A médium átka

Horror / Novellák (83 katt) Greaux
  2025.02.02.

Már fél tíz is elmúlt a kandalló feletti ingaóra szerint és a doktor éppen lefekvéshez készülődött, amikor a vén ketyegő egyszer csak kongott egyet, majd a lengés megállt. Nem tudta minek vélni a meghibásodást, ezért úgy döntött, hogy másnap elviteti az órásmesterhez, hogy javítsa meg.

Már ágyba bújt, végül majdnem elszenderedett, de aztán odakint csengettek. Nem várt látogatót ily' késői órában és ez némileg felbosszantotta.

Nem sokkal később a házvezetőnő halkan bekopogott az ajtaján, és bejelentette a médium, Madame Web inasát.

– Vezesse a szalonba, kérem! – szólt, majd magára kapta a köntösét. Sejtette, hogy mi történt, hisz, a madame-nak előrehaladott rákja volt.

Mikor belépett a helyiségbe egy apró, kendős asszony állt előtte kisírt szemmel. Az orcáját kicsípte a hideg. A doktor úgy vélte az arcvonását illetően, hogy román lehet, vagy talán magyar.

– Doktor úr, a madame elhunyt – jelentette be a jövevény aggodalmas tekintettel.

Mint a nő orvosának, tudta, hogy kötelessége megjelennie, ezért útjára bocsájtotta az inast, meghagyva, hogy azonnal indul. A kerületben több betege is volt, így mikor egy páciense elhalálozott, kötelessége volt megjelennie.

– Öltözzön melegen, doktor úr – mondta neki a házvezetőnő, mert látta, hogy szedelőzködik. – Kint ugyanis nagy szél tombol.

A doktor maga is jól hallotta a szél hangját, ugyanis az ablaktáblák szinte rezegtek a légáramlatoktól. A felesége két évvel ezelőtt hunyt el agydaganatban, és onnantól a házvezetőnő gondoskodott róla.

Megfogadva a tanácsát meleg gyapjúkabátba bújt, fogta az orvosi táskáját, majd a kalapját a fejére húzva kilépett a háza ajtaján.

A lakásától alig negyedórányira esett a Care street, ahol a médium lakott, így gyalogszerrel indult el. Kiérve a főutcára a Temze felől erős szél fújt. Az utat szegélyező lámpák fel-fellobbantak a szélben. Az eső már elállt, és itt-ott tócsában gyűlt össze a víz. Az úton egy kocsit sem látott, de még egy emberrel sem találkozott. Hirtelen úgy érezte magát, mintha egy lidérces álomba csöppent volna. Megborzongott és a kabátját jobban összehúzta magán, miközben nagy léptekkel haladt előre.

Az utóbbi hónapban a madame igen gyengélkedett, és mikor teljes kivizsgálásnak vetette alá, tudta, hogy nincs sok hátra neki, mert a rák elterjed a testében, de a nő azt már előre, hogy meg fog halni.

A doktor érdeklődött a spiritualitás iránt, legfőképpen a felesége halálát követően, de legbelül, kételkedett a túlvilág létezésében. Gyakran kapott meghívást a médiumhoz, aki csatornaként tekintett magára, aki az élők és a szellemvilág között közvetített. De a nő bármilyen bizonyítékot is mutatott fel, a doktor, mindvégig szkeptikus maradt. Még egy cikket is írt az újságban, amiben kifejtette, hogy semmi bizonyítékát nem találta az eseményekben a spirituális megnyilvánulásnak.

