Az áldozat
– Térhajtóműveket kikapcsolni! – Adta ki kissé ripacskodóra sikerült, nyugodt dialektusnak szánt, ámde kétségbeesett sikoltássá alakult utasítását a kapitány.
– Negatív. Nem reagálnak.
A technikus észrevette, hogy a hajó fejének a hangja megremegett félelmében.
– Kapitány! Ismételten felszólítom, adja át a parancsnokságot! – A másodtiszt határozottan szólította fel a kapitányt, míg az elsőtiszt teljesen lefagyott, cselekvésképtelenné válva remegett az irányítópult melletti székébe szíjazva.
– Ne most! – kiáltott rá a másodtisztre.
– Kapitány, erre most nincs időnk. Ön hibás döntéseket hoz, az ide vonatkozó krízis helyzeti szabályzat „b” pontjának százkilencvenhetes bekezdésére hivatkozva követelem, adja át a parancsnokságot!
A kapitány nem reagált, az idő vészesen fogyott. A másodtiszt elővette szolgálati fegyverét, kibiztosította és fejbe lőtte a kapitányt, majd elvéve tőle a hajó irányításához elengedhetetlen karkötőt, azt a saját csuklójára illesztette.
– B szektor hűtőfolyadékait leállítani!
– Parancs, értettem, de…
– Végrehajtani a parancsot, most!
– Fel fog robbanni!
– Pontosan, legalább leállnak a térhajtóművek. A kettes, hármas és négyes atomerőműveket száztíz százalékra.
– Kettes, négyes száztíz százalékon, hármas nem reagál.
– Az antigravitációs pajzsok irányát száznyolcvan fokkal elfordítani.
– A pajzsok átállítása folyamatban.
– Raktárrekeszek biztosításáról az energiát elvenni és a vészhelyzeti mentőkapszulákba tölteni!
– Kapacitás kilencven százalék, tovább kell kapitány?
Marietta másodtisztnek furcsa volt a hirtelen előléptetése, bár ezt ő maga idézte elő mikor erőszakkal átvette a magatehetetlen kapitánytól a posztját. Kicsit kizökkent szerepéből, de csak egy másodpercre.
– Igen, tovább. A hármas atomerőműbe indító impulzusokat kétszáz százalékon!
– Impulzusokra nem reagál.
– Emelje fel ötszáz százalékra!
Akkor a központi komputer hangja szólalt meg: „Figyelem, hármas reaktor leolvadásveszély! Figyelem, hármas reaktor leolvadásveszély!” Az öreg technikus elmosolyodott, már tudta, mit akar Marietta kapitány. Ez a csaj egy zseni! Alig két másodpercen belül irgalmatlan erejű robbanás rázta meg a csillagközi cirkálót. A hármas atomerőmű felrobbant, majd újabb és újabb is.
– Kapitány, a kettes, hármas és négyes atomerőművek felrobbantak.
– Raktárreteszek?
– Energia híján leváltak.
– Térhajtóművek?
– Energia híján leváltak.
– Antigravitációs pajzsok?
– Frontálisra állítása befejezve. Működési periódus száz százalék, hatékonyság száz százalék, tömörsége száz százalék.
– Jó. Mindenki hagyja el a hidat és foglalja el a helyét a vészhelyzeti mentőkapszulákban!
A közel hetven főnyi személyzet menekülő patkányokként rohant ki a vezérlőteremből. Csak Joshua maradt, az öreg technikus.
– Maga nem hallotta a parancsot?
– De igen, Kapitány, és tisztelettel megtagadom.
– Oka?
– Tudom, mit akar tenni, nem ma kezdtem.
– Akkor még egy ok, hogy teljesítse a parancsot.
– Már jóval korában le kellett volna lődd azt a marhát, Marietta.
– A lányomnak szüksége van a nagyapjára.
– Igaz, de ott van neki az apja. Nekünk meg egy újabb probléma, amit te egyedül nem tudsz megoldani. Tíz százalékkal magasabb a sebességünk, mint amit a műszerek képesek érzékelni.
– Mikor érkezünk a légkörbe?
– Százhetven másodperc.
– Mentőkapszulák?
– Töltöttség száz százalék. Kétezer-egyszázhetvennyolc zárva, huszonkettő nyitva. Már csak tizenhat, tizenöt, tíz.
– Légkör?
– Százhuszonkilenc másodperc. Lassan meg kell kezdenünk a manővert.
– Nem tudom, miről beszélsz.
– Dehogynem tudod, kedvesem. Nekem már akkor volt erre a madárra pilótaengedélyem, mikor te még az óvodában babáztál. Kilencvenhét másodperc.
– Mentőkapszulák?
– Kétezer-egyszázkilencvenhét zárva, három nyitva.
– Mit tökölnek már?!
– Kapitány, ki kell lőni őket! Vészesen fogy az időnk!
– Légkör?
– Nyolcvanegy másodperc. Már csak két mentőkapszula van nyitva.
