Szívcsillag – A Galaktikus Párosító
Mióta az emberiség belépett a Galaktikus Szövetségbe, mindenki azt hitte, hogy a csillagközi béke lesz a legnagyobb kihívás. Tévedtek. A legnagyobb kihívás: randi egy háromszemű plazmalénnyel, aki szerint a virágcsokor sértésnek számít.
Amikor Dániel, egy magányos földi könyvtáros letöltötte a legújabb társkereső appot, a Szívcsillagot, még nem sejtette, hogy az univerzum legkülönösebb randijai várnak rá. Az appot megnyitva és adatait beírva meg is kapta az első lehetséges randijelölt adatait:
„Párosítva: Glorbnax-7, a Zarnax bolygóról. Hobbik: lávafürdőzés, kvantumzene, és a szerves lények szagolgatása.”
Sokat nem is tétovázott, úgy döntött, hogy belevág ebbe a vakrandiba. A találkozó a semleges űrállomáson volt. Dániel virágot vitt. Glorbnax-7 azonnal felvisított:
– „Te... TE MÉRGET HOZTÁL NEKEM?!”
A virágok ugyanis a Zarnax kultúrában a háború kihívásának számítottak. A randevú végül egy diplomáciai incidensbe torkollott, és Dánielnek bocsánatkérő hologramot kellett küldenie az egész bolygónak.
A második próbálkozás.
Ezúttal egy földhöz hasonló bolygóról származó lényt választott: Luma, egy fénylény, aki csak morzejelekkel kommunikált. A randi jól indult, amíg Dániel véletlenül pislogott egyet – ami Lumáék nyelvén azt jelentette: „A te anyád egy neutroncsillag.” Luma sírva (villogva) távozott.
Harmadik.
Helyszín: a lebegő kert a Nebulon-9 űrállomáson – ahol a virágok énekelnek, és a padok pszichológiai támogatást nyújtanak.
Partner: Mira’thaa, egy Zzz’thrr-lény, aki egy félig anyagi, félig gondolati lény. Teste csak részben látható, és hangulatát színekkel fejezi ki. (Zöld = nyugodt, Lila = flört, Piros = „most azonnal hagyd abba, amit csinálsz.”)
Dániel izgatottan érkezett, kezében egy holografikus virágcsokorral, amit a KulturShock ajánlott: „Biztonságos minden ismert faj számára, kivéve a savas atmoszférájúakat.” Mira’thaa lebegve közeledett, teste halványzölden pulzált.
– Üdvözöllek, Dániel. A gondolataid... ízletesek.
Dániel kissé zavarba jött.
– Köszönöm? Ez bók nálatok?
– Igen. A Zzz’thrr kultúrában a gondolatok íze határozza meg a vonzalmat. A tiéd olyan, mint egy frissen sült kvantumkenyér.
A randi jól indult. Beszélgettek a földi könyvekről, Mira’thaa különösen érdeklődött a Harry Potter iránt, bár azt hitte, hogy a varázslók valódi diplomáciai szereplők.
Aztán jött a kulturális buktató.
Dániel viccelődve megérintette Mira’thaa vállát – ami a Zzz’thrr faj számára azonnali házassági ajánlatot jelent.
Mira’thaa teste lila-piros-zöld színkavalkádban kezdett vibrálni, miközben egy holografikus esküvői meghívó jelent meg a levegőben.
– Ó, nem! – kiáltott Dániel. – Ez csak egy baráti gesztus volt!
A pad, amelyen ültek, megszólalt:
„Érzelmi válság érzékelve. Szükség van egy ölelésre vagy egy csésze interdimenzionális tea?”
Végül sikerült tisztázni a félreértést. Mira’thaa nevetett (ami náluk egy szivárványszínű ködfelhő), és azt mondta:
– Talán mégis érdemes lenne kipróbálni ezt a házasság dolgot... csak tesztjelleggel.
Dániel elmosolyodott.
– Csak ha a kvantumkenyeret te sütöd.
A negyedik az igazi?
Dániel már fel akarta adni, amikor megismerte Zeltrát, egy földi kultúrák iránt rajongó idegent. Zeltra mindent tudott a Földről – kivéve, hogy a pizzát nem kézzel kell az ember arcára kenni, és hogy a „romantikus vacsora” nem jelent szó szerinti tűzijátékot az asztalon. Mégis, valami működött. Talán a közös nevetés, amikor mindketten leégtek a plazmatűztől. Talán az, hogy egyikük sem értette a másikat teljesen – de próbálkoztak.
Dániel és Zeltra végül saját társkereső appot indítottak: „KulturShock” – ahol minden randi előtt kötelező egy űrkulturális tréning. Az első szabály: „Soha ne vigyél virágot egy zarnaxira.” Dániel és Zeltra új appja, a KulturShock, robbanásszerűen terjedt a galaxisban. Az első héten már tizenkét bolygón lett népszerű, különösen a Frrrzzzt nevű világon, ahol a lakók csak elektromos impulzusokkal kommunikálnak, és a randi során szokásos az enyhe áramütés.
