Lélektemető
Az entitás nem érzett félelmet. Nem értette, a férfire miért nincs olyan hatással, mint amit elérni szeretett volna. Az elmúlt nyolcszázezer évben még sohasem történt ez meg vele. Amikor lányait, mind a hármat elküldte rőzsét szedni, szinte azonnal ledobta ruháit. Hozzásimult a férfihoz, szenvedélyesen megcsókolta. A nyári szellő érzékin borzolta tarkóján szabadon kószáló hajtincseit. Kezével a férfi feszülő, tekintélyes méretűre duzzadt ágyékát megszorítva elégedetten konstatálta, kiszemelt áldozata szaporodásra kész. Mosolya szélesen elterült érzéki ajkain, vékony vonallá húzva a vadítóan vörös, vérbő vonalat. Halkan pattogott a tűzre vetett ág. A férfi mégsem kezdeményez. Valami más, valami nem úgy van, mint ahogyan arra számított. Hiszen teste tökéletes. Alig pár hete építette azt ujjá. Tulajdonképpen még szűz. És a férfi ezt érezni fogja, amikor behatol, amikor meghágja, magáévá teszi. Kicsit vérezni is fog, már eldöntötte. Mellei feszesek, mint aki sohasem szoptatott még. Mi lehet a baj? A férfi hímtagja kemény, masszívan és mereven áll, várja a beteljesülést. Akkor mégis miért nem teszi meg? Hisz felkínálta magát. Csókjának két célja volt. Felizgatni, elvenni az eszét ennek a tökéletes hím egyednek. Ugyanakkor kontrollálja a DNS-ét szinte azonnal. Ekkor úgy döntött, majd ő elkezdi. Rámászik és eléri, amit akar.
– Lilit! Megmondtam neked világosan! Meg foglak találni!
A vadász csak ezt a napot várta. Tudta jól, Lilitnek, három lánya van. Mindig csak három. Ha egy betölti a huszonhatot, újra teherbe kell esnie, mert akkor az az egy nem szolgálja már tovább, felszabadul, vagy meghal. És ennek ma jött el a napja. Alig húsz perc, és itt az idő. A férfi ellökte magától a kéjesen vonagló érett és kívánatos női testet.
– Ki vagy te? – Lilit ridegen követelte magának a választ. Ugyanakkor meg is ijedt. Érzékeit, kiterjesztve férfit keres maga körül. Nemzőképest.
– Ne erőlködj, szívem! Húsz kilométeres körben egyetlen teremtet lelket sem találsz. Annak a favágónak, akinek a testét kölcsönvettem, minden társa, ismerőse, barátja elmenekült, amikor figyelmeztettem őket a boszorkányra, aki a közelben keresi az újabb áldozatát. Farkasokat, azokat találsz.
Lilit beleborzongott! Egyszer már volt farkas, kényszerből. Soha többé nem akarta. Játékszerként bántak vele a kanok. Újra és újra, évente kétszer is kölykeznie kellett, ha akarta, ha nem. Évszázadokig volt rab saját farkastestében, mígnem talált egy rendkívül perverz áldozatot, akinek a lelkét elvehette, akinek élvezettel fogyasztotta el később minden porcikáját, hogy aztán újraalkothassa magát Lilitként.
– Mit akarsz? Kell az egyik lányom? Vidd! Esetleg kettő? A szolgáid lesznek életed végéig! Minden férfiúi vágyadat teljesíteni fogják! Bármit! Legvadabb álmaidat is felül fogják múlni! Akkor, amikor akarod és annyiszor, ahányszor akarod! Kell mind a három? A legkisebb még csak tizennégy, de a tiéd lehet! Használhatod! Csak meg kell tenned, amit várok tőled! – Kacéran odanyúlt, ahová tisztességes asszony idegen férfinak sohasem.
– Hátrébb boszorkány! Engem ezzel nem tudsz rászedni! Azt a szerencsétlen favágót esetleg igen, de engem, a vadászt nem! És most én uralom a testét.
Lilit kéjesen nyögve, meg se hallva őt hanyatt vágta magát, lábait szétterpesztve. Kopaszra borotválva ott, ahol kell. Újra próbálkozott, bevetve ezidáig tartalékolt fekete mágiáját is.
– Valóban? A tested mást mutat te ember! Kívánsz engem, akarsz és én odaadom magamat neked. Gyere, tedd, amit ilyenkor kell! – Simogatni kezdte kopaszra borotvált szeméremdombját. Keze egyre lejjebb csúszott, közben kéjesen nyögve fel-, felsikkantott amikor síkossá vált ujjaival játszani kezdet magával, el-elérve csiklóját. – Ha meghágsz, utána azt teszel velem, amit csak akarsz! Ott, ahol csak akarod, és annyiszor, ahányszor csak szeretnéd, és úgy, ahogyan neked jó! Mindent megteszek neked, amit csak kívánsz! Akár a legperverzebb álmodat is teljesítem. Bármit!
– Szeretnéd, ha felnyársalnálak? Ha tövig nyomnám beléd?! Amíg nem állsz neki sikítani? Amíg vérezni nem kezdesz? – A vadász hatalmas mosollyal, vad, buja, erotikus hangsúllyal beszélt.
– Igen, akarom! Csináld, most! Kérlek! Akarlak! Kívánlak! – Kéjsóváran, vadítóan, erotikával túlfűtötten vágyakozva a kéjre, a férfi felé suttogva, szinte sóhajtva.
