Az emberiség eredete
– Torony! Itt Ferenc, Géza, hat három hét nyolc három három három azonosítószámú kutatóhajója. Kérek engedélyt a kvantumtér négyes számú külterületére való ugrásra.
– Az ugrás célja?
– Egy kétszázötvenkétezer évvel ezelőtti fénynyaláb befogása elemzési feladatok elvégzése érdekében. Rendelkezünk kilences fokozatú kutatási engedéllyel.
– Egy pillanat, ellenőrzöm. Rendben, a lekért adatok szerint az önök csillaghajója csak nyolc éltű és a méretei a felső határértéken vannak. Folytatja az útját?
– Pozitív. Adatok helytállóak, nem először tesszük meg ezt az utat.
– Engedélyezve. Peti, csak óvatosan! Visszavárunk titeket is!
Alig két órával később a visszaúton megtörtént minden utazó rémálma. Péter próbált higgadt maradni, fejébe dübörögve zúdult a vér. Érezte, hallotta szíve eszeveszett küzdelmét az ereibe pumpált adrenalin hatására. Igen, próbált vészjelzést leadni. Ám de semmi esélyt sem látott arra vonatkozólag, hogy a legcsekélyebb szignál is elhagyta a hajót. A hajó elektronikus rendszere, az erőterek, és úgy ezáltal egyáltalán minden azonnal tönkrement, amikor a visszaúton a Föld légkörébe érve belefutottak egy természetes plazmakitörésbe. Kézzel próbált irányítani, meleg légörvényeket találni. Ami valljuk be igen nehéz feladat egy szárnyak nélküli, ovális, tálaló tál kinézetű nyolc éltű hajó esetén. Próbálta lassítani a hajóját, több kevesebb sikerrel. Mendi, a híres amerikai vállalkozás, egy, az ember eredetét kutató intézet vezető munkatársa, és két hónapja barátnője is volt. Most megfogta a kezét, igen itt az idő!
* * *
A becsapódás erejétől megremegett a föld is a környéken. Ahogyan a közelben található Pneopráles barlangcsoport is. Apró kövek és kavicsok hulltak alá, mozdultak el. A tizenöt fős korai embercsoport jelenlegi vezére, Krong beleszimatolt a levegőbe. Egyelőre csak port és penészes, bomló, növényi eredetű szagokat érzett. Félt, na nem a robajtól amit ez a valami okozott, mely fekete és rendkívül büdös, kellemetlenül csípős szagú füsttel ég a völgyben. Törzse férfi tagjai folyamatosan halnak meg, és nem tudja, miért. Törzse tőle, mint vezértől várja a megoldást. De neki fogalma sincs, mit tehetne. Már nagyon bánta, hogy fél évvel ezelőtt megölte Vanungot. Vanung volt a törzs vezetője. Igen, Krong akart a törzs feje lenni. Igen, szemet vetett Vanung három feleségére, na meg a lányaira is. Kellett neki mind a hat lánya, de még csak egy volt nemzőképes, mégsem fogant meg. Mint ahogyan Vanung feleségei sem. Most már nem kellettek neki, egyik sem. Úgy gondolta, ez Vanung haragja miatt van, mert megölte őt. Rajta kívül már csak három hím egyed van a törzsben és ez nagyon kevés. Tudja jól, ha megtámadják őket, akkor nem sok az esélyük a túlélésre. Ahogyan ezen így gondolkodott, mégiscsak úgy döntött, lemennek a völgybe. Kíváncsisága erősebb volt félelménél.