– Antigravitációs pajzsok eredeti pozícióba, száznyolcvan fokkal megfordítani.
– Már csak egy kapszula van nyitva.
– Közvetlen kapcsolatot kérek oda!
– Kapcsolat él.
– Itt a kapitány, mentőkapszulát azonnali hatállyal bezárni! Ez parancs!
– Negatív kapitány. Az ajtózár elvetemedett, a meghibásodás elhárításán már dolgozunk. Kérünk még egy kis időt.
Marietta gyomra összerándult rémületében. Férje hangját vélte felfedezni. Ha a férje ott van, akkor a kilenc hónapos kislányuk is. Egy könnycsepp indult el rémülettől és kétségbeesésétől kontrollálhatatlanul szeméből.
– Légkörbe csapódásig hatvan másodperc.
– Nincs több idő! Parancsot végrehajtani!
– Kapitány! Ötven másodperc! A manővert meg kell kezdeni.
A háttérből lehetett hallani, ahogyan a mentőkapszula ajtaját a benne lévő túlélők együttes erővel próbálják becsapni, de az minduntalan fémesen csattan.
– Harmincöt másodperc! Tizenkét másodperc és nem tudjuk a manővert végrehajtani! – üvöltötte túl a vészjelző szirénák vijjogását Marietta kapitány egyetlen megmaradt technikusa, aki egyben az apósa is volt. Közben hallani lehetett, ahogyan püfölik a mentőkabin harminc centis tömör acél ajtaját.
– Tíz.
– Mentőkapszulák kilövésére felkészülni!
– Kilenc.
– Péter, szeretlek.
– Nyolc.
– Én is téged, Marietta.
– Hét. Hat. Öt. Négy.
Marietta becsukta könnyáztatta szemét és megnyomta a mentőkabinok kioldógombját. Belül zokogott, mert éppen most ölte meg férjét és kilenc hónapos kislányát, hogy megmenthesse a csillagközi cirkáló közel félmilliós emberállományát. A hajó megremegett, amikor kétezer-kétszáz mentőkapszula egyszerre robbantotta ki magát a világűrbe.
– Kettő. Egy!
A hajó orrát hirtelen felrántva, annak hasával érkezett a légkörbe és sírva, nyikorogva hajolt az acélszerkezet, engedelmesen irányt váltva, szinte lyukat robbantva, égetve abba. Hatalmas tűzcsóva csapott fel az irdatlan nagyságú csillagközi cirkáló alól. A kapitány mindent elkövetett, hogy a hajó el ne fordulhasson, azt a légörvények át ne fordíthassák, megóvva így a pillanatokkal előbb kilőtt mentőkapszulákat a megsemmisítő hőtől, ami a légkörbe érkezés miatt elszabadulva felperzselt, megolvasztott mindent amit elért. Még a fémet is elégette, elpárologtatta. Marietta a légkörbe érkezés pillanatától egészen a felszínbe csapódásig ura volt a hajónak, amit addigra sikerült annyira lelassítania, hogy az a becsapódásakor ne okozzon természetes termonukleáris robbanást. A felszíntől alig száz méterre voltak már, amikor a hajó külső szerkezete teljesen cseppfolyóssá és irányíthatatlanná válva belül is lángra lobbant, a vezérlőteremben azonnal megölve utasait. Azoknak már nem kellett a minden bizonnyal halálos becsapódást elszenvedniük. Marietta utolsó gondolata az volt, hamarosan találkozhat férjével és kislányával, akik már odaát várnak rá.
* * *
A kilenc éves Helén virágot vitt édesanyja és nagyapja sírjához, ami tulajdonképpen egy két kilométeres, összeégett és egybeolvadt meteoritra hasonlított. Édesapja Péter kísérte el, Helén mostohaanyukájával, akinek csak egy keze volt. Igen, ő volt az a mérnök tanuló lány, aki észrevette, miért nem lehetett becsukni a mentőkapszula majd harminc centiméteres tömör acél ajtaját. Egy hibásan kioldott retesz volt az okozója, amit puszta kézzel tolt vissza, miközben rácsapták a mentőkabin ajtaját. Pontosan tudta, milyen következménye lesz ennek, mégis vállalta. Egyik kezét elveszítette ugyan, de cserébe kapott egy új életet.
A megemlékezés a szokásoknak megfelelően napnyugtáig tartott. Akkor összehajtogatták a magukkal hozott pokrócot és mindkét gyermeket beszíjazták a Tantaui távolsági űrhajóba, két meggyújtott mécsest hátrahagyva a hivatalosan is emlékművé avatott valamikori hajóroncs mellett. Majd a hajó felszállt és eltűnt az éjszakai égbolton, hogy aztán jövőre, pontosan egy évvel később újra eljöhessenek.
* * *
– Azért örülök neki, hogy a fiam túl tudta tenni magát a halálunkon.
– Nem tudta, ha tudta volna, akkor már odaát lennénk. Az viszont megnyugtat, a lányomnak lett újra családja, anyja és testvére is. – Guggolt le Marietta szelleme.
