Rocky
avagy küzdeni ér, fingani nem!
Andrea majd felrobbant a méregtől. Falatnyi vályogháza, mely egy kis telken áll, három szomszéd által volt közrefogva. Az egyik kutyái rendszeresen tönkretéve a kerítést átjártak lyukásó olimpiát tartani. A másik úgy gondolta, az ő telkén könnyebb kivinni a kerti hulladékot és behordani a friss trágyát, mint az ő szép és rendezett portáját összepiszkítani. Míg a harmadik úgy gondolkozik, minek elmenni a boltba, mikor csak besétál hozzá és kiszolgálja magát a veteményeséből, a gyümölcsfáit megkopaszítva, míg ő nincs otthon, amíg dolgozik, vagy csak elugrik valahová. Telke nem nagy, alig harmincszor harminc méteres, ám de nem is olyan kicsi, ha dolgozni kell vele. Férje nincs, elhagyta őt, miután szerencsejátékokon eljátszotta a teljes vagyonukat. Gyerekük sosem született, ki tudja miért? Volt férje elvert mindent. Pénzt, házat, lakást, nyaralót és ráadásul még a jövőjüket is. Rendszeresen járnak hozzá pénzbehajtók, rossz arcú emberek pénzt követelve tőle. Volt férje tartozásait akarva behajtani rajta. Volt, akinek adott, félelemből, volt, aki megértette, itt nincs már keresnivalója. Ma is itt volt egy abból a kitartóbb fajtából, elvéve tőle fizetésének a felét, ami megmaradt, miután befizette a számláit. Elmehetne a rendőrségre, tudja jól, ám de azt is, egyedül van, mint az ujjam, és annak a gazembernek a „rokonnyai” meg fogják találni. Kilátástalan volt a helyzete. Majd harmincéves kétajtós Suzukijával be volt jelentve Pistihez, a helyi autószerelőhöz. Na jó, ez kissé túlzás, mert Pisti egy fabódéban dolgozik magánzóként. Le kell mondania az esedékes javítást öreg autóján, mivel pénze nem maradt már rá ebben a hónapban. Szedett hát a kertben ezt azt neki fájdalomdíj gyanánt, egy kis kedveskedésképpen, mert Pisti jó ember. Meg aztán kislánya, Krisztike imádja a friss gyümölcsöket, a paprikát, a paradicsomot. Csak párja, az a Margit elviselhetetlen. Terrorban tart, kontrollál, irányít mindenkit maga körül. Átkozott egy fúria az! Nem is érti, Pisti mit látott benne? Igaz, fiatalabb a lány Istvánnál vagy tizenöt évvel, de akkor is! Egy egész kis kosárra való kedveskedés gyűlt össze percek alatt, majd öreg autójába ülve tíz perc múlva már ott is volt.
– Szép reggelt Andrea asszony! – Pisti mindig így köszöntötte, már csak azért is, mert Andrea hét évvel idősebb volt nála.
– Pistikém, sajnos a szerelés el kell, hogy maradjon. Legalábbis ebben a hónapban.
– Már megint azok az uzsorások?! Ej, ej. Csak kéne már tenni valamit!
– Tudom, de hát mit?
– Bár nem az én dolgom, de ez így nem maradhat! Na guruljon be az öreglánnyal, kicseréljük azt a halálán lévő gömbfejet.
– Pisti, most tényleg nem megy!
– Ugyan már, már megvettem hozzá, amit kell. Filléres dolog, nem tétel és alig tíz perc alatt kicserélem. Nem venném a lelkemre, ha emiatt bajba kerülne. Meg aztán most kicserélni olcsóbb, mintha megvárjuk míg körülötte minden tönkremegy.
– Ezért nem jut egyről a kettőre Pistikém, mert mindig segít másokon.
– Megette a fenne, ha már ez se megy!
– Kifizetem ahogy lesz rá pénzem.
– Tudom, de nem szükséges. Kaptam én már magától eleget, és a kislányom is.