A felhasználók imádták a beépített „Kulturális Katasztrófa Elkerülő” funkciót, amely figyelmeztetett, ha valaki például:
Túl sok szemkontaktust létesít egy Tharn-lénnyel (ez náluk házassági ajánlatnak számít).
Nem visel sisakot egy telepatikus randin, így véletlenül megosztja a gondolatát: „Ez a lény úgy néz ki, mint egy túlfőtt brokkoli.”
A siker hatására a Galaktikus Szövetség elindította a „Csillagpárok” című valóságshow-t, ahol különböző fajok képviselői randiztak egymással, miközben egy AI kommentátor (neve: Kommentátor-9000) cinikus megjegyzésekkel szórakoztatta a nézőket:
„És most Glorbnax-7 megpróbálja megcsókolni Dánielt... ó, nem, az csak egy plazmaölelés volt. Dániel haja eltűnt.”
Zeltra egyre több időt töltött a show forgatásán, míg Dániel a fejlesztésekkel foglalkozott. Egy nap Dániel megkérdezte:
– Zeltra… mi van, ha mi is csak egy kulturális félreértés vagyunk?
Zeltra elmosolyodott (a fénylényeknél ez egy halvány lila villanás):
– Lehet. De ha az univerzum ilyen félreértésekből áll, akkor én benne akarok lenni.
A KulturShock új funkcióval bővült: „Randi-szimulátor”, ahol holografikus próbákon lehetett tesztelni, hogy egy adott fajjal mennyire működne a kapcsolat. Dániel és Zeltra kipróbálták – az eredmény: „99% kompatibilitás – kivéve a reggeli kávé szertartást, amit Zeltra savas fürdővel helyettesítene.”
Hogy meg ne unják egymás társaságát, egy nagy ötlettel rukkoltak elő. Úgy döntöttek, hogy igénybe veszik a „Naplemente a Földön” kapszula szolgáltatásait.
A kapszulaajtó hangtalanul nyílt ki, és Dániel belépett. A belső tér egy tökéletesen rekonstruált földi tengerpartot idézett: meleg homok, narancsszínű égbolt, és a háttérben halk hullámzás. A plafon valójában egy 360 fokos holografikus vetítő volt, de olyan élethű, hogy Dánielnek kedve támadt levenni a cipőjét.
Zeltra már ott volt – lebegve, fénytestét halvány rózsaszín árnyalat lengte körül, ami a fajánál a kíváncsiságot és nyitottságot jelentette.
– Ez… gyönyörű – mondta Zeltra. – A Föld ilyen?
– Hát… nem mindig ilyen tiszta a levegő, de igen, a naplementék tényleg ilyenek – mosolygott Dániel.
A kapszula közepén egy lebegő piknikkosár jelent meg, benne kétféle étel: egy földi sajttál és egy „plazmahabos fénykristály”, amit Zeltra választott. A kapszula rendszere automatikusan szinkronizálta az ízeket, hogy mindkettőjük számára élvezhető legyen – vagy legalábbis ne legyen halálos.
– Tudod – kezdte Zeltra, miközben egy fénykristályt lebegtetett a levegőben –, a mi fajunk nem ismeri a romantikát úgy, mint ti. Nálunk az összhang inkább… frekvencia-alapú.
– És most… egy hullámhosszon vagyunk? – kérdezte Dániel félig viccelődve.
Zeltra teste halványan lila lett.
– Most igen.
A kapszula ekkor automatikusan halk zenét kezdett játszani – egy földi zongoradarabot, amit Zeltra választott, mert „olyan, mint a gondolatok suttogása”.
A randi végén a kapszula egy kérdést vetített ki a levegőbe:
„Szeretnétek újra találkozni?”
Zeltra egy pillanatra elgondolkodott, majd testének színe átváltott egy meleg, aranyló árnyalatra – a Zeltari faj legőszintébb igenje.
Dániel csak ennyit mondott:
– A következő kapszulában én választok témát. Mit szólnál… egy magyar könyvtárhoz?
Zeltra felnevetett (villódzva).
– Csak ha van benne kvantumkenyér.
Még sok érdekes és hihetetlen történetet tudnék mesélni erről a szimpatikus intergalaktikus párról, de mára ennyi elég. Annyit azonban le kell, hogy szögezzek, hogy a galaxis továbbra is tele volt félreértésekkel, plazmaölelésekkel és elektromos csókokkal. De a Szívcsillag és a KulturShock bebizonyította: a szerelem nem ismer határokat – csak nagyon furcsa protokollokat.
