Válaszok
A ködpárával borított szűk sikátorban csak itt-ott volt világítás. Az esőkabátos férfi komótosan sétált oda leendő áldozatához. Vállig érő sűrű haja szinte teljesen kitakarta hosszúkás arcát az itt-ott felvillanó fény és árnyék játékában, ahogyan haladt előre. Félrehajtotta a majd földig érő bőrkabátot, és lecsatolta az ez eddig ott lógó átalakított sörétes puskát. Két szintén a szabványostól jócskán eltérő patront tolt az egy mozdulatára kinyíló fegyver csövébe.
– A szabvány lőszer általában huszonnyolc gramm ólomsörétet tartalmaz. Megnyugodhatsz, ezekben hatvan gramm van, és az ólmot kicseréltem négy milliméteres acélgolyókra. Ezeknél nincs olyan, hogy kegyelem vagy esély!
– Miért én? Miért itt és miért nem korábban? Mit akarsz ezzel elérni?
Az idegen csak elmosolyodott és elsütötte a Zsolt mellkasának irányított dupla csövű sörétes puskát. Mivel annak le volt fűrészelve a csöve, így a mögötte lévő házfal két, majd háromméteres körben szinte ledobta a vakolatot.
* * *
Tizenkét órával korábban Zsolt egy kenyeres kocsival haladt címről címre. Nem nevezném kora reggelnek a hajnali három órát, amikor az első címhez ért, mert az inkább éjszaka. Hajnali fél négykor már öt címet letudott, ami nagyon jónak számított. Ha így halad tovább, még hat előtt végez. Ekkor kiabálást hallott, ahogyan az éppen soros kisbolt külső raktárának a vasrácsát bezárta.
– Hagyj békén! Sikítok!
– Ugyan, kit fog érdekelni ilyenkor a te lármázásod, főleg itt?!
– Engedj utamra! El akarok menni!
– Sajnálom kislány, de ma van a halálod napja.
Az idegen hosszúkás arcának egy pillanatra megvillannak vonásai a vállig érő hajától eltakart része alól, ahogyan mozdul. Mosolya torzan felerősödik, azzal elővesz kabátja belsejéből valami hosszúkásat, valami sötétet. Talán kés? Nem tudni. Egy pillanatra a súrlódó fényben látni lehetett azt a hegyes valamit. Zsoltnak három felnőtt lánya van, így teljesen átérezte annak félelmét. Határozottan odaszólt, miközben lendületesen megindult feléjük.
– Mi lenne, ha a saját súlycsoportoddal küzdenél haver?! Kezdetnek itt vagyok én.
– Ne szólj bele, ez nem a te ügyed!
– Uram, kérem segítsen! Ez a vadállat meg akar ölni!
– Nem is beleszólni akartam, csak adok neked egy lehetőséget. Igaz én nem egy ötven vagyok és nem negyven kiló.
– Menj a dolgodra idegen, mert bajba kerülsz!
– Nocsak, nocsak. Netalán-tán csak nem megszeppentél? Na, fogd a Betmen jelmezedet és keres más ijesztegetni való tinit amíg szépen mondom!
– Fogalmad sincs mibe ártod bele magad! Menj békével idegen, míg teheted!
– Uram, kérem segítsen!