Ám de ment az mindig, tudta ezt jól ő is, és Pisti most tényleg nagyon szeretett volna segíteni neki, mert Andrea is segít mindig kislányának, Krisztikének. Amire pedig az anyjának kellene ott lennie, de az éppen mindig el van foglalva valamivel. Hol a telefonját nyomkodja, hol tévét néz, hol a körmét festi. Tényleg meg is volt a javítással tíz perc alatt, még egy kávéra is futotta a megkopott kotyogósból.
– Kifizetem ahogy lesz rá pénzem.
– Tudom, de nem szükséges. Kaptam én már magától eleget, és a kislányom is.
Mikor Andrea elindult, jutott eszébe a kosár.
– Ezt majd elfelejtettem, saját termés a kertből. Ezt maguknak készítettem elő.
– Köszönöm! Látja, Andrea kedves, már ki is fizette kamatostól. Még a borravalót is beletette holnaputánra is. Krisztike boldog lesz, ha hazahozom az óvodából.
Jó érzéssel, mosolyogva indult haza Andrea. Igen, aranyos az a kislány, jólelkű. Tiszta apja az a gyerek. Jövőre lesz elsős abban az iskolában, ahol Andrea tanít. Talán még hozzá is fog kerülni, ki tudja. A falu végi kis földútról kikanyarodva látja, hogy az egyetlen utat, amin hazajutna, éppen egy kosaras kocsi zárja el. Nem volt kedve várni, míg megjavítják azt az utcai lámpát, így hát kiment a főútra a falut megkerülve. Kint az út szélén egy friss kupac szemetet lát, valaki ide borította le. Nem szép látvány, nem is túl kulturált, de hát vannak ilyen emberek. Ahogy haladna el mellette, az egyik zsák megmozdult. Andrea megállt, visszatolatott. A zsák megint megmozdult. Kiszállt és kibontotta. Egy hatalmas kutya volt benne, fél feje vérben úszott és szemmel láthatóan a végét járta. Andrea nem gondolkodott, kinyitotta a kis autó csomagtartóját és próbálta rávenni szegény jószágot, maga másszon ki onnét, ám de az képtelen volt lábra állni, bár észlelte őt. Andrea zsákostól vonszolta oda, majd ránézett hatalmas terhére. Nem, ez nem fér be ide egyszerűen! Eldöntötte a hátsó üléseket és úgy próbálta beemelni a szerencsétlen jószágot. Majd fél órájába telt, mire nagy nehezen sikerült a hatalmas kutyát zsákostól beemelnie. Elindult egyenesen az állatorvosi rendelő felé, majd rövid tanakodás után rá kellett jönnie, felesleges. Egy fillérje sincs, mert az az uzsorás volt férje tartozásai miatt elvette tőle azt, ami megélhetésre maradt, miután minden számlát befizetett. Kicsit gondolkodott, mi tévő legyen, majd hazament és betolatott a kis kertjébe. Újabb fél órát szenvedett, mire a kis vályogházába bevonszolta a hatalmas állatott.
Pontosan tudta, mit kell tenni vele, hiszen apja valamikor állatorvosként praktizált. Innen volt a vagyon, a ház, a nyaraló, amit volt férje el tudott kótyavetyélni. Éjfél is volt már, mire kitisztította, összevarrta sebeit. Nem lett szép, de hát a célnak megfelelt. Antibiotikum kellene, de az nincs neki. Keresett penicillint, talált is lejárt szavatosságút néhai apja valamikori gyógyszeres dobozában. Most jó lesz. A semminél bármi jobb. Összetörve kis levessel a hatalmas kutya szájába erőltette. Majd a kandallóba begyújtott, bár nem volt hűvös. A hatalmas kaukázusi juhászkutya mellett ő is elaludt, miközben simogatta annak szügyét. Nem sok esély volt rá, ámde reggel ébredve az állat mélyeket lélegezve szuszogott. Hatalmas busa fejét az ölében pihentetve. Most már kissé szebben néz ki. Bár fél füle és egyik szeme is ráment. Testét sebek és vágások borították. Maga sem érti, miért vállalta fel ennek a szerencsétlen ebnek a megmentését, hiszen ezekkel a sérülésekkel már inkább elaltatják. Elzsibbadt, elfeküdt tagjaiba lassan visszatért az élet és felkelt. Mennie kell az iskolába. Bár most kezdődik a nyári szünet, az évzárót nem bliccelheti el. Ahogyan óvatosan az öléből egy kispárnára helyezte a hatalmas kutya fejét, az fel sem ébredt rá. Igen, sebláza van. Lehet a délutánt se fogja megérni. Mit fog csinálni akkor, ha elpusztul? Ebbe akkor nem gondolt bele, ám de most előtolakodott ez a probléma. Ránézésre csont és bőr ez a szegény állat, mégis legalább ötven kiló, ha nem több. Mit kezd vele, ha elpusztul? És mi lesz vele, ha megmarad? Ezekkel a gondolatokkal ment el az iskolába dolgozni.
