Elhasznált világ
Ákos mindig is magányos volt, és jobban szerette, ha a szobája rejtekében maradhat a játékkatonáival, amiket minden nap sorba állított, mintha a legvéresebb háborúra készülnének teljes harci öltözékben. Mindig is érdekelték a történelem ezen momentumai, ahol háborúk zajlottak, és az iskolában is kamatoztatta ezt a fajta tudását, és örömmel szívta magába a múlt ezen részét.
Volt egy kutyája, Bruno, a hatalmas farkaskutya, akit nagyon szeretett, de egy napon a békés teremtés megharapta a szomszéd kislányt, és Ákos hiába kérlelte a szüleit, hogy ne vegyék el tőle ők nem hallgattak rá. Ákos szemében innentől, mint hatalmas szörnyetegek jelentek meg, akik kegyetlen módon elvették tőle a négylábú kedvencét, és magába zárkózott Bruno emlékének társaságába. Amikor megtörtént a baj, Ákos is a sintérek kezébe akarta adni a szüleit, mint ahogy azt ők tették Brunoval. Egyszerűen vigasztalhatatlan volt. Ez volt az a pont, ahol ő maga belül megszakította a szüleivel a kapcsolatot, és a magány vette át a főszerepet a mindennapjaiban és a játékhadsereg nyújtotta a vigaszt a lelki fájdalmában.
Az iskolában a tanulás ezen része volt, ahol nem érezte egyedül magát, mert bár tudta, hogy amikről olvas, már nem léteznek, de felfogta, hogy egykoron megtörtént események voltak a világban, és azok az emberek, akikről olvasott, társaságot nyújtottak neki, amikor úgy érezte, hogy senki másra nem számíthat.
Néha a valóság utat tör magának az életben, és kegyetlen módon bánik az emberrel. Ezt vagy fel sikerül dolgozni vagy lent a porban végezzük. Így volt ezzel Ákos is. Nagyon fáj neki Bruno elvesztése, de nem tehetett mást gyermekfejjel, belátta, hogy az élet megy tovább, csak ez az egész megváltoztatta. Megmutatta az élet a rideg oldalát, ahol ő védtelen volt, de ahogy telt az idő, állta a sarat, és elfogadta, és Brunot megőrizte a szíve mélyén, ott ahol mindig is végtelen szeretet fogja őt övezni. A valóságban pedig, ahogy megtanulta, a játékkatonák szolgáltak védelmére, akik megvédték a valóság elleni harcában. Ők voltak az ő bástyái ebben az emberek egymás iránti figyelmetlenségben szenvedő elhasznált világban.
Írta: Németh Balázs
Sümeg 2025. 3. 25.-26.
