Tett Ede és a világ megmentése – Pusztai legenda
A Hortobágy közepén, ahol a szél úgy fúj, mintha csak a világ összes kéményseprője egyszerre sóhajtana, állt a csendőrőrs. A házban minden nyikorgott: az ajtó, a padló, sőt, még az őrmester bajusza is, ha megfeszült az időjárástól. Itt teljesített szolgálatot Tett Ede, aki már a nevében is tett volt, sőt, tetteljes.
Egy napon a főszolgabíró nagy bajban találta magát: a falusi bálhoz nem volt zenekar, mert a prímás elcserélte a hegedűjét egy rossz biciklire, a kocsmáros hordója eresztett, a falu orvosa pedig belekeverte a ricinust a szilvapálinkába, és azóta csak a kántor merte felkeresni, de ő is csak imakönyvvel a kezében.
– Most mi lesz? – kérdezte kétségbeesve a főszolgabíró. – Ha nem lesz bál, a lakosság fellázad!
– Ne féljen főszolgabíró úr! – szólalt meg Tett Ede, és kihúzta magát, mintha a csizmáját is szalutáltatta volna. – Én mindenhez is értek.
És láss csodát! Ede előbb hegedűt vett a kezébe, s úgy húzta a csárdást, hogy a csillagok táncrendért könyörögtek az égen. Aztán kiment a kocsmáros udvarára, megrázta a hordót, s az ettől olyan feszes lett, hogy a bor még a dugón keresztül sem mert kiszökni. Mikor pedig a beteg falusiakhoz hívták, Ede egyetlen pillantással szétválasztotta a pálinkát a ricinustól – a pálinka megszégyenülten visszamászott az üvegbe, a ricinus pedig bocsánatot kért, és gyógyteának állt.
A falubeliek lassanként rájöttek, hogy Tett Ede valóban mindenhez is ért. Ha elromlott a szekérkerék, ő csinált belőle malomkereket. Ha hiányzott a menyasszonynak a koszorú, ő kötött belőle egy olyan virágcsokrot, hogy még a méhek is fizettek belépődíjat.
Az egyetlen, amiben nem jeleskedett, az a szerénység volt. Amikor az őrmester megjegyezte neki:
– Ede, maga már túl sokat tud!
A csendőr csak vállat vont, és így felelt:
– Nem én tudok sokat, őrmester úr, hanem a világ tud keveset.
A falusiak már kezdtek hozzászokni, hogy Ede nélkül még a nap sem kel fel. Ha a kakas elaludt, Ede maga kukorékolt helyette, olyan hitelesen, hogy még a tyúkok is tojást hoztak köszönetképp.
Ám egy napon rettenetes hír érkezett a vármegyéből: meg akarják szüntetni a falut, mert nincs hivatalos pecsétjük. A jegyző ugyanis egy részeg éjszakán pecsétviasz helyett kolbászzsírral ütötte le az iratokat, így minden dokumentumról egy gyönyörű, de szabálytalan szalámikarika-minta virított. A főszolgabíró téboly szélén állt.
– Ha nincs pecsét, nincs falu! Ha nincs falu… akkor a lakosság tényleg fellázad!
Mindenki Tett Edéhez fordult.
– Ede, maga mindenhez IS ért. Tud pecsétet csinálni?
– Tudok én bármit! – felelte a csendőr. – Amikor a világot teremtették, ott álltam a sarokban, és figyeltem.
Előkapott egy darab pusztai agyagot, megkent belőle valami csodát, majd rányomta egy iratra. Olyan tökéletes címer jelent meg rajta, hogy még a bécsi udvar is elsápadt volna tőle.
A vármegye urai viszont gyanút fogtak:
– Hát miféle csendőr az, aki pecséteket készít, hegedül, hordót javít, és még ricinust is különválaszt a pálinkától? Ez túl sok! Ez veszélyes!
És összehívták a „Mindentudás Elleni Bizottságot”.
A tárgyaláson a főispán így szólt:
– Tett Ede, ha maga mindenhez ért, akkor bizonyítson! Írjon verset, süssön kalácsot, oldjon meg egy bűnügyet, és rakjon össze egy gőzgépet – egyszerre!
A jelenlévők összedugták a fejüket, hogy most aztán pórul jár a nagyhírű csendőr. De Ede csak annyit mondott:
– Jegyző úr, diktálja a verset! Kocsmáros, dagassza a tésztát, én fonom! Tolvaj urak, tessék bevallani, ki lopta el a templomi harangot – és közben ideadnák azt a csavarkulcsot?
Negyedóra múlva az asztalon illatozott a frissen sült kalács, mellette ott pöfögött egy működő miniatűr gőzgép, a harang tolvaja sírva vallotta be bűnét, és közben Ede olyan verset szavalt, hogy a cselédek is rímekben kértek kimenőt.
A bizottság tagjai dermedten hallgatták. A főispán végül felállt, s így szólt:
– Uraim, ha Tett Ede mindent tud, akkor őt nem lehet hivatalosan leváltani. Legfeljebb… kinevezni.
És így lett Tett Edéből a „Mindentudó Csendőr”, akinek rendeletben engedélyezték, hogy mindenhez is ért.
Azóta a falusiak, ha valami lehetetlen akad, csak legyintenek:
– Hagyjad csak, majd megoldja Ede.
És Ede tényleg megoldja. Ha másképp nem, hát úgy, hogy közben a világ is szégyelli magát, amiért nem jutott eszébe előbb.