* * *
Mendi üveges szemekkel tekintett a semmibe. Péter nehezen tért magához, a hajó maga három darabra szakadva feküdt a föld kétszázötvenkétezer évvel ezelőtti változatán. Világában az időutazás nemlétező dolog. Azonnal tudta, ahogyan körbenézet, ezt éppen most cáfolja meg. Látta az eget, a növényeket, a kíváncsi és prédára éhes állatokat. Majd hamarosan leendő halálát is. Egy kardfogú tigris közelített feléjük. Péter még mindig a székébe szíjazva ült, ahogyan Mandi is. De ő már nem mozdult. Nem is mozdulhatott, mert egyértelműen halott volt. Mellkasa jobb oldalát valami felszakította. Bizonyosan azonnal belehalt. A tigris rávetette magát, és egyszerűen kitépte testét a székből. A szíjak úgy szakadtak el, mintha csak papírból lettek volna. Péter mire felocsúdott, az már mély morgással távolodva vitte magával áldozatát.
* * *
Krong egy maga hegyezte fából készült dárdával közelített Péter felé. Amikor Péter megfordult, megtorpant. Az legalább két fejjel magasabb volt nála, és teljesen egyenes derékkal és háttal állt. Ezt nem hagyhatta annyiban. Dárdájára támaszkodva kiegyenesedett, amennyire csak tudott és úgy sétált oda az idegenhez. Tehette, mert az idegennek nem volt dárdája, sem kőbaltája. Nem volt neki semmije sem, amit fegyverként használhatna. Így hát kihúzta magát, kidüllesztve izmos mellkasát, úgy közelített. De még így is jóval alacsonyabb volt nála.
– Nevem Krong. Lenni vezér, és te?
De az idegen nem válaszolt. Ez meglehetősen tiszteletlen. Ráadásul nevetségesen kerek fején valami mosolyféle jelent meg. Ez meglehetősen felbőszítette. Dárdájával meg akarta bökni azt, csak úgy figyelmeztetésképpen. Olyan gyorsan történt, hogy nem is értette. Alig két másodpercen belül a földön feküdt, és az eddig a kezében lévő saját dárdája az ő torkának szegeződött. Az idegen nem szúrt, Krong nem mozdult. Majd az idegen elvette nyakáról a dárdát és kettétörte a térdén. Kezét nyújtva Krongnak, hogy felsegítse. Krong tanult hibájából, amikor megölte Vanungot. Most hatalmas presztízsveszteség érte, ha megtámadja és veszít, akkor végleg elveszti főnöki pozícióját. Így aztán döntött. Kezén fogta Vanung lányát, akit ezidáig képtelen volt teherbe ejteni, és odahúzta az idegenhez.
– Meila lesz te asszony. Jó asszony, fiatal, erős. Dolgozik. Mi köt szövetség, te maradni velünk. Ő segít neked mostantól. Ő tiéd!
Meila anyja kétségbeesetten nézet lánya után, de nem mert szólni. Elfogadta a vezér döntését. Az egyértelmű, hogy az idegen erős, hiszen olyan gyorsan legyőzte Krongot, hogy azt szinte fel se fogták, és a harcnak már vége is volt. Az eltörte Krong fegyverét, megkímélve az életét. Vagyis szövetséget kötött vele, Hmm… igen, így már érti Krongot, miért tette, amit, és miért ajándékozta el asszonyát. Igen, a lánya egy vezér asszonya lett. Igen, így már rendben van.
* * *
Hatvanegyszer váltotta magát a nap és a hold. Meila hihetetlen gyorsan tanult, még Péter is meglepődött rajta. Ott maradt nála. Péter megértette, nem küldheti vissza. Azzal megalázná a törzs főnökét, akár háborút is kirobbanthatna. A hajóban kapott egy kabint, ami csak az övé. Mivel egyedül maradt, neki is jól jött a társaság. Abban biztos volt, senki sem jön érte őt megmenteni. Meila alig pár hét alatt már az ő nyelvén beszélt hozzá. Igaz, alig pár tucatnyi szót. Megtanult rengeteg dolgot kezelni. A kilincs és az ajtó tetszett neki a legjobban. Kiegyenesítette hátát, úgy akart kinézni, mint az az ember, akinek odaadták. Péter próbálta a hajó maradványaiból megmenteni, amit lehetett. Krong és a törzs naponta lejártak hozzájuk. Míg a hatvanegyedik nap éjszakáján Meila beosont Péter szobájába és mellébújt. Aznap éjjel Péter Mendivel álmodott. Barátnője hosszan beszélt hozzá és ő gyűrűt adott neki. Majd hosszan szeretkeztek. Reggel Meila karjaiban ébredt. Meglehetősen mérges volt, de ez nem tudta az ősember lány boldogságát kikezdeni.
