Tavaszi ígéret
Elsüppedünk a sárban, a mélyben,
Elsüppedünk világunk tengerében;
Holttá lészen az élő, s élővé a holt,
Míg esőben a szívem efféléket dalol.
Zakatol a lelkem, majdan elcsendesül,
Hisz itt az ősz, s az idő elmerül;
A parányi perc messze elszelel,
S miként a fűnek magja,
Tavasszal újra kel.
Leszakad az ég, sírnak az Angyalok,
Bús keservükben az emberek oly' vakok;
A felhők fátyla elszáll a konok tél után,
A Nap az égen új szépséget talál.
Ha a bánatom egyszer mind tovaszáll,
Szívem az égi csendhez visszatalál;
Bár élők s holtak útja változékony,
A remény örökké él mindenkoron…
Mártély, vasútállomás, 2025 ősz