A cikk megjelenését követő napokban kora délután kettesben ültek egy vizsgálat után a médium otthonában. A nő éppen a róla szóló cikket olvasta, és az orvos megdöbbenésére egy cseppet sem neheztelt rá, mintha még egyet is értett volna vele, mert közben a fejével helyeslően bólintott, miközben a sorok között haladt. Mikor a nő félretette az újságot, így szólt a doktorhoz:

– Tudja, doktor úr, most elmondok magának egy titkot, amit tudom, hogy nem fog továbbadni senkinek. – Miközben beszélt rekedt hangjában mintha szórakozottság bujkált volna. Időközönként, nagyot szívott a bal kezében lévő cigiből, ami füstfelhőt képezett maga körül. A haja akkorra szinte már teljesen kihullott, ezért a fején egy piros kötött sapkát viselt. – Való igaz, hogy nem minden lélekkel lehet felvenni a kapcsolatot. A jók a haláluk után eltávoznak, de a rosszak, a gonosz lelkek, azok itt rekednek. Körülbelül hat hónapig. Tudom, hogy most nem hisz nekem, de lesz idő, mikor hinni fog – és ekkor furcsamód felnevetett. – Már nem sok van hátra az életemből, jól tudom. De mondok magának valamit. Miután elmentem, visszatérek és kísérteni fogom magát. – Itt egy kis határszünetet tartott, miközben behatóan fürkészte az orvos tekintetét. Aztán így folytatta: – Hogy miért? Nos, azért, hogy bebizonyítsam az ön számára, hogy létezik túlvilág. Még egy magafajta tudós ember is hinni fog. Bár nem lesz sok öröme benne.

Az orvost némileg felzaklatták a nő szavai, amit csak üres fenyegetésnek vett, de mihelyst eltávozott, már hidegen hagyta a dolog, hisz tudós ember lévén nem hitt az efféle babonákban, viszont azóta valami oknál fogva a mai napig kerülte a médiumot.

Mikor éppen rálépett a Temze hídjára – ahol csakugyan egy árva lelket sem látott –, mintha a jobb válla fölött, érzett volna egyfajta jelenlétet.

– Itt vagyok doktor – suttogta ekkor egy hang. – Magával maradok, elviszem magammal, ahogy ígértem.

A doktor úgy vélte, csupán képzelődik. Annyira megbabonázta az a nő, hogy most mindenfélét beképzelt. A víz vadul morajlott alatta, és lehet, hogy az időjárás szeszélye játszik vele. Azt kívánta, bár látna egy élő lelket, az némileg megnyugtatná az idegeit, de abban az órában senki nem járt arra. Mindeközben érezte, hogy az árny ott van vele, követi, nem engedi a szorításából.

Nyomasztó érzés kerítette hatalmába, és minden észszerűséget mellőzve, valami belső ösztönzésnek köszönhetően futásnak eredt. A szél szembe fújt vele, bele az arcába, ami megnehezítette a dolgát, és a hidat szegélyező lámpások ide-oda billegtek a szélben, fütyülő hangot hallatva.

Rohanás közben a fejéről, hirtelen lerepült a cilindere.

Egy pillanatra megállt, és a szemével ledermedve követte a kalapot, ami felemelkedett a magasba és a gravitációt meghazudtolva egyre feljebb szállt, míg egy ponton megállt a levegőben egy helyben lebegve.

– Édes teremtőm! – kiáltotta elszörnyedve, és ismét futásnak eredt.

Mire letért a hídról, úgy kimerült, hogy legszívesebben lefeküdt volna az útszéli padra, ami feltűnt előtte. Egy pillanatra le is ült, letette maga mellé a táskáját és próbálta összeszedni a gondolatait. Mi is történt az előbb? Mitől szállt fel a kalap? Nyilván egy szélörvénynek köszönhetően, semmi másnak – gondolta. Micsoda ostobaság! És a hang, amit közvetlen közelről hallott? Nem képzelődött, hisz tisztán hallotta a médium hangját!

Hirtelen felugrott.

– Nem, ez nem lehet! – mondta ki hangosan.

A szíve legmélyén hazarohant volna és egy pohár brandyt mellett nyugodt körülmények között átgondolta volna a történteket. Végül belátta, hogy nem teheti. Mint kötelességét el kellett, hogy lássa. Ezért esküdött fel orvosnak.

Egy idő után, a hideg arra késztette, hogy tovább haladjon. Bármi is történt, tovább kell mennie!

