A bosszú
Dübörgött a Rock & Roll part kettő Gary Glitter előadásában. Ami nem is lett volna feltűnő, ha nem egy ezeregyszáz köbcentis matt hollófekete Honda Africa Twin Adventure Sports-ra, sima kábelkötegelővel sebtében rárögzített nagy teljesítményű hangszóróiból kiabált volna a nagyvilágba. Márpedig azon voltak, azzal rögzítve, és abból üvöltött maximális hangerőn a kőkemény Rock & Roll. És hogy még feltűnőbb legyen, egy szirénázó rendőrautó üldözte. A fekete gépszörny egyértelműen úgy játszott velük, mint macska az egérrel. A rend rendíthetetlen őrei rádión értekeztek kollégáikkal, ám de esélyük sem volt elkapni az ámokfutót.
A motoros szemmel láthatóan igencsak jól ismerte a nagyvárost és környékét. Gondosan elkerülte azokat a részeket azokban az időpontokban, ahol gyalogosok lehettek az utak mentén, a forgalmas részeket és a sűrűn lakott területeket. Hatalmas erejű motorját úgy kezelte, olyan precizitással, mint ahogyan Paganini a hegedűjét. Szemmel jól láthatóan motorja teljesítményének negyedét sem használta ki. A kétszer két sávos kereszteződés forgalma leállt, amikor a szirénázó rendőrautó közelített. A motoros a kereszteződésbe már szándékosan megcsúsztatott kerekekkel érkezett, gázfröccsöt adva, közvetlenül a rendőrautó előtt keresztbe állva. Majd mikor az odaért, ő már rég mellette haladt, vele szemben. Egyik kezével behajtva szándékosan annak a sofőr oldali tükrét, majd egy kerékre állítva mociját alkarjával a levegőben körözött, mintha csak azt mondta volna, gyí, gyí, gyí! A közel kétszáznyolcvan lóerős villogó kék szirénákkal ellátott sportautót, melynek az oldalát egy hosszú fekete karcolás csúfította el, vitte tovább a lendülete megint elveszítve üldözöttjét. A sofőrnek szemmel láthatóan elgurult a gyógyszere és fehéren füstölgő, élesen visító kerekekkel fordult meg a teljesen üres kereszteződésben. Már-már úgy látszik elveszíti a motoros nyomát, de nem. Az a következő kereszteződésben várt rá. De csak rá, bárki más érkezett, pillanatokon belül eltűnt a látóköréből, nyomát veszítette. Mindig azonos, jól behatárolható időpontokon belül és abban a műszakban, mikor az a páros dolgozott. Csak Péternek és Barnabásnak jött elő a fekete lovas. Erre már a közlekedésiek is rájöttek, és igyekeztek csapdát állítani. Fél éve próbálkoznak elkapni a fekete lovast, a szellemet. Legalábbis a rossz nyelvek szerint az volt, szellem. Mert igen gyakran megtörtént, hogy egyik pillanatról a másikra egyszerűen eltűnt, felszívódott amikor üldözték. Most is pontosan ez történt, amikor a pirosan villogó vasúti átjáró felé száguldó motoros egyszerűen eltűnt a felvert porban, anélkül hogy átment volna azon. Nem így az őt üldöző járőrkocsi, mely túl későn vette észre a piros jelzést és túl nagy sebességgel közelített felé.
* * *
Egyesek tudni vélték, csak ezzel a párossal van a szellemnek gondja. Mások úgy gondolták valamelyik fiatal suhanc játssza csak az eszét, és egyszerűen így jött ki a lépés. Megint mások úgy gondolják, aki meglovagolja azt a fekete fantomot, csak és kizárólag hivatásos kaszkadőr lehet vagy motorversenyző.
