XIV.LFP. Romantikus este féltengellyel
Nevezés a XIV. Lidércfény pályázatra
Gonosz fénnyel kelt fel a hold Simagöröngyös festői szépségű ipartelepe felett, és a bagoly is baljóslatúan huhogott a pottyantósbudi tetején üldögélve, de mindez Ifás Tibit, a helyi anyagmozgatót nem akadályozta meg abban, hogy Vicuskába karolva besétáljon a város melletti kiserdőbe.
Motivációi között nem a botanikai érdeklődés, vagy az urbanizációból való elvágyódás dominált, inkább Vicuska bitang dekoltázsa. Bár optimistán magával hozott egy takarót, sejtette, hogy a könyvtárosként dolgozó lánynak, lehet, kevés lesz a belőtt séró és a trombitaréz Roltex óra, így romantikusra vette a figurát.
– Né’d! Hullócsillag! Kívánj valamit! – bökött az ég fekete bársonyán átsuhanó fényes csóvára. A lány sóhajtva felé fordult, és megigazította teknőckeretes SZTK szemüvegét.
– Nem látom be, Tibor, hogy egyéni vágyaim manifesztációjában miként segítene az a fényjelenség, amelyet az űrben keringő, kisebb meteoroidok keltenek a légkörben, miközben a nagy sebesség miatti súrlódástól felizzva ionizálják azt.
– Ööö… izé – válaszolta frappánsan Tibi, és azt inkább már meg se említette, hogy a légköri ionizáció leszállt a kiserdő mögött. Lányos zavarán a város felől közeledő ikertelefonfülke méretű árnyék látványa segítette át. Mivel a hánytatott sorsú, több zombitámadást is látott Simagöröngyös túlélésközpontú lakója volt, azonnal reflexesen cselekedett. Farzsebéből kisbaltát rántott elő, és maga elé tolta élő pajzsnak a lányt. De csak Böszme, az Atomállapot söröző csaposa ballagott arra kezében egy Moszkvics féltengellyel.
– Halihó, fiatalok! Mi járatban erre, ezen a hűvös éjszakán? – integetett feléljük barátságosan a tíz kilós fémrúddal.
– Tudod, Böszme, erdei séta, hullócsillag, romantika – vigyorgott Tibi, és visszatette a farzsebébe a szekercét a fésű és a kacsintós tükör mellé. – Hát te?
– Bumfordi gazda és a barátai múlt héten megünnepelték a sikeres vásárt a krimóban, aztán elfelejtettek fizetni. Azt mondták, rossz volt a pálinka. Azért megittak belőle fejenként vagy két literrel, mire rájöttek, hogy nem szeretik. A fizetési felszólításaimat „előbb gebedsz meg, te dagadt pióca, mint hogy tőlem pénzt látsz” kijelentésekkel hárította el. Azóta nem jött felém, így én megyek le hozzá, hogy megvitassam ezt vele.
– És minek a féltengely?
– Agresszív, kötekedő ember – csapott párat a bal markába a fémrúddal Böszme. – Jobb, ha vannak megfelelő érveim. Többször is összevitatkoztunk már. Makacs ember, azt is mondhatnám, hogy keményfejű. Határozottan keményfejű. Ezért puszta kézzel mindig is nehéz volt meggyőznöm, hátha majd most ezzel a nyomatékkal sikerül. No, ti meg csak óvatosan a romantikával. Furcsa fénnyel kelt ma a hold, és a bagoly is baljóslatúan huhogott a kerti budi tetején. Ez mindig rossz ómen.
Ezzel a tagbaszakadt kocsmáros micisapkájához emelte a tengelyt tisztelgés gyanánt és elindult az ösvényen, hogy találkozzon nemezisével.
– Még, hogy hold és bagolyhuhogás. Ostoba babonaság – legyintett Tibi, és a legyintés ürügyén ügyesen átkarolta a lány vállát. – Én nem hiszek az ilyesmiben, mert minden reggel kelet felé fordulva egy vörös téglára lépek, és hármat tapsolok. Ez megvédelmez minden bajtól.
– A hiedelmek szemlélete ok-okozati összefüggést tulajdonít ilyen viszonyban valójában nem álló dolgoknak – bólintott a lány. Tibi közben kinézett egy szép füves részt a rekettyés előtt, ahová leteríthetné a pokrócot romantikázni. Ehhez ideje udvarolni.