A kalapja nélkül szinte meztelennek érezte magát. A fákkal szegélyezett úton a szél belekapott az ágakba. A levelek szinte zúgtak körülötte. Az útszéli lámpások gyér fénye némi megenyhülést adtak a számára, de mikor jobbra-balra tekintett maga körül, minden sötét zugban rémeket látott, amiktől kirázta a hideg. Így hát csak előre nézett.

Hogy elnyomja a nyomasztó gondolatokat, imádkozni kezdett, ami őt is meglepte, hisz ateista volt, de egy idő után úgy érezte, az imától némileg megkönnyebbült.

Mire a madame lakásához ért, már teljesen átfagyott, a szíve hevesen vert. A kétszintes villa, homályba burkolózott, csupán a nő szobájából derengett némi fény, aki most holtan fekszik odafent, és őt hívja. Miért gondolt erre? Megőrült talán? Rájött, hogy már nem képes tisztán látni. Fel akart menni a lépcsőn, de úgy érezte, hogy a lábai ólomból vannak és egy lépést sem képes tenni. Csak egy mozdulatot! – biztatta magát. Aztán némileg összeszedte a bátorságát és elindult az ajtóig.

Mikor becsöngetett, az inas azonnal ajtót nyitott. Bevezette a hallon át az emeletre. A házat kellemes meleg járta át, amiért hálát adott.

Mielőtt benyitott volna az ajtón, halkan kopogott.

A szobában halvány fény derengett, amit betöltött a betegség, valamint orvosság szaga. Az ágyon azonnal szemet szúrt neki egy sovány test, amely már semmiképpen sem emlékeztette arra a nőre, aki egykoron volt. Úgy lesoványodott, akár egy gyermek. Közelebb lépve látta meg a Madame arcát. Mintha harminc évet öregedett volna, amióta utoljára látta. A haja helyén csupán pár ősz tincs éktelenkedett. Az arca ráncos és megtört volt. Felkavaró látványt nyújtott.

Akaratlanul odalépett a halott mellé (mintha meg akart volna bizonyosodni arról, hogy tényleg eltávozott), az ujja hegyével megérintette a nyakán az ütőeret. A bőre még meleg volt, ami arra utalt, hogy nemrég hunyt el.

Ekkor, egy lágy hang a szoba sarkából megszólalt. A doktor hirtelen elkapta a kezét, mintha rajtakapták volna valami illetlenségen.

– Az utóbbi napokban sokat szenvedett. Mikor elment, szinte megkönnyebbültem.

Az orvos a hang irányába kapta a fejét. Egy fiatal nő ült a sarokban egy karosszékben. A petróleumlámpa fénye árnyékot vetett az alakjára, ami meglepő módon hasonlított a médiumra.

Megpróbálta leplezni a zaklatottságát, így hát odalépett hozzá, és részvétteljesen megfogta a kezeit, amelyek meglepően hidegek voltak.

– Részvétem. A helyzet bizonyára nem érte önt váratlanul.

A lány hellyel kínálta, amit készséggel elfogadott. Leülve, kötelességből érdeklődött a halála lefolyásáról, mire ő beszámolt róla, röviden.

– A morfiumtól már félrebeszélt az utóbbi napokban. Holtakhoz, élőkhöz. Az ételt kihányta, emiatt már teljesen legyengült. A fájdalom már elviselhetetlen volt a számára. Mikor ma délután bejöttem hozzá, már nem lélegzett.

A doktorurat közben nyomasztotta egy gondolat. Folyton arról fantáziált, hogy a nő egyszer csak felül, és ráhozza a frászt. Miközben a saját fantazmagóriájával viaskodott, kereste a szavakat, hogy mit is mondhatna.

– Tehetek önért bármit is, kisasszony? – mondta végül. Legbelül alig várta, hogy elmehessen.
– Nem, uram – válaszolta a nő. – Köszönöm, hogy eljött! – A doki tisztán nem látta az arcát, de így is kivélt a hangjából némi megvetést.
– Ez csak természetes – mondta, aztán felállt és megírta a halálesetről szóló orvosi jelentést.