Alig egy hónapja történt, hogy Aliz és társa egy civil járőrkocsival követni kezdték a lassan és teljesen szabályosan közlekedő, minden jelzés és rendszám nélküli Honda Afrikát. Teljesen véletlenül akadtak rá és azonnal felismerték a kísértetmotort és lovasát, aki egyáltalán nem is tűnt túlviláginak. Az látszatra észre sem vette őket, pedig nagyon nem így volt. Kilométereken keresztül követték őt, leadva helyzetét a központnak, az útirányt és azt is, hogy merre halad vagy kanyarodik. Amikor is jobbra karját kinyújtva, mutatóujját lefele mutatva jelzett és hirtelen megállt, utána kitárva két karját megálljt intett. Talán, ha két másodpercig is úgy maradt állva, már-már azt hihették, feladja magát, de nem. Közvetlen előtte egy elszabadult sofőr nélküli teherautó platója bukott ki a semmiből, letaposva a nagyra nőtt bokrot, ami takarta azt. Mindkettőjüket kiverte a hideg veríték rémületükben. Ha nem állítja meg őket, akkor valószínűleg ezt a találkozást nem élik túl. Hogyan vette észre és mikor? Nem tudni. Miért segített nekik? Miért nem lépet csak úgy le. Hamar híre terjedt, hogy a kísértet, a titokzatos lidérc életet mentett. Méghozzá rendőr életet. Talán ez a szellem mégsem démoni? Lehet, mégsem ez az eset volt a leghátborzongatóbb, hanem az, ami három héttel később történt. Egy újonc és Róbert, a nyugdíjazás előtt álló főtörzsőrmester a városon kívül egy szinte teljesen néptelen részen, egy jobbos kanyarban kaptak tengelytörést szolgálati autóval. Nem mentek túlzottan gyorsan, mégis azonnal felborultak. A szellem segített nekik. Elsősegélyt nyújtott, majd hívott mentőt is, és megvárta míg azok kiérnek, csak aztán vált köddé. Szóval az őrsön egyáltalán nem voltak biztosak benne, a fekete lovas valóban gazember. Viszont Péter főhadnagy és Barnabás százados viselt dolgairól voltak szóbeszédek.
* * *
A pirosan villogó vasúti átjáró felé száguldó motoros egyszerűen eltűnt a felvert porban, anélkül hogy átment volna azon. Nem így az őt üldöző járőrkocsi, mely túl későn vette észre a piros jelzést és túl nagy sebességgel közelített felé. Már nem volt visszaút, ezt Péter főhadnagy is tudta, ezt most elrontotta. Pedig nem, csupán egy jól kitervelt csapda részeként a pandúrból áldozat lett. Visszadobott egy sebességet és padlógázzal átszáguldott a vasúti átjáró tilos jelzésén. A tehervonattal való ütközést elkerülte, de az utána következő kanyart már képtelen volt bevenni. Négyet borultak. Péter még eszméletlen volt, Barnabás akkor tért magához mikor a fekete lovas megállt előttük, elővéve csizmájából egy vadászkést. Mindketten beszorultak a sportautóba, amit a rendőrség elfogóautóként használt. A motoros mellé guggolt, egyik kezében a vadásztőr, másik kezével benyúlt zsebébe, és egy fényképet vett elő. Egy fiatal fiú fényképét. Barnabás századosban meghűlt a vér is, mikor meglátta a képet. Hirtelen minden a helyére került. Igen, emlékszik a srácra. Rossz helyen volt rossz időben. Látott valamit, amit nem lett volna szabad és hozzájutott valamihez, amihez nem lett volna szabad. Egy picike, alig tíz centis piros jegyzetfüzethez, amiben az üzleti partnereik, kapcsolataik elérhetősége volt. Mindig nyilvános telefonról hívták őket, ha nagyobb fogáson akartak túladni. Természetesen nem okozott nekik gondot se a drog, se a lopott szajré, vagy éppen a rablásokból származó ékszerek se. Ez a kis piros könyvecske került annak a srácnak a tulajdonába teljesen véletlenül, amikor az egyik kábítószeres üzletüknek szemtanúja volt. Most ott guggolt előtte a szellem, és azt a képet tartotta a kezében. Nem szólt semmit sem, csak csendben a szemébe nézet a teljesen lesötétített üvegű sisakján keresztül, kezében forgatva a pengeéles vadásztőrt. Majd elővette, azt az elveszettnek hitt, oly régóta keresett kicsike piros könyvecskét. Rárakta a motorháztetőre és a vadászkést egy lendületes mozdulattal belevágta a lemezbe, a kis piros könyvecskén keresztül, a vadásztőrrel odaszegezve azt. Majd kinyitotta a motorja jobb oldalán lévő motoros koffert, kivéve belőle lopott ékszereket és nagy mennyiségű drogot. Bedobálta mind a hátsó ülésre, majd egy pár csomagot széttépett, és behintette vele a baleset helyszínét és a rendőrautó belsejét. Mikor mindezzel végzett, akkor hívta a mentőket az eszméletlen Péter mobiljáról, és csinált jó sok, vagy három tucatnyi fotót. Elküldte a főügyésznek e-mailben egy rövidke kis ismertetővel, és a kis piros füzet tartalmával együtt, akinek ő már fejből tudta a privát elérhetőségét és a hivatalit is.
