Kukori és Kotkoda - Kukori és Kopasznyakú a tónál
– Hallod-e Kukori, kelj már fel végre, a hasadra süt a nap! – kapirgálta meg Kotkoda kakaskája hasát.
– Hagyjál már aludni! – válaszolta lusta párja. – Éppen egy zsíros gilisztáról álmodtam.
– Hát gilisztát már régen láttam, köszönhetően neked – pislogott elpirulva Kotkoda a párjára.
– Mit tettél te szerencsétlen? – kapirgálta Kukori hasát tovább. – Miért kerültünk börtönbe?
– Mibe? Te buta tyúk! – nyitotta ki végre a szemét a szemétdomb ura.
Mikor nagy nehezen kipislogta a szeméből a jóleső álmot, Kukori csodálkozva nézett körbe. Egy kis halom szalmán feküdt éppen, lábai előtt két fénylő edény. Az egyikben némi állott víz, a másikban egy kis kupac kukorica árválkodott. Körbetekerte a nyakát és ijedten látta, hogy egy kis ketrecben fekszik, mellette a zsémbes Kotkoda nézett rá szemrehányóan.
– Biztos megint azzal az átkozott menyételedel Kopásnyakúval voltatok a szomszéd szemétdombon dorbézolni. A fiatal tyúkokat hajtani, meg a cefrét vedelni az megy, de hogy hozz haza némi eledelt, az csak álom marad – mondta Kukori tojásrakó társa.
Kukori megvakarta a taraját és megpróbált visszaemlékezni a tegnapi napra. Vajon mi olyat tehettek, ami miatt itt a kóterban kellett kikötnie. Való igaz, hogy barátjával Kopasznyakúval töltötte az idejét, de nem a szomszéd szemétdombon, hanem a tó partján töltötték a napot horgászattal.
Vidáman, horgászbotjaikat a vállukra vetve, kezükben vödörrel sétált Kukori barátjával Kopasznyakúval a tó felé jó fogás reményében. Úgy döntöttek, ma kiszabadulnak a mindennapok nyűgje alól, és egy fiús napot tartanak. A halaknak szánt vödrökben egy-egy üveg jófajta kisüsti pálinka is volt, nehogy kiszáradjanak a nap hevétől. Miután találtak egy csendes öblöt, letelepedtek a víz partjára és csali után néztek. Kikapirgáltak néhány gilisztát a part széli sárból, majd a felét reggeli gyanánt elfogyasztották, majd egyet-egyet a horgukra tűztek és a vízbe vetették. A szemtelen szöcske egy közeli domb oldalán nevetett rajtuk, ahogy a horgászzsinórral szenvedtek, ugyanis folyton beleakadt a sarkantyújukba. Miután hosszas szenvedés után sikerrel jártak, csőrükben egy-egy fűszállal hanyatt feküdtek és az eget bámulták. Miután ez nem volt túl élénkítő elfoglaltság, így egy kis idő múltával belehúztak a magukkal hozott pálinkába egy kis jó kedély gyűjtéséért.
– Figyelj komám! Hallod ezeket a mennyei hangokat? – kérdezte Kopasznyakú a barátjától.
– Mire gondolsz? A begyem korgására?
– Dehogy te ütődött! – rázta meg kajla taraját Kopasznyakú. – Nem hallod a tyúkok kárálását valahol nem messze?
– Hogyne hallanám, nem vagyok én süket. Na és mi van akkor? Csak nem ugathatnak, hiszen tyúkok.
– Na gyere komám, ezt meg kell nézni! – szólt az izgága kakas, és el is indult a hangok forrása felé.
Kukori csendesen követte, de igazából nem sok kedve volt itt hagyni ezt a jó kis lustálkodó helyet. Mikor az öblöt megkerülték Habzsolhápot látták meg, aki a tollait tisztította a vízben. Odabiccentettek a kacsának és folytatták útjukat tovább a tó eldugott szegletéből hallatszó hangok irányába.
– Ezt nézd tesó! – mutatott Kopasznyakú a partra. – Ez aztán a mennyország!
Egy homokos partszakaszon nudistastrandot alakított ki az önkormányzat, ahol önfeledten fürdött vagy tíz fiatal kopasztyúk. A szemérmetlen jószágok minden tolluktól megszabadultak és vígan pancsikáltak a vízben.
– Akkor hajrá tesó! Menjünk, búboljuk meg a lányokat! – rikkantotta Kopasznyakú és már meg is indult volna a part felé, ha Kukori nem tartja vissza a szárnyánál fogva.
– Várj, te ütődött – mondta barátjának –, hiszen csak pár hete keltek ki a tojásból. Még csak előneveltek. Ezt a törvény bünteti.
Kopasznyakú szomorú szemmel válaszolt.
– Igazad van tesa, pedig milyen szép a bőrük. Milyen fejlett a melle húsuk. A hév elragad, de a vágy marad. – bölcselkedett Kopasznyakú. Na menjünk innen, mielőtt még elragad a hév.
Bánatosan, lekókadt nyakkal bandukoltak vissza horgászhelyük felé, mikor kutyaugatást hallottak a hátuk mögött. Ficsúr, a köz félnótás őre, a helyi hülye loholt utánuk lógó nyelvvel.
– A törvény nevében állj! – kiáltotta utánuk Ficsúr a köz őre.
– Álljon meg a szívverésed! – rikkantotta Kopasznyakú és futásnak eredt nyomában Kukorival.
A történet megértéséhez az is hozzátartozik, hogy Ficsúrt az önkormányzat nevezte ki e posztra, jelesül a közrend védelme volt a feladata. Különféle fennforgató alakok megrendszabályozása és a közerkölcs elleni vétségek megakadályozása volt a tevékenységének oroszlánrésze. Szegény szellemileg kissé visszamaradott volt, de ezt ellensúlyozta nagy testi ereje, amit nem is átallott használni. Utolérte a két szaladó kakast, majd mind az ötven kilójával rájuk vetette magát. Kukori az emlékezés folyamán eddig jutott. Innen filmszakadás.
Miután begyűjtötte a két alélt közerkölcsrombolót, Ficsúr az előírásnak megfelelően előállította és vizsgálati fogságba vetette a két renitenst. Különleges logikájával azt is kikövetkeztette, hogy Kotkoda is bűnrészese lehet az aljas kukkolási tettnek, hiszen Kukori párja, így mindenről tudomása lehetett. Ezen okból kifolyólag öt is begyűjtötte, majd a párjával egyetemben áristomba vetette. Kopasznyakú külön cellába került, nehogy összebeszéljen Kukorival a tárgyalás előtt.
Mindezekről szegény Kukori semmit nem tudott, ő csak arra emlékezett, hogy barátjával rohannak a rend őre elől, ezért bánatosan vakargatta a taraját.
Ebben a pillanatban jelent meg a ketrec előtt a szemtelen szöcske, és tele szájjal vigyorogva harsogta:
– Kukorinak áll taraja,
de főképpen a kukaca.
Nem lesz ebből új tojás!
Holnap lesz a tárgyalás.
