Amikor anyuka elutazik egy hétre
A héten az én feladatom leszervezni mindent a család életében. Ma kezdet a fiam az új iskolai munkahelyén. Elvittem első napján, ne legyen véletlenül se semmi gubanc. Naná, hogy volt!
Reggel nyolcra kellett mennie, nem késhet el. Szakápolónak tanul a drágám. Legalábbis, ha sikeres volt a B2-es nyelv vizsgája. Ha nem akkor szakápoló lesz, csak egy évvel hosszabb lesz a tanulási ideje. Nem feladós típus, ebből a szempontból apja fia. Szóval késésben voltunk, mint a gyerekes szülök általában. Közben a reggeli teendők az egy hektáros gazdaságban. Csirkék, nyulak, ludak, kutyáim, na meg a macska. Az éjjel lőtt patkányokat feldobni a fás sufni tetejére, a hollócsalád a fán már türelmetlenül várja a reggelijét. A fiam, ahogy haladt kifelé, rálépett a macska farkára, az rémülten ugrott fel a tyúkól tetejére. A süni nem bujt el az éjjel, ettől a kutyák, mind a három és fél, megőrültek. Emiatt a ludak hangosabban gágogtak, mint ahogy a kakas kukorékolt. Mert arra is most jött rá a kukorékolhatnék, hogy a fene ragasztaná bele a magas C-ét! De a postás kérdez. A szomszéd öregasszony a macskák miatt hoppárézik, mert hangosak voltak az éjjel, és most nekem reklamál. Itt jegyzem meg, az ő két macskája volt az. Mert kizárta őket éjszakára véletlenül, megint, és esett az eső. Persze, hogy nyávogtak. Mit nyávogtak, koncertet adtak! De a kéményseprőnek is most kell telefonálnia, miközben én akkor jövök rá, BAKKER, nincs is kakasunk! De a kenyeret elfelejtettem elhozni és így tovább... a nálam szokásos reggeli káosz. Halvány fogalmam sincs, párom, hogy tudja ezt nap, mint nap lekezelni. Mikor végre elindultunk, negyed nyolc lett. De az ismerős stoppost útközben vegyük fel, mert lekéste a buszt és mert falubeli. Hál istennek a három eurós benzinár még itt Németországban is megtette a hatását. Most épp ennyi. Így az utak szabadok voltak, mit szabadok, szinte üresek. Még a városban is. Hasítottunk a Falusi Enterprájsszal. Mondhatni időben megérkeztünk, nem késtünk el. Fogalmam sincs, hogy sikerült.
– Fater, nem kell bekísérned! Egyedül is betalálok.
– Ahaa… Ídössapám! Úgy akartad mondani, igaz?
Valóban betalál, és valóban rekordidő alatt beértünk Ravensburg belvárosába. Negyedóra alatt. Titkon reméltem, hogy így lesz, nem kell bekísérnem, mert a kisbusszal vittem el. Miért kardinális kérdés mivel vittem el? Nos, először is marha nehéz parkolót találni a belvárosban vele. Másodszor van tolatóradar elöl-hátul. Plusz ugyanúgy elöl-hátul gyári kamera az autóban, és még azon kívül elöl-hátul kamera. A Fahrkamera-dascam, ez most magyarul nem jut eszembe. Ez mind tök szuper. Na de mi az, ami nem volt? Csupán szemüveg a fejemen, se az autóban. Így a NASA is közvetíthetné, ahogyan parkolok, akkor se látnék kutyagumit se! És ez még nem is akkora gubanc. De se zokni! Se nadrág! Se cipő! Se irattárca, csak egy telefon. Az se az enyém, ahogy látom. Ergo, se pénz, se bankkártya, se semmi, ami igazolná létezésemet ebben a káosszal megspékelt világban. És ezt ott és akkor vettem észre. Ott ültem egy szál kiscicás bokszer alsógatyában, az ahhoz egyáltalán nem illő „nem vagyok emberbarát, kapja be mindenki” pólóban, ami úgy feszült rajtam, mintha homár