon és lesz, aki keserű kenyérrel a szájában fogja végezni. Popeye és Pista erős hittel hitte, hogy ők az első kategóriába fognak tartozni, Buboréknak pedig a kárvallottak sorsa fog jutni. Buborék is hasonlóképpen gondolkodott, de a sorsok menetét pont fordítva látta. Hamarosan kiderül, kinek lesz igaza.
Buborék, mint navigátor mutatta nekik az utat, hogy merre kell evezni a kincs felé.
– Hamarosan elérjük a Fekete köd holtágának a végét, ahol beletorkollik a Tempa nevű nagyobbik ágba. Ott, ahol a két víz összeér, ott lesz az elsüllyedt ladik a kinccsel – ecsetelte Buborék. – Cudar ám ott a víz! Mély és iszonyatos erejű örvények pusztítanak a víz alatt.
Popeye csak somolygott magában arra gondolva, hogy ez a marha kocabúvár így próbálja magát eladni és nélkülözhetetlennek feltüntetni, ám mikor elérték a torkolatot, némiképpen finomított a véleményén. Félelmetes volt a víz, ahogy örvénylett és kanyargott. Sűrű iszaprétegek törtek a felszínre néhány uszadékfával keverve.
– Itt fogsz merülni? – kérdezte meg a kapitány Buborékot.
– Igen itt. Mint Kund okleveles, fekete öves búvármester nekem ez nem fog nehézséget okozni – válaszolta fölényesen Buborék.
– Hol kössünk ki? – kérdezte Pista.
– Itt a bal parton jó lesz valahol, itt süllyedt el a kincses ladik. Oda evezzetek! – mutatott a holtág bal partján egy kidőlt fára Buborék.
Nem kis nehézségek árán ki is kötötték hajójukat a fához és kérdően néztek a búvármesterre, hogy most mitevőek is legyenek. Buborék biztosította őket arról, hogy minden rendben lesz, csak várjanak türelmesen, amíg ő elvégzi a dolgát.
Nem is tehettek egyebet, hiszen itt a víz felett ők voltak a menők, de lent a mélyben esélyük sem lett volna. Buborék a hajó gyomrából előásta a „háztartási mélységi búvárfelszerelést”, a gázpalackot, a slagot, és a Lidl-is szatyrot. Hátára kötötte egy bálamadzaggal a gázpalackot, amiben nitrogénnel kevert oxigén volt, amit Puffancs Rezső, a rakamazi maszek vegyész kevert neki barátságból. A gázpalackhoz csatlakoztatta a slagot, fejére húzta a szatyrot és ahhoz is hozzá szigetelőszallagozta a slagot. Nem mutatott túl bizalomgerjesztően ez a szett, de Buborék arca higgadtságot sugárzott. Lendületes karmozdulattal búcsút intett és a vízbe vetette magát.
– Na, ezt is most láttuk utoljára – mondta a kapitány Pistának.
– Talán életben marad – válaszolta Pista reménnyel a szemében.
– Nagy marha vagy te, Pesta, már arra sem emlékszel, amit az éjjel hallottál, és amit Rozsomákkal tárgyaltunk?
– Ja, de! Így már érthető – mosolygott az elsőtiszt.
Egyelőre tehetetlenül vártak, mígnem egy közmondás fel nem oldott a tunyaságot, miszerint „emlegetett szamár rögtön megjelenik”. A túlparton kibukkant a bokrok közül Rozsomák a csodálatos foltos fürdőköpenyében.
– Átjönnének értem, kedves uraim?
– Azonnal megyünk – válaszolta Popeye és a fától eloldozta a hajót és Pistával egyetemben átlendítették a túlpartra.
– Láttam, elmerült a habokba a gaz – mutatott a kissé távolibb, hömpölygő vízre Rozsomák.
– Valóban, csaló van a habokban – dudorászta Pista, mivel már a suttyomban beszürcsölt fél liter pálinkától cudar kedve támadt.
– Akkor, kérem, kedves uraim, más dolgunk nem lévén talán pihenjünk egy kicsit. Amíg mi pihenünk és esetleg falatozunk, a búvár úr dolgozik. Apropó van maguknál valami elemózsia? Jelen esetben nálam nincs, ugyanis nincs zsebem – mutatott végig viseletes fürdőköpenyén Rozsomák.
Popeye a hajó gyomrából előkapart egy kis kolbászt és már egy cseppet száraz kenyeret, valamint pár fej vöröshagymát és falatozni kezdtek.
– Tényleg, sikerült kikémlelni az éjjel, hogy hová rejtette el a varsát Duzzadt Géza? – kérdezte meg a kapitány az egyik legfontosabb dolgot, ami érdekelte.
– Hogyne, kérem szépen, már csak várnunk kell. Ha a számításaim nem csalnak, maximum egy óra múlva mehetünk is. A búvárpalackkal nem bírja az örökkévalóságig az emberfia.
Két szál kolbász és némi szuszogás után úgy vélték, hogy már elég idő telt el, ezért akár mehetnek is. Felszálltak a hajóra és Rozsomák útmutatása alapján eleveztek egy nem is oly messze lévő termetes fűzfáig. Ott kikötöttek, majd Rozsomák rámutatott egy vékony, de annál erősebbnek tűnő drótra, ami a fatörzsre volt erősítve:
– Ihol lenne-e, urak. Itt kötötte ki a gaz a varsát. A puding próbája az evés, avagy most ugrik a majom a vízbe. Húzzuk fel és akkor kiderül, hogy mit fogtunk!
Megragadták mind a hárman a drótot és húzni kezdték. Nehéz volt a varsa és csúszós a drót, de ők erősek és elszántak voltak, ezért lassan, de biztosan a víz fölé emelték. A dróthálóból készült alkotmány felső része kiemelkedett a felszínre.