Azzal a lány Zsolt mögé lépve védelmet keresett. Az esőkabátos idegen hatalmas lendülettel vetette rá magát. Zsolt elkapta, megperdült vele és úgy vágta falhoz, hogy az menten összerogyott. Zsolt izmai igencsak be voltak melegedve a folyamatos munkától és a rekeszek pakolásától. Erre a kimenetelre az idegen nem számított. Felugorva ismét nekiment, de ugyanúgy járt, ezúttal a másik oldalon lévő kukás konténernek vágódva. Az idegen ájultan elfeküdt a földön, Zsolt halk reccsenést hallott. Alig látott a sötétben a szűk sikátorban. A boltok külső raktárainak a városban általában úgy van az ajtaja elhelyezve, hogy egy sikátorra nyíljon. Zsolt megijedt, mert az idegen nem mozdult. Lehet véletlenül megölte? A lány távolodó, gyorsan kopogó léptei halkulva visszhangoznak az éjszakában. Zsolt odanyúlt az idegenhez, de annak testén egyszerűen áthaladt a keze, mintha csak füstből lenne. Az előbb még volt teste, kiterjedése, súlya és ereje is. Most meg itt fekszik mozdulatlanul, mint valami szellem. Ekkor nem emberi üvöltésekkel valami entitásféleség közeledett igen gyorsan. Az útjába eső szemetet és kukákat úgy rúgta fel, hogy azok métereket repültek. Zsolt nem értette, hogyan nem ébred fel senki sem erre a hatalmas zajra. Persze, hajnali fél négy van, de akkor is. Ahogyan a semmihez sem hasonlító lény közeledett, egyre inkább úgy érezte, nem kellene megvárnia. Nagyon nem. Amikor közvetlen közelébe ért, az meglendítette majd két méter hosszú, izmoktól dagadó rücskös karját, ami három karmos ujjban végződött. Zsolt gyomrát célba véve támadott vele. Áldozata hátralépett, és a három köbméteres szemetes konténer eldeformálódva vagy tíz méterrel arrébb ért földet, majd pattant fel a levegőbe a hatalmas lendületében. Akkor felállt az esőkabátos, hosszúkás arcú idegen a vállig érő hajával együtt, és verekedni kezdett azzal az ocsmány szörnynek is csak nagy jóindulattal nevezhető valamivel. Na ez volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban. A füstember, aki az előbb még halott volt, verekszik a csupa izom nem is tudom mivel, aki ocsmányabb, mint Pamela Anderson smink nélkül. Zsolt futni kezdett, először a kenyeres kocsija felé, de az tele volt mindenféle nem e világi lénnyel, amiket az ember szívesen csak a horrorfilmekben lát. Így kezdődött vesszőfutása, amely közel tizenkét órai éjszakában való menekülés után sem ért megnyugtatóan véget. Igen éjszakában, mert a nap csak nem akart felkelni még tizenkét óra múlva sem.
* * *
A nyomozó nyúzottan és unott pofával érkezett meg egy mostanra már kihűlt műanyag poharas kávé kíséretében. A helyszínelők lezárták a környéket, már órák óta kutatnak bármi után is, amit az ügyel össze lehet kapcsolni. Amióta a nap felkelt, kicsit könnyebb.
– Szevasztok. Mit kapok tőletek?
– Agyvérzést, szívinfarktust vagy egy ügyet, amit soha nem fogsz tudni megoldani.
– Ez ki?
– Annak az elhagyott kenyeres kocsinak a sofőrje, ami ott áll a sarkon nyitott ajtóval. Úgy négy órája lehet halott. Egyértelműen erőszakos halála volt.
– Azt látom, hátrafelé néz a feje. Mintha csak… Hmm. Ez érdekes.
– Ugye? Van itt más is. A helyszín is rendkívül érdekes.
– Mitől olyan különleges a helyszín?
– Néz csak oda!
– Ez meg mi a tököm?
– Sörétes puska, valószínűleg le van fűrészelve a csöve, mivel a szórása igen nagy. A faltól alig négy méterre lőtt valaki. Kire? Miért?
– Ezt majd te kideríted, mint ahogyan azt is. – Néztek fel egy közeli fára.
– Mi a jó büdös szarba mártott fánk ez? Most szórakoztok velem? Ez valami vicc?
– Nem. Ez tényleg ott ragadt fent a fán.
– Egy összetört három köbméteres szemetes konténer?
– Keréknyomok?
– Nincsenek, de van más. – Nyújtott át egy most kiöntött gipszformát. – Ebből itt találtunk bőven.
