Tengerre magyar 10. - Visszaesküvők
Lassan botorkáltak a sötétségben élve a gyanúperrel, hogy valami sötét ügy áll a háttérben, amit talán ettől a furcsa ismeretlentől megtudhatnak. Rozsomák fehérnek csak nyomokban mondható fürdőköpenye mutatta számukra az utat a gyenge holdfényben. Talán csak tíz perc telhetett el, mikor egy nagyobb kiterjedésű tisztásra értek. Mivel a lombok már nem takarták el az ezüstös hold fényét, így a sötétséghez szokott szemük látni vélt a tisztás túloldalán egy építményt. Közelebb érve egy farönkökből ácsolt, roppant masszívnak tűnő kunyhót pillantottak meg, aminek az ajtaját Rozsomák kinyitotta nekik és betessékelte az épületbe őket.
– Foglaljanak helyet, urak! – mutatott körbe az egyetlen helyiségből álló lakóingatlanban házigazdájuk.
– Hol is? – kérdezett rá Pista jogosan, hiszen csak egyetlen ágy és egy hatalmas szekrény volt a helyiség összes berendezése.
– Ahol csak szeretnének – kedveskedett Rozsomák.
Vállat vontak, és Popeye, valamint elsőtisztje lehuppant az ágyra, mire Rozsomák Béla halovány arcszíne tovább sápadt.
– Na, de kérem, az az én helyem! Tessenek a feneküket máshová helyezni!
Mivel a szekrény túl magasnak bizonyult ülőalkalmatosság gyanánt, így jobb híján a földre ültek, és kérdő tekintettel néztek vendéglátójukra.
– Megkínálhatom magukat valamivel? Mondjuk, semmim sincs, de azzal szívesen szolgálok –invitálta őket Rozsomák kedvesen.
Ekkora marhaságra nem is válaszoltak hőseink, inkább megkérték a házigazdát, hogy fejtse ki bővebben, hogy is gondolja őket megmenteni a kisemmizés rémétől. Béla úr hanyatt dőlt az ágyon és tekintete a távolba révedt.
– Az úgy kezdődött, kérem szépen, hogy a napi rutinnak megfelelően kimentem a szabad ég alá tanulmányozni a csillagokat. Tudják, gyerekkorom óta érdekel a csillagászat. Tulajdonképpen szakcsillagász lennék a Vénusz pályatevékenységeit illetően.
– Lehetne esetleg a lényeget? – kérte Popeye könyörgő tekintettel.
– Hogyne kérem – folytatta Rozsomák lekicsinylő tekintetet vetve a kapitányra. – Szóval ott tartottam, hogy a Vénusz pályagörbéjét tanulmányoztam, amikor nem messze a megfigyeléseim helyétől evezők csobbanásait hallottam. Tudják, kérem, én itt a magányban töltött idő alatt bizonyos kifinomult hallásra tettem szert, így könnyedén megkülönböztetem egymástól a szürkegém lábainak lapátolásnál kiadott hangot egy evező halk csobbanásától.
A kapitány nagyot sóhajtott és épp szólni készült valami durvát, mikor Rozsomák ellentmondást nem tűrően folytatta:
– Kíváncsiságomat kielégítendő a hang irányába indultam. Egy alakot véltem felfedezni a parton, aki felé egy csónakban egy másik, kissé testesebb úriember evezett.
– Őket láttam és hallottam én is – vetette közbe Pista boldog arccal, örülve annak, hogy még sem volt olyan részeg, hogy hallucinált volna.
– Így van, uram – bólogatott Rozsomák –, ám nem hallotta azt, amit én. Ugyanis ön pár perccel később érkezett a helyszínre. Ez a két gazember magukról beszélgetett, bár akkor még nem tudtam az önök létezéséről. Eldöntötték, hogy csúnyán rászedik magukat és elorozzák azt a bizonyos kincsen önök elől.
– A fene az anyjukat! – kiáltott fel Popeye.
– Minden bizonnyal, kérem – szusszantott Rozsomák –, és itt jönnék a képbe én. Szívesen segítek önöknek kiküszöbölni az átverés tényét egyharmad részért a kincsből cserében.
– Amennyiben tényleg sikerrel segít, hát legyen – mondta a kapitány és közben arra gondolt, hogy akár így még jobban is járhatnak, hiszen nem négy, hanem csak három felé kell osztani a lehetséges zsákmányt. – És miképpen képzelte el a segítséget?
– Tulajdonképpen roppant egyszerű a dolog. A gazemberek terve az, hogy az a nagyobbik, mondhatni dagadt példány...
– Az a Duzzadt Géza – szólt közbe Pista.
– Minden bizonnyal, kérem, de ha mindig félbeszakít, akkor reggelig sem fejezem be a tervem ecsetelését – morrant egyet Rozsomák, majd folytatta a monológját. – Tehát az a dagadt elhelyez egy varsát az éj sötétjében, amibe holnap a másik a kincset pakolja, majd meglép a víz alatt. A dagadék meg, mivel csak ő tudja a helyét a halászszerszámnak, másnap éjjel felszedi a kinccsel és megpattan. Maguk meg a hoppon maradnának. Szóval én ma éjjel kilesem a varsa helyét, mikor lehelyezésre kerül. Önökkel egyetemben meg, amikor a búváremberke lelépett, felszedjük és lépünk mi is. A kincs a miénk lesz, a méreg meg az övék. Na mit szólnak, uraim?
– Kezet rá! – állt fel a padlóról Popeye, és a mancsát nyújtotta Rozsomák felé.
Miután az üzlet megköttetett és letisztázták a részleteket, el is váltak egymástól, miután Béla úr visszavezette őket a sátorhoz, mielőtt Buborék gyanút fogna. Hőseink a sátorba kúszva csak a csalfa búvár szuszogását hallották.
Úgy tűnt, sínen van a dolog.