* * *
A nyomozók meglepődtek, mikor a belső elhárítás megérkezett. Nem számítottak társaságra. A tűzoltók már régen végeztek, ők is éppen a nyomrögzítéssel. Pétert és Barnabást már kórházba szállították. A főügyész azonnal látta, a helyszín mostanra már nagyon nem azonos azzal, amiket a fotókon látott.
– A szellem volt?
– Igen.
– Kell tudnom valamiről? – kérdezte a főügyész.
A nyomozó nagyot nyelt, mert sejtette nem emiatt érkeztek a központból ilyen sietősen és titokban. A sors dilemma elé állította. Mivel sok mindent eltüntetett, köztük a kis piros könyvet is, így most vagy feldobja társait, vagy tovább játssza a tudatlant. Mindenesetre, ha az elsőt választja, elég nehéz lesz megmagyaráznia, miért nincs a bizonyíték tételesen felvezetve a dokumentációban. Úgy gondolta, nincs semmilyen információ a birtokukban, így aztán az utóbbit választotta. Hiba volt.
* * *
Három hónap telt el. Az ominózus rendőrőrs állománya jelentősen megcsappant. A vizsgálat idejére mindannyijukat felfüggesztették, így volt idejük bőven. Aliznak is, aki átgondolta az idáig történteket. Ma reggel jött rá kávézás közben, és azonnal el is indult, hogy ellenőrizhesse a megérzését. Géza bácsit a temetőben találta meg, éppen virágot vitt az unokája sírjára.
– Csókolom, Géza bácsi!
– Agyisten szép napot neked Alizkám. Nagyon régen nem láttalak már, talán a nagyid temetésén találkoztunk utoljára.
– Ugyan, hagyja már Géza bácsi!
– De, de. Van annak már két éve is.
– Én a járókeretre gondoltam. Hiszen semmi szüksége nincs rá Géza bácsinak. Akkor se volt rá szüksége, mikor utoljára találkoztunk.
– Miről beszélsz lányom?
– Miért segített Géza bácsi? Ha nem állít meg, akkor simán leléphetett volna.
– Azért, mert azt az elszabadult teherautót te nem vetted észre, én viszont igen. És mert nekem csak az unokám gyilkosaival volt bajom, nem pedig mással. Amúgy meg, ha jól emlékszem, nem tudtatok elkapni.
– Hogyan sikerült ennyire formába jönnie? A nagyi temetésén még az autóból is csak segítséggel tudott kiszállni.
– Rengeteg edzéssel lányom. A bosszú lehetősége erőt adott.
– Miért nem szólt nekem, ha tudta, ki tette? Mi is kerestük az elkövetőket. Tamás gyilkosait.
– Semmit sem tudtál volna tenni. Hiszen te is látod, mennyien benne voltak. Nekem már csak a kisunokám maradt, és így mindenkit rács mögé juttathattam.
– Lehet, én is ezt tettem volna a helyében. Azt tudja, Géza bácsi, hogy most be kell vinnem?
– Hogyne tudnám lányom, hogyne tudnám. A virágot még kivihetem a sírjára?
– Csak ha elkísérhetem és megígéri nekem Gézabá, itt felejtjük ezt a nevetséges járókeretet. Nem méltó magához.