– Ezt miért csináltad?
– Te vagy emberem. Én nem tudni ez lehet ilyen is. Nekem nagyon jó együtt lenni emberemmel. Krong neked adott asszonynak. Én vagyok te asszonyod. Miért mérges?
– Ezt egyszerűen nem szabad! Ennek soha nem lett volna szabad megtörténni!
– De igen. Én asszony vagyok! Te lenni én emberem. Nekem dolgom gyermek. Te vagy emberem, neked dolgod csinálni gyermek! Lesz saját törzs, sok, nagyon sok gyermek és megölni Krong.
– Nem ölünk meg senkit sem, azt nem szabad!
– Te adtad meg nekem vágy. Remélem hamarosan lesz gyermek. Én nem akarni egyedül aludni, te vagy én emberem. Nekem veled van élet. Érteni meg! Jönni velem, jönni magyarázat kapsz miért jó, mi lenni együtt.
Péter ment vele, és a döbbenettől szólni sem tudott két nappal később amikor megérkeztek oda, ahová Meila vezette. Végre megértette. Az űrhajó ránézésre legalább százezer éves. Valójában simán elment volna mellette, ha nem mutat rá Meila.
– Nézni ezt. Mi jönni sok fényes pont égből. Mi lenni most itt. Ők lenni mi őseink.
Igazából egészen kikupálódott ez a kis ősember leány. Amióta ugyanúgy kiegyenesedve jár, mint ő, valóban megakadt egy párszor a szeme rajta. Így hát elfogadta azt, amit mi sorsnak hívunk. Péter megtalálta Meila segítségével a hiányzó láncszemet. Már tudta, megértette, az a különleges régészeti lelet ő volt és a családja. Idővel Meila tökéletesen megtanult beszélni, megértette mi a technika, mi a fejlődés, jövő. Meila a nyolcadik hónapban volt, amikor leültette, és komolyan nézett rá.
– Beszélnünk kell, Péter!
– Hallgatlak. Mi az, ami bánt?
– Anyám állapotos lett Krongtól, és a másik két felesége is várandós már egy ideje. Nagyon örül neki, azt mondja te varázslatod miatt van.
– Ez butaság, tudod jól. Csak kidobáltattam vele a penészes magvakat, azoktól voltak betegek. Amúgy ez jó hír? Mert ha igen gratulálok neki.
– Öt húgom van és kettőnek nincs már helye a törzsben, mert már nők lettek. Befogadnád őket?
– Természetesen, ez nem is kérdés.
– Én már tanítgatom őket egy ideje, jó asszonyaid lesznek, és sok gyereket fognak szülni nekünk.
– Ez nem hiszem, hogy jó ötlet. Találnak maguknak majd párt a környező törzsekben.
– Nem! Te leszel az, akit az emberüknek tudnak majd! Nekünk szükségünk van a nagy törzsre, a családomnak szüksége van rád. Nekem is szükségem van rájuk!
– A mi népünknél monogámia van, nem tartunk három feleséget és rokonok közt nincs házasság.
– A te néped még meg sem született! Rokonok közt nincs házasság mert beteg utód születik, ezt mi is tudjuk még ha barlangban is születtem. – Csattant fel Meila. – Neked meg azt kell megértened, ha nincs nagy család nem lesz a fiamnak jövője! Neked meg néped, hogy visszajöhess. Majd, ha leszünk elegen, akkor lehet ismét monogámia!
– Lassan már teljesen úgy viselkedsz, mint egy modern nő. Akaratos vagy és céltudatos.
