IT: Welcome to Derry
Emlékszem, hogy a 90-es évek elején – még bőven a parabolaantennás időszak kezdetén –, leadták Stephen King egyik legvaskosabb regényének adaptációját valamelyik német csatornán. Az akkori AZ megformálója Tim Curry volt, aki miatt legalább annyi álmatlan éjszakám volt, mint amennyit Freddy Krueger okozott az Elm utcából integetve. A bohócoktól való félelem felerősödése ebben az esetben azt is jelentette, hogy az alapot szolgáló regény Krajcárosát (vagy hívhatjuk Pennywisenak) tisztességesen átültették a vászonra. Noha nem minden került bele az 1990-es filmbe, mert Stephen King munkáit nagyon nehéz 100%-ban visszaadni, mégis éles kontúrokkal kirajzolódott előttünk, hogy mire is gondolt az író, miközben megalkotta minden idők egyik legösszetettebb horrorikonját.
Bő huszonhét évre rá Andrés Muschietti rendezésében megkapta a maga modern, dupla részes adaptációját. Személy szerint nagyon vártam, mert az előzetesek alapján, úgy gondoltam, megtalálták Tim Curry méltó utódját Bill Skarsgård személyében. És nem tévedtem! Imádom, ahogyan Bill megformálta Krajcárost! Ahogyan kifolyik a nyál a szájából, ahogyan lefagy a beszélgetések alatt, és a szeme ezalatt elmászik a helyéről. És a beteges tánca, na, az mindent visz. Talán csak a túlzott CGI nyomta meg az ember gyomrát. De a mai vizualitás már csak ilyen. Vagy elfogadjuk általános jelenlétüket, vagy mehetünk akár sétálni is az erdőbe filmezés helyett. A döntés a miénk.
Isten hozott, Derry-ben!
Derry, az 1960-as évek eleje. Tipikus amerikai kisváros. A rasszizmus szomorú „virágzása”, a hidegháború torokszorító marka, melyet „nukleáris szorongásnak” is becéztek. A katonaság jelenléte szükségszerű, súlyozza a történetet, miközben finoman beleszövődik a végkifejletbe, akárcsak Derry őslakosainak aggodalma Pennywise iránt. És főképpen pár kisiskolás mindennapjába kapunk betekintést, mely könnyűnek tűnik első látásra, de nem az. A gyerekek kegyetlenek. Több fájdalmat tudnak okozni, mintsem gondolnánk. Megfélemlítik egymást, nyomást gyakorolnak a gyengébbekre. Ideális terep egy ébredező bohóc garázdálkodásának. Főleg, ha a bohóc ősi éhsége csillapíthatatlan.
Pennywise, a bohóc
Ki volt Ő valójában? King eredeti regényéből aránylag jól körvonalazódik. Féltem, hogy a sorozat nem, vagy csak keveset fog hozzáadni ehhez a misztikumhoz. Tévedtem. Ügyesen összefűzték az idősíkokat, több homályos történeti „apróság” került a helyére, ami az eredeti két részt magyarázza. Ezáltal összetettebb, érdekesebb és félelmetesebb lett a Pennywiset körülölelő legenda. Miért csak Derryben garázdálkodik? Ez a kérdés engem is piszkált. Mostanáig. Hiszen Pennywise nagy hatalmú, akkor miért és hogyan volt korlátok közé zárva? A sorozat erre is választ kínál, amire tulajdonképpen a végkifejletét is építi. És Pennywise megjelenésére se lehet panasz. Főleg a vége felé lesz igazán pöpec a jelmeze. Nagy piros pont érte! Szeretünk, Bill Skarsgård!
Korai Vesztesek Klubja
Számomra nem hozott akkora rajongást a korai Vesztesek klubja gyermekei. Nem jött át az őszinte félelmük. Igaz, megtalálták a módját a történet szerint, hogy stimulálják ezt az érzést, de ez amolyan felmosórongy csavargatásnak éreztem. Hamar rájöttek a megoldásokra, így Pennywise esélyei a brutalitása ellenére csökkentek az idő előrehaladtával. Ezt nem éreztem annyira reálisnak, de elvégre ez csak egy nyolc részes sorozat, ami a valóságot keveri a fantáziával. Ezt valahol el kell fogadni. Ahogyan azt a nevelési technikákat is, amikkel a klubtagokat nevelték a szülők. Talán ez a mai világban már elképzelhetetlen, vagy szégyenérzetet ad a régi módszerekre felesküvőkre, de a múlt valóságát nehéz lemosni csak úgy. King eredeti regényében jobban bevezeti az olvasót ebbe a rendszerbe, ami a sorozatban csak érintőlegesen mutatkozik. Ez nekem hiányzott. King nem nagyon vett részt az IT: Welcome to Derry írásában, de aktívan adta kérésre a tanácsokat a szereplőkkel kapcsolatban. Ez azért érződik, hogy "csak" tanácsadó volt. A párbeszédeken mindenképpen látni, melyek sokszor mesterkéltek, ötlettelenek. Nekem hiányzott King mélyre hatoló, bélbizsergető, lélektépően zseniális monológjai.
Beteges mozzanatok, vérbő jelenetek
Nem lehet ok a panaszra! A sorozat tartogat mindenféle horror-jóságot a rajongóknak, hiszen Pennywise aktivitása a félelemkeltésben mutatkozik meg legelőször. A látomások jól komponáltak, itt-ott undort keltőek, ötletesek. Nem állítom, hogy tökéletesre lettek faragva, de klasszul illeszkednek Derry univerzumába. Érződik, hogy Muschiettiék elengedték magukat, és kegyelmet nem ismerő módon fröcskölik a művért a néző lelkére. Bár ez a lendület kicsit alább hagy a sorozat felénél. És nem spóroltak a karakterek életével se, avagy balga dolog megkedvelni benne bárkit is. Ám tudom, hogy ezt nem lehet, így fel lehet készülni a legrosszabbakra, hiszen a gyerekeket mindig sajnálja az ember. Ám ez csak egy film, semmi több, pusztán kitaláció. Aki többet lát benne, talán annak nem való a horror.
Summa
Az elmúlt idők egyik legjobb előzménysorozata lett az IT: Welcome to Derry. Személy szerint epekedve vártam azt a heti egy részt, amit az HBO volt szíves leadni. Tudták, miképpen főzzék a kását, és hogy hogyan etessék vele a kiéhezett nézőket. Pennywise zsánere tisztességesen megkapta a maga tuningját. Nem lett minden porcikája tuti befutó, voltak időhúzó, furcsa és logikátlan részek, mégis pontosan azt kaptam, amit vártam. Elvileg berendeltek még két évadot. Ha azok is ilyen szinten mozognak majd, akkor nem lesz gond. De most megyek, mert láttam egy piros lufit elszállni a kerítésem felett...