Miután még egyszer kifejezte részvétét és mielőtt kiléphetett volna az ajtón, a médium lánya utána szólt:

– Tudom, hogy mit írt anyámról egy cikkében. Csalónak nevezte. Ez nagy hiba volt. – tette hozzá.

A doktor egy pillanatra ledermedt az ajtó előtt. Mikor megfordult, hogy kifejezze sajnálatát, a lány mögött a sötétben mintha egy alakot látott volna a sarokban. Az árny egy nő alakját vette fel. A lány észrevette, hogy a férfi mögéje néz, rémült tekintettel. Nem fordult hátra, hanem mosolyogva így szólt:

– Tudja, hogy a dühös szellemek nem mennek el, hanem itt maradnak kísérteni?

A doktornak a szavak a torkán akadtak. Hirtelen kitárta az ajtót és szégyenében kimenekült a szobából, de még így is jól hallotta a háta mögött a médium lánya kárörvendő kacaját.

Mikor kiért a lakásból, úgy érezte, mintha megmenekült volna. Élőtől halottól egyaránt. Némileg fellélegzett az őt ért sokktól, és a hideg levegő kitisztította a fejét.

A sarokhoz érve megszaporázta a lépteit. Hamarosan feltűnt előtte a kivilágított híd, amin úgy érezte, hogy képtelen még egyszer átmenni. Ahogy magában viaskodott, az utca végéről feltűnt egy távoli fénypont, ami egyre csak közeledett.

Hamarosan egy kocsi lámpái tűntek fel előtte, amiért hálát adott. Gyorsan intett a kocsisnak, majd felszállva megadta a címét. Mikor a hintó elindult vele, jól összehúzta magát, és miközben ide-oda ringatózott a macskaköves úton, egy pillanatra elbóbiskolt. Nem sokkal később a kocsis mély hangja ébresztette fel.

– Megérkeztünk, Mr.

Miután kifizette a fuvart bőséges borravalót adva, besietett a lakásába. A ház csendes volt, nyilván már a személyzet lefeküdt. Miután levetkezett, bement a szobájába, ahol kellemes meleg fogadta. Az első dolga volt, hogy öntött magának egy pohár brandyt, majd leült a kandalló elé.

Hiába melegedett fel, idegessége nem csillapodott, amitől enyhén remegett a pohár a kezében. Meg kellett hagynia, hogy a médium jól ráijesztett, de már vége. A nő többé nem árthat neki.

Ahogy a tűzbe bámult átvillantak előtte az éjszaka eseményei és valahogy szürreálisnak tűnt fel előtte mindaz, amit tapasztalt. Nem hitte, hogy valóban látott volna bármi olyat is, ami megmagyarázná, hogy a médium kísérti őt. Ő a tudomány embere, és csupán az idegei játszottak vele, amik leggyakrabban a hallást és a látást érintik, és az érzékszervei tévútra csalták. Odaképzelte azt, ami nem is volt ott, de tudta, hogy bármi is történt, már odahaza biztonságban van.

Aztán a tekintete az órára vándorolt, ami egy helyben állt, és fél tízkor állt meg. Pontban akkor, mikor a médium meghalt.

– Ez tiszta őrültség! – nevetett fel idegesen, miközben felállt, hogy töltsön még egy pohárral, amivel próbálta az idegeit megnyugtatni.

A második ital után elfáradt és ágyba bújt. Ahogy letette a fejét el is aludt. Álmában, egy hideg koporsóban találta magát. Nem tudta, hogy álmodik, így valóságként élte meg. Próbált nem pánikba esni és legelőször azzal próbálkozott, hogy feltolja a koporsó fedelét, de az furcsa módon nem engedett, majd nagyobb erővel próbálta feltolni, de meg se moccant.

– Valaki! Segítsenek! – A hangja furcsamód tompán visszaverődött a szűk térben.

