Linktár

Én, a part

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2025/12 számában.

Sziklából faragott, rideg, éles szegély vagyok.
Ahol a víz szüntelen ütközik, zúg, morajlik.

Ahol a só és a homok keveredik, maró, szívós koktélt alkotva. Te a folyó, én pedig az állandó változás, csendes patakban, a következőben tomboló áradás.

Hordasz magaddal mindent, szemetet, gyökereket, elveszett emlékeket, és néha, csak néha, egy-egy csillogó kavicsot.

Én meg itt állok, nézem, ahogy formálsz, csiszolod a szikláimat, elviszed a régi, elszáradt rétegeket. Fáj. Igen, fáj. Mert a változás mindig fáj.

Mert a pusztulás mindig félelmetes.

De tudod mit? Én ezt választottam, ezt, hogy part legyek, aki befogad, aki tart, aki ellenáll a sodrásnak, aki mégis engedi, hogy formálj.

Mert a folyó nélkül csak egy halott szikladarab lennék, kopott szürke, jelentőségtelen törmelék. Te adsz életet. Te adsz mozgást. Te adsz célt.

És olykor, amikor a Nap lenyugszik, és a víz tükröz a horizontot, akkor meglátom a szépséget. Azt, amely a küzdelemből, a változásból, a pusztulásból születik. Ami bennem is van, mert te alakítottál, te csiszoltál, te lettél a folyó, én a part.

És ez így van jól…

Mártély, 2025 nyár