Jégbolygón lézerpisztolyokkal

A jövő útjai / Star Wars (1499 katt) Homoergaster
  2011.11.23.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2007/12 számában.

Az a nagy helyzetkép van, hogy ide egy könyvismertetőt óhajtottam volna írni. Ám sajna, James Luceno Sötét nagyúr c. művének olvasásával sehogyan sem állok. Tehát erről lemondtam. Viszont evett az avas, hogy a témánkban még írni kéne valamit. Így aztán, amikor eszembe jutott ez a régi cikkszerűség, kaptam rá. Átnéztem, kiakadtam, és a kocka el volt vetve.

Anno, az 1979-es premierje után, a 4. Ep-t agyonhallgatták az akkori ifjúsági lapokban. A Filmszem és a szaksajtó megemlékezett róla, mint általában az aktuális filmekről. A legnagyobbat az egy évvel a premier előtti, több oldalas Rakéta-regényújság cikk szólt. Ezt akkoriban senki sem múlta fölül, még az Alfában Kuczka Péter sem. A Birodalom visszahajint bemutatója körül a sajtó még visszafogottabb volt. Itt-ott lehetett csak találni információmorzsákat róla. Még a Rakéta is hallgatott, legalábbis én még nem találtam semmit a régi számokban, amik nekem megvannak.

A legolvasottabb ifjúsági lap a "Pajtás" volt, a Magyar Úttörőszövetség hivatalos hetilapja. Ebben a magyarhoni bemutatás körül, egy bizonyos Somhegyi Béla nevezetű íróka megemlékezett a folytatásról, egy inciri-pinciri cikkecskében. A hangnem miatt a Pajtik eléggé keményen reagáltak, amiből cikksorozat, "vita" lett. Bár kedvem az lenne, most mégsem ezzel foglalkozom, csupán jeleztem, hogy a "Pajtás´ kincsesbánya e témában.

Egy másik szöszszenet következzen, melyet Z.J. követett el, egy évvel a premier előtt, a "Pajtás" téli magazinjában. Valami ilyesmi volt a címe: Hólabda... ...asszem. Ennek az értekezésnek volt a címe, ami az enyémnek is: "Jégbolygón lézerpisztolyokkal." Az első, vastag betűs mondat: "Jön Gnom Yoda, a nagyfülű, rémisztő robot!" A folytatás hasonló. A kedvencem, amikor taglalja, hogy a csillagok háborúja a jó, vagyis az erőbolygó (!) küzdelme a rossz, a Birodalom ellen. És, hogy ez volt az első két rész, most itt van a folytatás, a 3-4. rész!

Ezután a szereplőgárdára is veszteget nyomdafestéket. Például szerinte Yoda a Muppet show mellékszereplője. A másik érdekesség egy szikár jellemzés, amit Lord Vaderről ad: "A Birodalom katonai parancsnoka, minden hájjal megkent gonosztevő." Lord Vaderre nézve ez a meghatározás, azt hiszem, hízelgő. A vége felé a filmzenére is kitér. Azt írja, hogy a film sikeréhez a zene is jelentősen hozzájárult. Ebben teljesen igaza van. És most következik a hűha, idézném: "A csillagok háborúja sikeréhez jelentősen hozzájárult a nagyszerűen megkomponált zene, a Meco együttes előadásában...”

„Most már csak az a kérdés, hogyan muzsikál a folytatás..." ???? Na az ilyen gyöngyszemekből látszik, hogy mennyi sületlenséggel traktálta a kor információhiányos helyzetében a sajtó az érdeklődőt. Emlékszem, én is vagy háromszor elolvastam a cikket, amikor Édesanyám megvásárolta nekem ezt az "ojságot". Lévén nulla infóm a Birodalomról, úgy szívtam magamba, mint szivacs a vizet. Most, az újraolvasáskor elgondolkodtam azon: miért írja azt ZJ, hogy a Birodalom a sorozat 3-4. része? Van egy lehetséges magyarázat, mely szerint akkoriban ezek a filmek két celluoid tekercsen voltak, és vetítéskor még esetleg szünet is volt a két orsó között! Mintha emlékeznék ilyesmire. A korabeli Mokép szórólapon is 1-2. rész van.

A másik jajaj, a Meco együttes, mint a filmzene előadója. Akkoriban a bakelitlemez piacot egy hazai gyár és a jugoszláv utánnyomások uralták. A kazettás magnó szinte luxuscikknek számított. CD, DVD nem létezett. A VHS gyerekcipőben járt, és élethalálharcát vívta a képlemezzel, ami hasonló formátumú volt, mint a bakelit. De John Williams neve azért olvasható volt a filmismertetőkben. A Meco egyébként valóban játszotta a Star Wars-t. Megdiszkósítva.

Azon is érdemes eltöprengeni, hogy honnan az ujjából szopta ZJ aztat, miszerint: Yoda gnóm és robot. Az igazság az, hogy először egy szimpla tudatlanság alapú, "írjunk ide valamit" -nek gondoltam. Persze lehet, hogy szándékos volt a rosszindulat, hiszen Yoda még nagyobb Jedi varázsló, mint Ben Kenobi. Az ilyesmit pedig a materializmus tudományos kipróbálása közben nem nagyon kedvelik. Aztán arra tippeltem inkább, hogy egy félig meddig tudatos, szabad asszociáció lánccal van dolgunk. A Pajtásban ugyanis a francia Pif című gyerekmagazinból rendszeresen jelentek meg képregények. Ezekben Pif és Hercules ellensége általában egy Krapulax nevű, kissé elmebeteg, hatalommániás figura volt. Neki volt egy kétbalkezes segítője, akit apró termete miatt csak Gnómnak hívtak. Na, őrá asszociált szerintem ZJ. A robotügy ennél azért rejtélyesebb. 1980-ban még nem létezett a mostani digitális technika. Yoda egy báb volt, amit kézzel mozgattak. Vagy mégis látott egy részletet (előzetest) a filmből és a korántsem tökéletes mozgatás okán gondolta ezt, vagy valamit alaposan félreértett a külföldi sajtószemléje alatt. Ezeket átgondolva megpróbálnám rekonstruálni a cikk megírásának körülményeit.

ZJ, ellentétben a pajtásokkal, hozzájuthatott a külhoni filmismertetőkhöz és képes beszámolókhoz. Magát a cikk tárgyát nem látta, max. egy trailert. Ezen böngészés után nekiállt megírni a művét, igyekezve rövidnek lenni, lévén kapitalista kulturszemétről van szó. Közben a Meco diszkófeldolgozását hallgatta. Nem hiszem, hogy sokat bíbelődött az egésszel. Némi életrajzszerűség a főbb szereplőkről, meg a Battle of Hoth favorizálása után, a kiválasztott, szigorúan fekete-fehér képekkel mehetett is a nyomdába. Van még egy érdekessége ennek az irománynak. A cikk olvasásakor legalább 5, vagy 6 alkalommal láttam már az EP 4-et. Ezért aztán azonnal régi ismerősként üdvözöltem az egyik képen Tripiót! Ám a hozzá rendelt szöveg alaposan megkavart. Egy darabig azt gondoltam, hogy lemaradt egy kép. Aztán meg azt, hogy elírás. Hogy most mit gondolok, annak közlésétől eltekintek. A képet és a szöveget közreadjuk, hogy mindenki egyénileg kialakíthassa a véleményét.

A képet a 2007. decemberi (I. évf. 12. szám) Lidércfény amatőr kulturális folyóirat (AKF) számában lehet megtalálni, a 17. oldalon.

Előző oldal Homoergaster
Vélemények a műről (eddig 1 db)