Késő délután volt mikor hazaért, az eb ugyanott feküdt mozdulatlanul. Andreának rossz érzése támadt, ám de ekkor az megcsóválta kissé bizonytalanul a farkát. Ma volt az utolsó tanítási nap és ma még működött a konyha. Kapott a konyhásoktól maradék húslevest, amit csirkeaprólékból csináltak. Kezdetnek hozott haza egy kisebb hordószerűségben úgy cirka tíz litert, beledobálva a maradék csontokat. Remélve, lesz, aki megeszi, életben marad nem éppen kicsi megmentet jószága. Mivel amúgy is megkezdte volna három hetes szabadságát, így most lesz mivel, kivel foglalkoznia. Felforralta a maradékokat és dunsztosüvegbe kiporciózta úgy forrón, még bugyogva. Majd mikor kihűltek, hűtőbe tette azokat.
A kutya még egyedül nem tudott felállni, pedig nagyon próbálkozott. Segített neki, és így sikerült. Kint elvégezte a dolgát, majd bekísérte vissza a kis házba a kandalló elé és újra begyújtott neki éjszakára. Késő este volt, mikor végre evett egy nagyon keveset az állat. Igen, összetörték, de nem adta fel. Küzdött. Ezért a Rocky nevet adta neki. A második napon már fel tudott állni, a harmadikon meg már segítség nélkül magától járt körbe, felfedezve új otthonát. Igen, új otthonra lelt. Ezt már tudta Andrea is. Egy hét múlva kivette a sebeit tartó varratokat. Fejéről lement a duzzanat és bár fél fülét elveszítette, csak egy csonk maradt, a szeme szépen gyógyult. Igen, a szeme világa meg fog maradni. Három hét múlva erőre kapott Rocky, sebei behegedtek, látása helyreállt. Kipofásodott és igen szép, tekintélyt parancsoló kutya lett belőle. Andrea megmentette ezt a gyönyörű állatot. Majd nem sokra rá az eb megkapta a szükséges oltásokat a helyi állatorvostól, akinek a fiát korrepetálta Andrea. Ezért nem kellett fizetnie, amúgy se volt miből. Az meg is jegyezte, milyen szép munkát végzett vele. Még viccelődött is vele, hogy veszélyben a praxisa.
Negyedik hete éltek egy fedél alatt. A szomszéd kutyái soha többé nem hogy hozzá nem mentek be, de a határos kerítést is messzire elkerülték. Megszűnt a másik szomszéd bejárása is, aki ezidáig önkiszolgálónak tekintette a veteményesét, gyümölcsösét. Még a harmadik szomszédja sem akarta már a kerti hulladékát az ő területén keresztül eltakarítani.
Rocky egy mostanra már közel hetvenkilós, hófehér kaukázusi juhászkutyaként rendben tartotta a portát. Megszűnt a be és kijárás. Erős akarata, erőteljes alkata, gyors reagálása, éber figyelme, nyugodt, béketűrő természete és domináns, tekintélyt parancsoló megjelenése mindaddig volt csak irányadó, míg Andrea meg nem érkezett, haza nem ért. Akkor gyermeteg örömmel játszott vele, ugrálta körbe. Igen, Andrea megmentette, ám de az valahol fordítva is megtörtént. Negyedik hete éltek így együtt, mikor megjelent megint az uzsorás nála. Csakhogy Andrea már nem félt, mert tudta, nincs egyedül.