– Te olyan okos vagy – villantott egy pisztolyorrú Mátyást érő csibészmosolyt Vicuskára. – Biztosan a könyvektől. Azokat én is szeretem.
– Igen? Melyik a kedvenced?
–Hát, ööö… Az ilyen vastag. Amiben sok a betű. Az a híres fickó írta, amelyik már meghalt, de még mindig beszélnek róla.
– Hm. Mit olvastál utoljára, ami elgondolkodtatott? De, az igazat!
– A Zsiguli szerelési kézikönyv lesz az. Filozófiai mélységekbe vezetett. Az M10-es csavar találkozik az anyával. Van ebben valami sorsszerű – mondta drámai hangon. Szembefordult a lánnyal, mélyen a szemébe nézett, közben megmarkolta a fenekét. – Meg persze ott volt, a meghúzási nyomaték.
– No de, Tibor! Ezzel durván behatol a személyes terembe!
– Épp ez lenne a cél…
– Hörr… – tette hozzá a zombi, és némi recsegés ropogás árán előmászott a rekettyésből. Rothadó agyával úgy gondolta, már megvolt a romantika, jöjjék hát a vacsora.
Ifás Tibi rádobta a pokrócot, és megsorozta a baltával a fejét. Mintha csak egy öreg, kiszáradt tölgyfatuskót csapkodott volna. A pokróc széthasadt, és előbukkant alóla az élőhalott hombárfeje.
– Bumfordi gazda! – ismerte fel Tibi, és döbbenetében leengedte a kisbaltát.
– Hörr... – közölte a zombi, és meglegyintette hatalmas kezét, amitől Vicuska hanyatt esett a rekettyésbe, Tibi pedig egy fának csapódott. Tüdejéből kiszorult a levegő, és szomorúan bámult a szekerce után, amit elejtett a reptében. Így csak hadonászni és visítozni tudott, mikor a zombi felé hajolt.
– Hörr… – ismételte magát Bumfordi gazda, majd eltátotta pudvás fogakkal teli száját. Tibi tudta, hogy eljött a vég. Rá férne egy vödör tic-tac. Jutott eszébe utoljára, mielőtt behunyta a szemét. Valami magvas meglátásra, egy végső megvilágosodásra számított, de úgy látszik, neki csak ez jutott utolsó gondolat gyanánt.
Aztán valami hangosan, lucskosan reccsent, és maga alá temette egy iszonyatos súly. Mozdulni se tudott.
Hülye érzés a halál – konstatálta. – Kényelmetlen, és büdös is. Inkább kinyitotta a szemét. Böszme ekkor görgette le róla Bumfordi gazda kásává lapított fejű holttestét.
– Köszönöm, barátom! – lihegte, és feltápászkodott. Böszme segítéségével előhúzták a viseltes könyvtároslányt a rekettyésből. – Hihetetlen szerencse, hogy erre jártál!
– Nem találtam otthon ezt a barmot, így visszafordultam – intett a főtengellyel a hulla felé Böszme. Vicuska orra hegyére tolta a szemüveget.
– Tényleg szerencse. Így megmentett minket egy zombitámadástól. Furcsa dolog ez a gazdával, hónapok óta nem változott át senki élőhalottá. Mi történhetett vele?
– Hogy mi? – lepődött meg őszintén Böszme, és a véres vascsövet félre tette, hogy megvizsgálta palacsintává lapított fejű áldozatát. – Bumfodi gazda zombivá volt változva?!
A rekettyés túloldaláról Világigázó Moloch Högroloch Hempertelper a Proxima Centauri legfőbb hadura ijedséggel vegyes döbbenettel szemlélte a jelenetet. Daliás, majd hetvenhárom centis teste megtöppedt a fényes kezeslábasban, miközben egészségesen zöld arca citromsárgára sápadt. Teniszlabdányi szemén idegesen remegett a hártya, mikor a mellette álló hű alantasához fordult.
– Húzzunk innen, Bivlip! De Azonnal!
– Magam is így gondolom, Őrettenetessége! – helyeselt a csatlós, és visszarohantak a tisztáson veszteglő űrhajójukba. A Világuralmi tervek naplójába bejegyzés került, miszerint a Kék-23 jelzésű planéta domesztikációját bizonytalan időre elhalasztották.