Csend
Földi időszámítás szerint január tizenharmadikán történt. Nem volt sem előzmény, sem figyelmeztetés. Egyszerűen csak megtörtént. Hogy pontosan mi is? Azt nem tudni. Csend lett, vészjósló csend. A föld bolygó egyszer csak elhallgatott. Fényei és a rádióhullámok kavalkádja, az a bábeli zűrzavar, amit magából ontott kifelé, egyszerűen megszűnt. Január tizenharmadikán az első időzóna szerint pontban huszonhárom óra ötvenkilenc perc ötvenkilencedik másodpercében. A tüzek kialudtak, az atomerőművek láncreakciói leálltak, a gépek leálltak.
Csend lett, vészjósló csend. Mintha csak elvágták volna, minden egyszerre megszűnt. Az emberek is elhallgattak, a madarak éneke is megszakadt. A szél is megállt, a tomboló hullámok is elsimultak. Megálltak a tengeri áramlatok, megszűnt a dagály és az apály. A hold is ott, ahol volt, megrekedt. A fagylalt, ami egy kislány kezében volt, pontban éjfélkor a földre eset és senki sem kapott utána. Igen, a fagylalt is. Mert ami az egyes időzónában éjfél, az a középsőben dél, míg a legutolsóban hajnal. A repülőgépek, melyek az égre karcoltak vonalakat, is egyszerűen leestek onnan fentről. A vonatok vagy megálltak, vagy kisiklottak ott, ahol a csend utolérte őket. A hajók sem úsztak tovább, az autók sem folytatták útjukat.
Csend lett, mindent átható és átszövő csend. Nem zümmögött a légy tovább és a méhek döngicsélése is abbamaradt. Nem volt sem kutyaugatás, sem farkasüvöltés. De még a patkánylyuk rejtekében is megszűnt a motozás.
Hat nap telt így el, mire a környező civilizációk entitásai felkapták a fejüket, vagy éppen amijük volt ahelyett, és kérdéseket tettek fel. Miért van csend a földön?! Hetedik napon a csillagközi szövetség befejezte az adatok elemzését, megdöbbentő eredményt kaptak. Január tizenharmadikán a föld bolygó elcsendesedett. Mintha csak kikapcsolták volna. Idáig és ne tovább! Az ez idáig a homályba burkolódzott, magamagát titokban tartó földönkívüli élet rémülten horkant fel. Mi történhetett ott? Mit csináltak már megint az emberek, hogy minden elhallgatott?
A csillagközi tanács döntött, és egy felderítő hajó leszállt a földön. Nem az egyes időzónában és nem is az utolsóban. Pont ott, ahol a kislány fagylaltja a földön landolt, középen. Nem találtak embereket, sem holtakat. Csak eszközöket, magukra hagyott ruhákat és járműveket. Csend volt, mindent átható csend. Nem fújt a szél, nem adott hangot a természet. Mert nem volt, mi hangot adjon. Eltűntek az emberek, az állatok, a madarak, a halak, a rovarok, a bogarak. Eltűnt minden, ami élt, csak a növények maradtak és a csend. A vészjósló csend. Majd felszállt a hajó és egy nagyváros kellős közepén szállt újra le. Ott is csak a csend volt. Senkit és semmit sem találtak, ami élt, hangot adott ki. Mindenfelé magára hagyott járművek, ruhák kupacban. Mintha csak használóikat kiszippantotta volna valami. Óra, gyűrű, nyaklánc, protézis, pacemaker és fogtömések, műfogak. Ezek maradtak csak utánuk. Kismadár fészkében a tojások, kutya nélkül a póráz, macskák nyakörve. Mind-mind ott maradt, mintha csak egy szemvillantás alatt elpárologtak volna gazdáik. Se vér, se küzdelem, se semmi nyom nem maradt utánuk.
Az idegen űrhajó legénysége jelentést tett, aztán ott érte őket is a dél! Ami az egyes időzónában pont éjfél! És csend lett. Az adás megszakadt, az idegen űrhajó reaktorai leálltak és fényei kialudtak. Több hír nem jött róluk. Egy mentőhajót küldtek utánuk, ám de azok csak az entitások helyét, személyes tárgyait és eszközeit, leállt hajóját találták meg. Az öt fős legénységnek nyoma veszett, csak a csend maradt utánuk. A vészjósló, baljós hangulatú csend! Hiába keresték, kutatták őket. Semmi! Csak a csend. Egészen addig tehették, míg másnap a dél, a pontba tizenkettő óra, ami az egyes időzónában éjfél, ott nem érte őket. Akkor csend lett. Ők is elhallgattak. Egy harci naszád ment értük katonákkal, de semmit sem találtak. Csak a holmijaikat, az eszközeiket és a leállt reaktorral csendben veszteglő hajójukat. Délelőtt tizenegykor felszálltak és elhagyták a bolygót. Majd délután egy órakor újra leszálltak és tovább kutakodtak.
Így ment ez egy héten keresztül, ám de sem élőlényt, sem társaikat meg nem találták. Minden nap tizenegykor felszálltak és egy órakor visszatértek. A hátrahagyott robotjaik, műszereik és bármi, ami működik vagy élt, pontban délben, az egyes időzóna szerint éjfélkor elcsendesült. Egy hét múlva feladták és a föld bolygót, ahonnét minden élő eltűnt, és ahol minden elcsendesedett, karantén alá helyezték.
Ez tízezer éve történt és még mind a mai napig tart. Ma már a bolygót három piros kereszttel jelzik a multiverzum térképén. Sokan eltűntek és rajtavesztettek. Tudósok, kalandorok, rejtőzködők. Bárki, aki a bolygón landolt és maradt addig, míg az egyes időzónában éjfélt nem ütött az a képzeletbeli óra. Mind a mai napig nem tudják, mi történt, és az hogyan? Mi váltotta ki? Hová tűntek az entitások, az emberek, az állatok, madarak, halak, rovarok, bogarak, baktériumok?! Miért állt le minden? A tengerek áramlása, a szél, az árapály, a hold keringése! Miért van csend?! Mi okozta azt a vészjósló, mindent átható csendet? Miért burkolódzott a föld bolygó hallgatásba?
.
.
.
Vége...