– Menj innen! Takarodj a portámról! – kiabált rá a pofátlan betolakodóra. – És soha többé vissza se gyere. Soha többé én pénzt nem adok neked, és ha elveszed erővel, ahogy múlt hónapban is, rendőrt hívok!
Az csak elvigyorodott és ütésre lendült keze. Rocky azonnal támadott és könnyedén földre döntötte az uzsorást, hatalmas pofájával átharapva annak torkát, ám de meg nem szorítva. Először Andrea megrémült, majd megnyugodott, mikor látta, Rocky csak a parancsra vár. A támadója hörögve kapálódzott, szabadulni próbált, ám de Rocky erősen tartotta, halkan, nagyon halkan, de igen fenyegetően morogva. Éppen csak annyira szorítva áldozata torkát, hogy az még kapjon levegőt. Egyetlen mozdulattal megölhetné, kitéphetné azt a neki csak egy falatnyi húsdarabot, ami a gazember fejét a törzséhez rögzíti. Tudta ezt Rocky, Andrea és az uzsorás is.
– Akkor beszélgessünk! – hajolt hozzá közel Andrea. – Háromszor raboltál ki és háromszor fenyegettél meg. Az az én pénzem és az a pénz az utolsó fillérig visszajár. Nem kell felelned, ez nem kérdés volt. Elég, ha a kezeddel intesz.
A csapdába esett tag intett, hogy megértette, majd a kabátja irányába nyúlt. Andrea is megértette és kivette az ott lévő vaskos borítékot. Jóval több volt benne, mint amit tőle elvettek, de meg se közelítette azt, amit férje eljátszott.
– Oh, köszönöm. A különbözet lesz a kártérítésem mert zaklattál. Vedd úgy, most én raboltalak ki, mivel az én portámon fekszel egy kétszáz kilós vérre szomjazó medveölővel a nyakadon. Úgyhogy én átgondolnám a helyedben. Nos, egyetértesz velem a kártérítést illetően?
Az megint csak beleegyezően intett.
– Rendben. Rocky, engedd el. Lábhoz! Ha gondolod, a volt férjemen behajthatod a károdat, de ha még egyszer meglátlak csak a környéken, akkor már nem lesz ilyen szerencséd! Igaz e Rocky?
És Rocky elengedve annak torkát ugatott egy mélyet, majd engedelmesen, ám de igen komótosan minden sietség nélkül mellé sétált és leült. Az köhögve kapkodott friss levegő után, feltápászkodott és kirohant a kertből. Távolodva kiabált vissza neki válogatott fenyegetéseket és nyomdafestéket nem tűrő szitkokat hozzávágva. Alig tíz perc múlva kiérkezett a rendőrség. Bejelentést kaptak harci kutya támadásról a sértett részéről.
– Értem. Tehát a rablási kísérletről és a nekem szánt pofonról a bejelentő elfelejtett beszámolni, ami ráadásul az én telkemen történt, az engedélyem, sőt, kifejezett tiltásom ellenére ide behatoló részéről.
Ügy lezárva. Viszont mostantól, ha nem dolgozni ment, Rocky mindenhová elkísérte. Így került Pistihez is, mikor vitte műszakiztatni öreg Suzukiját. És ahol Krisztike, Pisti ovis kislánya szinte azonnal rátapadt a hatalmas ebre, akinek ez a különös figyelem szemmel láthatóan igen jól esett. Első találkozásukkor, Rocky ment előre, és mielőtt odaengedte volna a közelébe, megszaglászta Istvánt. Majd, mint aki jól végezte dolgát, visszaült az autóba. Oké, lecsekkoltam, mehetsz! Mindketten jót nevettek ezen.
– Szép kutya! Honnét van?
– Az út mellett találtam, valaki zsákban kidobta.
– Milyen szörnyű emberek vannak! Pedig ránézésre nincs négyéves sem.
– Gondolod?
– Nem, tudom. Apámnak is volt. Igen megbízható házőrző és hűséges társ.
– Hát arra most igen nagy szükségem lenne, egy hűséges társra.
