A köd
Gina alig várta már, hogy haza érjen. Hosszú, fárasztó nap állt mögötte, de ügyfele elégedett volt, és csak ez számított.
Nem szeretett ködben vezetni, de olyan hirtelen szállt le, és már csak fél órás út volt hátra, hogy nem állt meg. Az út melletti fák szinte beburkolóztak a ködbe, csak néhány kiálló ág hajlott ki sejtelmesen, így kicsit vészjóslónak tűnt a környező táj. Ginát valami megmagyarázhatatlan rossz érzés kerítette hatalmába. Szinte a semmiből egy alakot látott felbukkani, ösztönösen a fékre lépett és elrántotta a kormányt. Sikerült pont egy árokba csúsznia.
Hát ez remek – gondolta keserűen. Kiszállt az autóból és megnézte, nem történt-e nagyobb sérülés. A lökhárító nyomódott be, de szerencsére nagyobb kár nem keletkezett.
– Segíthetek? Sajnálom, hogy miattam történt ez – szólt egy női hang hozzá.
Gina megijedt egy pillanatra, de ahogy hátrafordult, egy barátságos női arcot látott. Megkönnyebbülten felsóhajtott és rámutatott a kocsira.
– Ezt egyedül nem tudom kitolni.
– Jöjjön, nem messze lakunk, a férjem majd segít, legalább a nagy ijedtségre, amit okoztam, megihatna egy finom, forró kávét.
– Igazán kedves, de majd hívom a férjem – és már vette is elő a mobilját. – A fenébe nincs térerő – morgolódott Gina.
– Jöjjön nyugodtan, ennyivel igazán tartozom. Pár hete a mi lökhárítónkat is úgy megjavította, hogy egy karcolás sincs rajta, egy őzet ütött el. Bár kissé furcsálltam, mert erre nem szoktak járni, de a vére ott volt a lökhárítón.
Gina engedett a nő unszolásának és vele tartott. Eváról – így hívták a nőt – kiderült, hogy rendszeresen jár futni és ezen a szakaszon elég gyér a forgalom, őt is váratlanul érte a hirtelen leszálló köd és úgy gondolta, hogy befejezi a futást és hazamegy, amikor pont Gina kocsija előtt felbukkant.
Barátságos kis házhoz értek, kellemes meleg fogadta Ginát. A vendéglátója ígéretéhez híven, valóban finom, forró kávéval kínálta, amíg a férjét kereste. Már jó ideje elment Eva, Gina úgy gondolta, hogy megnézi a kertben. Az ajtóban ebben a pillanatban egy mogorva alak jelent meg, kishíján orrba vágta Ginát.
– Maga meg hogy a francba kerül ide?! – hangzott a nem túl szívélyes fogadtatás.
Gina hátrahőkölt, de összeszedte magát és ő is csípősen reagált.
– A felesége hívott meg, ugyanis kiugrott a kocsim elé és belehajtottam miatta az árokba. Azt mondta, hogy itt lakik a közelben, és a férje, vagyis maga segít kitolni az árokból.
– Hogy kivel beszélt? – döbbent meg a férfi.
– Evával, a feleségével, már egy ideje várok, hogy visszajöjjön, közben beszéltem a férjemmel és úton van ide – blöffölt Gina.
– Jó, segítek – enyhült meg a férfi. – Jöjjön, mutassa az utat, már lassan oszlik a köd is.
Gina el akart búcsúzni Evától, de az asszony még mindig nem tért vissza. Gina elindult a férfivel és tíz perc múlva már a kocsijában ült. Megkönnyebbülten hajtott el végre és igyekezett el is felejteni a történteket. Két nap múlva érdekes fotóra lett figyelmes az egyik lap címoldalán. Ismerős női arcot látott, és felismerte két nappal ezelőtti asszonyt Evát. A cikk címe szerint cserbenhagyásos gázolás áldozata lett.
– Nézd, szívem – mutatta az újságot a férjének –, ez a nő ugrott a kocsim elé két napja, róla meséltem. Kedves nő volt, szerencsétlen, biztos megint rossz időben futott és nem vették észre.
A férje elolvasta addig az átnyújtott újságot és elsápadva kérdezte:
– Gina, biztos, hogy ezzel a nővel találkoztál?
- Persze, de miért?
– Mert a cikk szerint már kb. egy hónappal ezelőtt történt a halálos baleset, de két napja találták meg a holttestét.
Ginán jeges rémület futott végig.
– Úristen, akkor a férje őt ütötte el, nem egy őzet.