Megpróbált hallgatózni, hátha hall valami zajt, de síri csönd vette körül. A szíve ekkor gyorsabban kezdett verni, mert rájött, hogy mélyen fekszik egy gödör mélyén betemetve. Mikor rájött, hogy nincs kiút, elkapta a pánikroham. Kétségbeesetten ordítani kezdett és kapálózott. Ahogy a tetőpontjára hágtak az idegi reakciói, kipattant a szeme. A szobája biztonságában volt, az ágyában, ahogy ez a rémálmoknál lenni szokott. A szíve még mindig hevesen vert, viszont mély megkönnyebbülést érzett, hisz csak álom volt. De mégis, akadt valami nyomasztó a levegőben. Utoljára akkor érezte, mikor a hídon kelt át.

Ekkor a plafonra szegezte tekintetét és a félelem, mint a villámcsapás, olyan hirtelen járta át a testét, mert amit látott, az ezerszer rosszabb volt bármilyen rémálomnál.

A médium az ágya felett, hangtalanul, vízszintes állapotban lebegett. Tisztán látta, mintha valóság lenne. Ez képtelenség!

Úgy látta a nőt, mint holtan, az arca beesett volt és ráncos. Mikor belenézett a véreres szemeibe, azonnal lefagyott. Mozdulni sem bírt. A nő lila kicserepesedett ajkai mindvégig vérfagyasztó mosolyra húzódtak. Megpróbált kiáltani, de hang nem jött ki a torkán, és ekkor a test némán lejjebb ereszkedett, olyannyira, hogy az arca, csupán pár centire volt az övétől, majd lassan kinyújtotta a kezét és megérintette a mellkasa közepén. Az érintéstől nagy nyomást érzett, ahol hozzáért. Aztán szúró fájdalom hasított belé, amitől görcsbe rándult az egész teste.

Már tudta, hogy hiába küzd, meg fog halni, elviszi a médium magával, ahogy ígérte. Aztán, mint egy utolsó fűszálba kapaszkodva, arra gondolt, hogy csupán álmodik, és a nő hiába áll bosszút, hiszen halott. Így hagyta magát, nem küzdött tovább, mert mikor majd felébred, úgy lesz, mint ezelőtt.

Reggel, a házvezetőnő türelmesen várta, hogy a doktor felkeljen, és elkészítse a reggelijét, de látva, hogy már tíz óra is elmúlt, úgy vélte, hogy ideje felkelteni.

Lefőzött egy erős kávét, amit tálcára tett, majd elindult, hogy felkeltse az orvost.

Mikor az ajtajához lépett és kopogott, választ nem kapott, így hát benyitott.

Ami szeme elé tárult, azt többé nem feledte soha. A doktor az ágyában feküdt. A szája nyitva volt, a szemei élettelenül a semmibe bámultak. A teste furcsán kitekeredett. Az arca groteszk módon eltorzult, mintha a kínok-kínját járta volna át.

A tálca kiesett a kezéből, aztán mélyről, iszonyatos sikoly hagyta el a száját, ami az egész házat bejárta.

Másnap, írtak az esetről, amit úgy tüntettek fel, hogy „A médium átka”. A doktor egy napon halt meg a médiummal, akit csalónak nevezett. Sokan, csupán a véletlen művének tartották, de volt olyan is, aki jól tudta, hogy mi történt.

A médium lánya kora reggel, teázgatás közben olvasta a cikket. Amint végzett, megkönnyebbülten dőlt hátra. Az ajkán, gonosz mosoly bujkált. A jobb mutató ujján az anyja gyűrűjét viselte.

Kintről, kocsi zörgése hallatszott.

Felállt, majd kitárta az ablakot, amitől hűvös levegő árad a szobába, amin már érződött a tél lehelete.

Egy halottaskocsi állt meg a ház előtt.

Egy pillanatra lehunyta a szemét, és hagyta, hogy a szél simogassa a bőrét.

Az anyja teste még az ágyában volt. Odament, és leült a halott mellé. Megfogta a kezét, majd így szólt:

– Most már eltávozhatsz, anyám!

Amint kimondta szavait, a falon lévő tükör megrepedt, és abban az órában, a doktor szobájában az ingaóra, újra járni kezdett.

Előző oldal Greaux