– Igen mert az vagyok, modern nő. Te tettél azzá! Azt akarom, hogy a két húgom is a család tagja legyen, remélem megértetted! Azt akarom, hogy sok gyermek legyen a nászotokból és azt akarom ismerjék meg a valódi szerelmet. Magunkba fogadva emberünket, annak magját, az ne csak egy aktus legyen, ami két percig se tart. Hanem lehet egy egész kellemes és hosszan tartó időtöltés is. Mellesleg szülnek egy-két tucat gyereket is. Kész főnyeremény! Mire megöregszel, a mienk lesz a legokosabb és legnagyobb, legerősebb törzs a földrészen. Nemzetség leszünk, és nem hagyjuk magunkat kipusztítani! Sőt! Mondok neked még valamit! Mostantól, ha erre jár egy a tudatlanság miatt elűzött lány vagy nő, azt is be fogjuk fogadni! Aki, ha embert akar, akkor bizony produkálnod kell! Úgyhogy kapd össze magadat kedves párom, mert bővül a család!
– Mi lesz, ha egy férfi, vagy egy fiú jár erre? – Froclizta Péter.
– Van még húgom és bizonyára lesznek lányaink is. Ha be tud illeszkedni, és tud és hajlandó tanulni, akkor marad. Na, tedd magad rendbe és készülj, ma elhozom húgaimat, és ma éjjel Terátával fogsz hálni. Kamtada még túl fiatal, neki még kell egy nyár.
* * *
Háromezer kilencvenhatot írtunk. Hatalmas szenzáció volt, amikor megtalálták az első ember, a homo sapiens ősapáját genetikailag igazoltan. Az ásatások mélyen, majd kétszáz méterre a föld alá temetve találtak rá egy majd kétszázötvenkétezer éves űrhajó roncsaira. A hajó maradványait majd nyolc évig tárták fel, rengeteg sírt és leletet felfedezve. Maga a hajó három darabra volt szakadva. A legnagyobb részében találtak rá az emberiség családfájára. Péter és Mendi kezdte a sort. De nem is ez volt az, ami ledöbbentette a tudósokat, ami sokkolta az embereket, hanem az, hogy Mendi neve mellé egy keresztet rajzolt alkotója. Majd onnantól minden név mellé! A tudósok eddig úgy vélték, maga a kereszténység háromezer egyszáz éves. Erre itt az ezt megcáfoló bizonyíték. A felfedezett űrhajó belső falába karcolt és festett családfa kísértetiesen hasonlít a mai ábrázolásokra. Péter második felesége Meila negyvenhét évig élt, és arany koronát kapott a neve fölé. Neki huszonegy gyermek köszönheti az életét. Péter harmadik és negyedik felesége Teráta és Kamtada szintén fontos pozíciót tölthettek be, mert ezüstből volt korona a nevük felett. Péternek életében tizennyolc felesége volt és száztizenhárom évesen halt meg, több mint háromszáz utódot nemzve, felnevelve. Maga a családfa egy négyszer tíz méteres titán oldallemezbe volt vésve, festve. Mindez kétszázötven-kétezer évvel ezelőtt, bebizonyítottan.
– Tényleg úgy gondolod, megvan az emberiség eredete?
– Nézz erre a csodára, és fogod tudni a választ.
– Nem lehet, hogy hamisítvány?
– Egyértelműen nem. Ez a Péter pontosan tudta, mire van szükségünk. Tudta, mely anyagok használhatók fel, mi az és mi módon, hogy azt, amikor megtaláljuk, ne menjen tönkre.
– Mire célzol?
– Vagy annyira intelligens volt, hogy azt mi elképzelni sem vagyunk képesek, vagy…
– Vagy régész volt. Tudva mi az, amit keresünk és azt mi módon lehet megőrizni ilyen sokáig.
– Pontosan.
– Idő utazás?
– Nem. Akkor nem maradt volna ott.
– Akkor mi sem léteznénk.
– Így van. Lenne itt még valami.
– Mi?