– Ti most meg akartok szívatni? Most tényleg higgyem el, hogy dinoszauruszok járkáltak itt az éjjel? Sörétes puskával lövöldöztek konténerekkel focizva, miközben ez a tag hátrafelé néz a kitört nyakával? Tanúk nélkül, mert mindeközben mindenki édesdeden csicsikált?!
* * *
– Miért én? Miért itt és miért nem korábban? Mit akarsz ezzel elérni?
Az idegen csak elmosolyodott és elsütötte a Zsolt mellkasának irányított dupla csövű sörétes puskát. Mivel annak le volt fűrészelve a csöve, így a mögötte lévő házfal két majd háromméteres körben szinte ledobta a vakolatot. Minkét csőből vékony füst szállt fel, Zsolt rémültem kapott a mellkasához, de az sértetlen volt. Ugyanakkor a mögötte lévő házfalról két háromméteres átmérőben, szinte leugrott a vakolat.
– Érted már? – Szólt az esőkabátos. – Már régen nem vagy az élők sorában. Pontosan tizenkét órája próbállak elkapni, hogy ezt megértessem veled.
– De hát a szörnyek! Az a lány!
– A köztes világban ragadtál, ezért jöttek elő a dromedárok. Én csak segíteni akartam neked, mert nem érdemled meg azt a csúnya véget, ha azok kapnak el. Márpedig előbb utóbb elkaptak volna.
– A lány elfutott.
– Az a lány egy vérszopó volt. Éppen fakarót akartam a szívébe döfni, amikor közbeszóltál.
– De hát mi verekedtünk!
– Így van, és be kell valljam, nem sok halandó tudott nekem meglepetést okozni a létezésem ideje alatt. Ehhez gratulálok. Igazából nem haragszom rád, mert a gyengébbet akartad védeni, ami azért nem teljesen igaz.
– Nem igaz?
– Nem. Egy vérszopó rendkívül erős és veszélyes. Veled is ő végzett.
– Ő, hogyan?
– Egyetlen mozdulattal kitörte a nyakadat. A többi már történelem.
– Miért mondtad mindezt el nekem?
– Nem így volt a sorsod megírva és ennek sohasem lett volna szabad megtörténnie. Ez az én hibám. Viszont így kapsz választási lehetőséget. Maradhatsz velem a köztes világban, kitanítalak mindenre, amit tudnod kell.
– Miért én?
– Te vagy itt. Meg aztán sokan összecsinálták volna a nadrágjukat. Te nem, te cselekedtél és azt is helyesen. Gondold át, van előnye és van hátránya is.
– Előnye? De hiszen meghaltam.
– A halál csak egy köztes állapot. A test meg csak egy kivetülés. Igen, van előnye. Láthatod a gyerekeidet felnőni, vagy éppen az unokáidat. Itt-ott be is tudsz segíteni nekik, ha éppen úgy látod jónak.
– Mi a hátránya?
– Az állandó éjszakai szolgálat az alap, de ez megszokható. Te bármikor láthatod a szeretteid, de ők soha többé nem kerülhetnek veled kontaktba. Gondold át, van rá időd. Holnap ilyenkor érted jövök és akkor már döntened kell.
Azzal az esőkabátos, hosszúkás arcú idegen eltűnt a vállig érő hajával együtt. Zsolt végignézte a nyomozók ténykedését, azt is, amikor a családjával közölték a rossz hírt. Senki sem vette őt észre, senki sem látta, csak a Dromedárok, akik viszont messzire elkerülték, mert a köztes világ vadásza, Leonardo pentagrammot tett a homlokára, vagyis a szellemének a kivetülésére. Zsolt sokáig csak a szeretteivel volt elfoglalva, amikor meglátta a tegnapi lányt. Nem is messze onnét, ahol a családja lakott. Eljött a hajnal és Leonardo, a köztes világ szörnyvadásza megérkezett.
– Sikerült döntésre jutnod?
– Igen, sikerült.
Vége…