– Vagy a memóriád rossz, vagy tényleg ennyire hülye vagy?!
Lilit megmerevedett. Éles pofonként csattantak a vadász szavai.
– Vagy csak engem nézel idiótának! Ha engednék neked vagy a lányaidnak, hamarabb halnék meg, mint azt észrevenném! Hadd segítsek egy picit neked, hátha beugrik valami emlékféleség! Nyolcszázezer évvel ezelőtt érkeztél ide. A királyság, ahonnét el kellett menekülnöd, tudod, az amelyik egy másik naprendszerben van.
Lilit keze mozdulatlanná vált.
– Ki vagy te? – Lilit érezte, bajban van. Hibázott és most nem tudja hogyan fog ebből kimászni. Fekete mágiája hatástalannak bizonyult. Csábítási kísérlete kudarcot vallott, pedig mindent beleadott. Olyannyira átélte, hogy valóban felizgult. Mégis, ez a férfi képes neki ellenállni! Ki ez az ember?
– Nem rémlik te boszorkányok szégyene? Pedig igazat mondtam neked. Fel foglak nyársalni és tövig nyomom beléd, amíg nem állsz neki sikítani, amíg vérezni nem kezdesz.
Egy jellegzetes motívumokkal díszített cirádás kard került elő, mikor az azt takaró mocskos, foltos lepel a földre hullott.
– Na, rémlik már, cica?
– Ramszesz! – Lilit gyomra görcsbe rándult rémületében. – Te? Itt? Ez lehetetlen! – Éles sikoly hasította át a teliholdas éjszakát. Visszaérkeztek a lányok a rőzsével, épp időben. És Lilit elmosolyodott. – Vesztettél ember! Most meghalsz! És én kivágom belőled, ami nekem kell és magamba teszem! – Hangja már nem volt se kéjes, se csábító. Természetfelettien mély, érdes, velejéig gonosz volt az, ami ebből a törékeny női testből kifakadt. Majd hangos, mélyen zengő sátáni kacajjal nyugtázta, sikerült neki kizökkenteni támadóját. Lilit hangosan nevetve a földön maradt, míg lányai ez idáig ruhájuk alá rejtett tőrökkel a kezükben támadtak. De elszámították magukat. A favágó testét elbitorló vadász fordulatában lendítette a mágikus kardot, és a legfiatalabb, földöntúli üvöltéssel nekirontó gyermekleány mellkasába vágta. A törékeny, szinte súlytalan testet visszadobta a mellkasát átszakító kard tekintélyes súlya, egy közeli fához szegezve a meghalni képtelet testet. Míg a középső leány kis híján elérte mérgezett pengéjű tőreinek hegyével, a két rendkívül kecses kart a vadász elkapta, kicsavarva azt, saját lendületüket felhasználva a lány fejébe vágta mérgezett pengéjű tőreit olyan erővel, hogy az átment a koponyáján. El nem tudta pusztítani a démont. Az a földön vonaglott tovább tehetetlenül, sátáni sikolyokkal és üvöltésekkel kínlódva az erdei avaron. A legidősebb leány döbbenten ált. Huszonhat éves lett. Ismét szabad, többé már nem rabszolga. Kezéből a fegyverek erőtlenül hullottak ki. Látszott, nem érti mi történt. Nem is értheti, hisz nincsenek emlékei. Nem tudja hol van és hogy került ide. Lilit visítva és hörögve, üvöltve ugrott a vadász hátára, tépve karmaival, amelyek egy szempillantás alatt ereszkedtek ki a kecses női ujjakból. Kárt nem tudott tenni ebben a törékeny emberi testben, mert a vadász számított rá. Fordulatából továbbperdülve lerázta magáról a természetellenesen erős és kifordult végtagokat, amik már nem hasonlítottak semmire sem, ami erotikusnak, érzékinek mondható. Az a valami, ami pár másodperccel ezelőtt maga volt a bujaság, ami mostanra már förtelem, tompán puffanva ért földet. Támadását a favágó fejszéje hiúsította meg, kettéhasítva az addigra tűhegyes szarvakkal elcsúfított koponyáját, ami valaha egy csinos érett női fej volt. Lilit kimúlásával halálos sebet kapott lányai is meghaltak, majd egy pár pillanattal később millió szikraként szétrobbantak és eltűntek a semmiben, több millió reményvesztett, kéken ragyogó lelket kiengedve pokoli börtönéből. A favágó teste is megremegett, és a vadász vörösen izzó szerelmes lelke elhagyta a bitorolt testet. Remegve körberepülte a lelkek millióit, mintha keresne valamit, amikor kivált közülük egy. Óvatosan keringeni kezdtek egymás körül. A kivált kis kéken ragyogó lélek vörösen izzani kezdet. Forgásuk egyre gyorsabb, intenzívebb lett, és egyre közelebb kerültek egymáshoz, mígnem izzásuk platina fehér csillagként meg nem világította az egész környéket, legyőzve az éjszakai sötétséget, elzavarva az árnyakat, elűzve minden démont. A két szerelmes lélek hatalmas robbanással egyesült. Ismét csend és sötétség lett.
Egy fiatal fiú és egy leány állt a sötét erdő közepén. Nem tudták, hogyan kerültek oda, sem azt miért. Csak azt tudták, valami történt. Valami hatalmas dolognak voltak részesei, és valamiért ők egymáshoz tartoznak, halálosan szeretik egymást.
Vége…