– A hajó, egyértelműen a Földről van. Mi több, mi gyártottuk. De egyetlen egy adattábla, vagy alkatrész-számozás, kód vagy alkatrész azonosító sincs, mert valamennyit letörték, vagy kicsiszolták.
– Tehát nem akarja, hogy tudjuk, ki ő.
– Ellenkezőleg. Pont arra akar minket rávezetni, hogy megtaláljuk a titkát.
– Ezek itt micsodák? Amik ezt a lemezt tartják?
– Szegecsek.
– Szegecsek?!
– Igen, azok. Miért?
– Mióta használnak egy légtömör űrhajón szegecselést a külső ház lemezeléstől alig ötven centire?
– A francba! Nem láttuk a fától az erdőt!
Két hónapot vett igénybe, amíg megkapták az engedélyeket, és feltárhatták a négyszer tíz méteres lemez mögötti részt. Egy teljesen vízhatlan, üvegtéglákból kirakott húsz méteres földalatti piramis bejáratát takarta. A bejárata emberi kéz érintésére automatikusan kinyílt.
A terem közepén egy mumifikálódott holtest, mellette egy, a napjainkban rendszeresített szkafanderrel. Rajta a névtábla, Moldvai Péter, régész alezredes. Körülötte jegyzetek százezrei, minden, amit Péter tapasztalt, vagy amire rátalált, rájött. Mellette egy hatalmas kupacban a hajóról letört azonosítótáblák. Régészünk felvett egyet. FG-hatvanhárom-hetvennyolc-háromszázharminchárom azonosító számú régészeti kutatóhajó, Kansas. 3101. június. 29.
– Azt hiszem, megvan a hajónk.
– Igen, nem is olyan régen készült el, alig hároméves.
– Le kéne kérdezni, hol van, de úgy, hogy ne tudják meg, miért akarjuk tudni, és azt se, ki kérdezi.
– Nem gond, megoldom.
Alig tíz perc múlva jött az infó, még bent áll a dokkolóban. Két óra múlva indul Moldvai Péter régész alezredes és Mandi Williams, a területi régészetügyi hivatal fő koordinátora a kvantumtér négyes számú külterületére. Egy kétszázötvenkétezer évvel ezelőtti fénynyaláb befogása és elemzésének elvégzése a feladat.
– Meg kell őket állítanunk!
– Eszednél vagy ember?! Akkor kipusztul az emberiség! Sőt, soha meg sem születik!
– Nem létezik időutazás! A lányom nem ülhet fel arra a gépre!
– Ember! Mi kell ahhoz, hogy lásd a tényeket?! Mi nem ismerjük a nyitját, de itt a bizonyíték előttünk! Ez már megtörtént!
– Nem! Időutazás nem létezik! A lányom nem mehet el oda!
– Ha nem hiszel az időutazásban, nem hiszel ebben az egészben, akkor miért nem mehet a lányod?
– Nem hiszek benne és nem mehet!
Azzal a professzor kiviharzott. Útközben próbált telefonálni, de folyamatosan foglalt volt. Légi taxiba vágta magát és elindult a dokkolóállomásra, hogy megállítsa a lányát. Félúton voltak, amikor emelkedni kezdet a Hold felé, és egy meteorit, amely nem volt nagyobb egy fél almánál, szabályosan kettérobbantotta a légi taxit.
* * *
A sofőr megúszta, mert be volt kötve így az erőterek megvédték, de a professzor szörnyethalt, mert a becsapódás előtti pillanatban kikapcsolta valamiért az övet. Sajnálatos baleset, de hát a szabályok azért vannak, hogy betartsák őket. Minek kapcsolta ki magát a Professzor?