– Benne megtalálod azt. Könyveld el nyugodtan, lett egy gardedámod, aki az életét is adná a családjáért. A falkájáért.
– Falkatag lettem? – kacagott fel Andrea.
– Igen az – mosolyodott vissza Pisti, majd a kutya felé biccentett. – Látom, nagyon szereti a gyerekeket is.
– Ez nekem is új. Igen nyugodt és barátságos jószág. Krisztike jól el van vele.
– Igen és ezt örömmel látom. Két hónapja lelépett az anyja egy dúsgazdag öregebb pasival. Karriert akar, élni akar. Már korábban beadta a válópert a tudtom nélkül, ahol csak az ügyvéd jelent meg. A lányomról lemondott és lelépett végleg.
– Sajnálom.
– Engem nem kell, én túlélem, de a lányomat igen megviseli a dolog. Hamarosan kezdődik az iskola és elsős lesz. Nekem dolgoznom kell, és nem tudom hogyan fogok mindent tudni megoldani. Nagyon hiányzik neki az anyja. Szereti őt, pedig az a némber egyáltalán nem érdemli meg. És hát vannak kifejezetten női dolgok, amiket csak egy nő tud rendesen elmagyarázni neki.
– Hozd át hozzám hétvégén, ha nagyon unatkozik. Játszhat Rockyval. Talán ez segít neki átlendülni ezen a nehéz időszakon.
– Vigyázz! Szavadon foglak.
– Csak nyugodtan.
A hétvégét együtt töltötték, majd a következőt is. Teltek a napok, a hónapok, az évek. Krisztike harmadik osztályba lépet. Már mindannyian a kicsi, ám de annál barátságosabb vályogházban éltek, ahol egykoron Andrea nagymamája is született. Most megteltek az ódon falak zugai élettel. Krisztike egyedül volt otthon Rockyval, átölelve vastag bundás nyakát, együtt néztek kifelé, várva Pistit és Andreát. Egy igencsak öregecske, ám de igen jól karbantartott kétajtós Suzuki állt meg a kis telek előtt, ahol még öregebb kis vályogházikó állt. Pisti ajtót nyitott Andreának, aki egy fehér csomaggal a kezében elindult a mostanra már kis család otthona felé. Krisztike izgatottan felkiáltott, Rocky farka ide oda járt. Pisti ajtót nyitott és Andrea belépett a hófehér pólyával a kezében.
– Hadd mutassak be nektek valakit. Egy új családtaggal bővültünk.
Krisztike felkiáltott, kézbe akarta venni kisöccsét és Andrea engedte neki.
– Óvatosan kislányom, nagyon törékeny még mindene. Ő a kis öcsid, Gáborka.
– Jaj de kicsike! Alig merem tartani.
– Majd megtanulod. Nincs azzal semmi gond, ha félsz tőle. Te is ilyen kicsi voltál, mikor megszülettél.
Majd odavitték Rockyhoz, aki nagyon óvatosan és finoman megszaglászta. Igen, egyértelműen falkatag szaga van. Hatalmas, medveszerű, ám de szeretettel teli kobakjába belevésődött a kis Gabika illata, vonásai. Rendkívül izgatott és óvatos volt a hatalmas kaukázusi juhászkutya, és mint ilyenkor mindig, egy tisztességeset odarotyogtatott. Krisztike teátrálisan orrát befogva, másik kezével legyezve a levegőt, alaposan túljátszva, parodizálva szerepét rápirított a félfülű ám de annál csupa szív ebre.
– Jaj Rocky, fingani nem ér!
Rocky nem értette, de nem is érdekelte, min nevet mindenki. Boldog volt, mert falkája van és ez most újra bővült egy új falkataggal, a kis Gabikával. Ő tudja ez mit jelent. Életet, túlélést, boldogságot. Falkája, családja bármely tagjáért azonnal az életét adná gondolkodás nélkül, mert ő tudja, milyen a másik oldal, mert ő már volt a pokol tornácán. Ő már tekintett a halál üres szemébe. Őt már ölelte át annak csontkeze, ahonnét falkája első tagja, Andrea ragadta ki erőnek erejével. Igen. Ő már volt odaát.
Vége…
