Luis Puccio
Megöltem őket és élveztem
A fejemben élnek a képletben
Felnőttel és gyerekkel is végeztem
Megtettem és nem csak képzeltem.
Megfigyeltem mindet hazafele
Tört a koponyájuk a falba verve
De a lassú kínt szeretem hosszú úttal szelve
Miközben bevettem a tablettám gondoltam a szerre.
A sok véres ruha és testek látványa
A szépséges valóság büntetlen márványa
Ragadozó lennék ki rálát az állványra?
Ha így van akkor az én nevem kerül a táblára.
De amíg szabadon szárnyalok addig minden rendben
Volt mikor a szüleimmel kerültem szembe
S mégis magam távoztam a síri csendben
Miközben a gonosz szavát mindvégig ettem.
A holttesteket elástam mélyre
Mialatt tekintettem a gyönyörű égre
Majd kisétáltam a városi térre
S újra lettem a nap tiszta fénybe.
Gyilkoltam mert ezt okozta bennem a trauma
A családom vérfertőző irányíthatatlan daruja
Ami elszabadult démonok vörösen izzó aduja
Nincs megváltás számomra csak a halál kapuja.
Apám Sergio és anyám Maria
Az ördög két mocskos papírja
Ami próbál lenni az események radírja
De mindegy ha jelen kötele ezt nem lazítja.
Már mindketten a föld alatt rohadnak
Mert nem engedtem az igazságtalan folyamnak
Ám nem állok le amíg az érzések fel alá rohannak
S a világban így el nem fogadnak.
Van értelme az elnyomott szavaknak?
A megannyi ellenőrizhetetlen adatnak?
Vagy mikor az erőszakolók szabadon szavaznak?
Ezáltal engedelmeskedve a pokoli parancsnak?
Romeo és Gabriel volt a két testvérem
Annyi év szenvedés után elmentek a mennybe még a múlt télen
Sosem felejtem el ahogy hangjuk ma is ringatózik a szélben
De amióta bosszút álltam miattuk azóta tudom, hogy már nincs mitől félnem.
Nem kaptak el azóta sem
Hogy feladnám? A válaszom nem
Habár a vétkem maga a tüske verem
S Isten vár ki az örök terem.
2025. 01. 31. - Nemesnádudvar