Titánok vasára
Egy történet a mély víz és a könnyűfém találkozásáról
A történet ott kezdődik, ahol a józan ész véget ér: egy külvárosi kocsmában, melynek falán három dolog díszelgett: egy kifakult naptár 1997-ből, egy „Hitelt csak halál esetén” felirat, és egy térkép a világ óceánjairól, amire valaki alkoholos filccel ráírta:
„ITT VAN A TITANIC. MINDENKI MÁST KAMUZIK.”
A térképet Szinyák „Bronzkarú” Béla rajzolta, a magyar színesfémkereskedelem koronázatlan királya. Béla úgy hitte, hogy a történelem legnagyobb hajókatasztrófája nem tragédia volt, hanem üzleti lehetőség, amit a britek elbénáztak.
Mellette ült csapatának agytrösztje – már ha egy hat osztályt végzett emberre lehet ilyet mondani – Pöcök Dezső, aki egyszer három tonna rézdrótot adott el aranyként egy vasútállomás mellett. (Azóta ott áll egy tábla: „Itt nem arany van.”)
– Béla, te biztos vagy ebben a hajóban? – kérdezte Dezső, miközben a harmadik Unicumot löttyintette a térképre.
– Fiam, a Titanic nem hajó, az üzleti lehetőség, ami vízbe esett! – mondta Béla, és büszkén pöccintett a térképre. – Gondolj bele: több ezer tonna acél, bronzcsavarok, rézharangok! Még a csillárok is aranyozottak!
– Ja, csak kicsit mélyen van – jegyezte meg Pöcök.
– Hát nem baj, majd lebukunk érte.
Ekkor szólalt meg a harmadik társuk, Kutyás Lajos, aki valójában kutyája nélkül jelent meg az utóbbi öt évben, de a becenév ragadt, mint a rozsda a sínre.
– Béla, a víz alatt nem lehet hegeszteni, nem? – kérdezte félve.
– Lajos, ne legyél tudományellenes! A XXI. században élünk! Ha az oroszok tudnak tengeralattjárót építeni, mi miért ne tudnánk színesfémkereskedő-búvárhajót?
A projekt: Titánok Kft.
Másnap reggel megalapították a „Titanic Kimentő és Vasgyűjtő Kft.”-t. Cégfilozófiájuk egyszerű volt: „Ami elsüllyedt, az nem veszett el – csak olcsóbb lett.” A bázist Csepelen rendezték be, egy használaton kívüli teherhajóban, ami oldalán büszkén viselte a feliratot: „Dunai Denevér – csak enyhén süllyed”.
A gépészeti részleget Móric „Buborék” Jenő vezette, aki életében kétszer merült víz alá: egyszer gyerekkorában, egyszer meg, amikor beleejtette a kulcsát a Dunába. Ő volt az, aki feltalálta a „háztartási mélységi búvárfelszerelést”, ami állt egy gázpalackból, egy slagból, és egy Lidl-is szatyorból.
– Ez garantáltan 30 méterig bírja, utána viszont... hát, jogilag már nem garancia – mondta Jenő.
A nagy indulás
A magyar Titanic-expedíció napján hat férfi és két műanyag kád útnak indult a Fekete-tenger felé, mert Béla szerint az „úgyis összeköttetésben van az Atlanti-óceánnal, csak kicsit kanyarog”.
A hajózás során történt, hogy Kutyás Lajos megtalálta az első „roncsot”, ami később egy elsüllyedt sörösrekesznek bizonyult. A csapat ezt mégis győzelemként ünnepelte.
– Ha ez itt van, akkor a Titanic sincs messze! – mondta Béla, és bevezette a naplójába:
1. nap: találtunk üveget. Valószínűleg első osztály.
Két nappal később Buborék Jenő lemerült a felszerelésével. Öt perc múlva egy habzó, bugyborékoló massza jött fel, amiből egy kéz integetett.
– Megvan a Titanic! – üvöltötte Jenő, mielőtt kiderült, hogy csak egy elrozsdásodott vaslépcső volt a kikötő alján.
A végső fém
A vállalkozás természetesen csődbe ment, miután kiderült, hogy az Atlanti-óceán nem „két benzinkút között van”, és a hajójuknak sem volt motorja, csak egy elhivatott Lajos evezővel. De Béla nem adta fel. A kocsmában ma is ott ül a térképet nézve, és azt mondja:
– A Titanic ott van, csak még nem jöttünk rá, hogyan kell lefelé navigálni GPS-szel.
És mikor a pincér megkérdezi, hogy mit kér, mindig azt feleli:
– Egy rozsdamentes sört. Ma még nem dolgozunk, de holnap újra merülünk.
Utóirat
A Titanic Kimentő és Vasgyűjtő Kft. azóta megszűnt, de a magyar vállalkozói szellem nem. A hírek szerint most a Holdon hagyott űrszemét újrahasznosítását tervezik. A mottójuk ugyanaz maradt: „Ami ott van, az előbb-utóbb valakié lesz. Mi legyünk azok.”