* * *
Meila negyvenhét éves lett, mire elkészült az időgép prototípusával, melyet már biztonsággal használni is tudtak. Hihetetlen intelligencia szorult ebbe a kis előemberbe. Péter büszke volt rá, hogy feleségének tudhatja. Őt, két húgát, és az összes feleségét, akit csak párja a családjába fogadott. Sohasem gondolta volna, hogy ezek az ősembernek hívott humanoidok sokkal okosabbak és intelligensebbek, mint az ember valaha is lesz. Mégis kipusztultak, pedig próbálták őket megmenteni. Csak a Péter génjeivel keveredett egyedek maradtak fent, még akkor is, ha csak a legtávolabbi rokonával keveredtek az akkori ősemberek. Amikor Meila megépítette az időgépet, válasz kaphattak erre is. Első kézből, a tőlük nem messze lévő, százezer éves lezuhant hajó kapitányától. Génállomány-frissítésre volt szükségük, ezért jöttek a Földre. De egy atomháború miatt az emberiség kipusztult, így ez nem történhetett meg, és ők visszavadultak. Merthogy az evolúció ciklikus, akárcsak egy hullám. Ha nincs keveredés, nem maradhat fent. Volt már Homo habilis, Homo erectus, Homo heidelbergensis, Homo gautengensis, Homo rhodesiensis, Homo antecessor, Homo naledi és a sokat vitatott Homo floresiensis. Most pedig az eddigi legsikeresebb a Homo sapiens. Meila sokat járt a jövőbe is, és aggódott a fejlemények miatt.
– Meila! Nem mehetsz el! Nem engedem!
– Értsd meg, el kell mennem és ezt rövidre kell zárnom! Mind a tizenkilenc milliárd ember a te és az én gyermekem a jövőben! Érted is teszem, nem bírnám elviselni, ha sohasem ismerhettelek volna meg. Szeretlek!
– Megyek veled!
– Nem! Neked még sok feleséged lesz itt, és sok utódot kell összehoznotok.
– Nélküled sehová se jutottunk volna, ne menj, kérlek!
– Nézd, Péter! Szeretlek, de tényleg. Jó voltál hozzám, jó férjem vagy. Ezt meg kell tennem a gyermekeim érdekében.
– Maradj kérlek, megyek én!
– Nem, neked még el kell venned feleségül hét asszonyt. Ha elvégezted a feladatod és lejárt az időd, érted jönnek, és találkozunk odaát.
Ezzel Meila megcsókolta szeretett férjét, majd magára csatolta az általa épített időgépet, és elindult a távoli jövőbe. Egyenesen háromezeregyszáznégy március tizenharmadikai időpontra, egy taxi hátsó ülésére, ami a Hold felé tartott.
– Szép napot, professzor úr!
– Ki maga, és mit keres itt?
– Én vagyok az, Meila!
– Mit akar tőlem?!
– Mendinek el kell mennie az utolsó útjára. Ugye ön is tudja?
– Nem! Nem halhat meg a senki földjén egyedül az én kislányom!
– Megértem, az ez irányú érzéseit, és tiszteletben tartom, mégsem engedhetem.
Ezzel átnyúlt és kikapcsolta a professzor biztonsági övét, majd lehunyta szemét, és átadta magát a megsemmisülésnek. A meteor becsapódásakor a taxi szinte teljesen ketté szakadt, Meila és a professzor teste atomjaira robbant az időgéppel együtt.
* * *
Francesco, a feltárás helyettes vezetője döbbenten veszi kézbe Péter egyik jegyzetét az üvegpiramis belsejében.
„Háromezeregyszáznégy március tizenharmadika, délután három óra két perc, Meila életét feláldozva az emberiségért teleportálta magát professzor Williams John taxijába, ami éppen a holdi dokkolóállomás felé tart, és kikapcsolja a biztonsági övét pontosan azelőtt, hogy eltalálja őket egy fél alma nagyságú meteorit.”
Francesco ránéz órájára, pont dél van. A telefonjáért nyúl, tárcsázza az öreget… Majd kinyomja a számot. Megértette, azért van aranykorona Meila neve felet, mert ő az emberiség megmentője, minden értelemben, amiről csak férje és két húga tudott ez idáig. Nem, nem fogja megtenni. Eltette a telefonját és elment ebédelni.