lennék. És egy feltehetőleg kínai papucsban a Csing Dinasztia korából. Egy meglehetősen újszerű fullextrás kisbuszban, papírok és pénz nélkül, borotválatlanul. Most már csak az hiányzott, hogy egy rendőrautó két szőke ciklonnal megállítson igazoltatni. A fejem színéből biztosra veszem, azonnali alkohol és drogteszt lesz a vége, és nem fognak megelégedni a szondával. Azon kívül kié a jármű?! Nem, nem vagyok sem idióta sem perverz. Bár az előbbihez az esetek tükrében feltételeket szabnék. Legalábbis a feleségem vitatkozna velem a témában. Fiam leadva, indulás haza rendkívül óvatosan, nehogy gebasz legyen. És aki azt állítja, Istennek nincs humorérzéke, az vegyen be most rögtön még egy gyógyszert! Alig haladtam két kilométert, megérkeztek Hanssék. Igen, az előbb emlegetett és nagyon, de nagyon oda nem kívánt rendőrautó. Ember, vigyáz mit kívánsz! Két szőke ciklonnal! Az egyik nő volt, nagyon is dekoratív. Mondhatni igen szép, dombornyomott egyenruhában. Valószínűleg tevéből készülhetett, az erőteljes kidomborodásokból ítélve. Már a tükörből igen jól látszott. A másik ránézésre férfi, de ki tudja a mai világban? Lehet ö azt mondja, mindkettő, vagy nő, vagy tudomisén. És mi NEM volt ma reggel nyolc órakor Ravensburgban? Na, mi nem? Csúcsforgalom. Na, meg nekem szerencsém. Tök egyedül voltam az úton. Kivéve őket, akik lopták a szélárnyékomat. Nagyon vigyáztam, nehogy hibázzak, de tényleg. Ekkor megcsörrent a fiam véletlenül eltulajdonított telefonja, az enyémről hívott. Még jó, hogy tudja a nyitás kódját. Most meg mi a tököm történt? Rutinból kaptam fel azt.
– Apa, véletlenül a te telefonodat hoztam el. És összekeverték az időpontokat a suliban. Nem reggel nyolcra kellett volna jönnöm, hanem délre. Úgyhogy én bennmaradok a városban. Ne várj, majd csörgök.
– Oké, minden rendben! – nyugtattam meg, bár egyáltalán nem tűnt nyugtalannak a hangja. Semmi gond. Aha, semmi gond!
A rendőrautó mögöttem már rakta is ki a kéket. És visított, brekegett, meg villogott. Oh, hogy a Marika néni tökeivel szántsák fel a Rákóczi teret! Meg a Rátóti paci vérvörös hurkával töltött Stifolderét te szerencsétlen! Hát a kihangosítót mi a búbánatos kecske szakállú koponyányi monyóért vetted ebbe a ki-be bxxxxtt autóba, ha nem kapcsolod be? Na, ott elkönyveltem, a holnapi újságban benne leszek. „Egy magamutogató hajléktalan, ex légiós terrorista ellopta az óvoda autóját”. De, mint írtam, Istennek van humorérzéke. A rendőrautó villogva, brekegve megfordult a főúton és elment. Nem is kell említenem, mekkora kő eset le a szívemről. Ekkor egy benzinkút mellett mentem el, és eszembe jutott, a kesztyűtartóban van egy negyvennégy eurós tankolási kártya. És ez ide pont jó. Ne keljen már még egyszer bejönnöm tankolunk kemény tizenöt litert. Bele is ment a majd három eurós benzinből, negyven négy euróért. Kicsit füstölögtem, de mentem haza. És csak otthon eset le, miért nézett olyan megdöbbenve a kutas kislány, miután a lányom megkérdezte.
– Hát te meg hol voltál alsógatyában és az én pólómban?! – És akkor már értettem mindent!
A fiam miért nem akarta, hogy bemenjek vele az iskolai munkahelyére. Vagy, hogy a stoppos falubeli srác, miért nem szólt egy szót se Ravesburgig, és kiszálláskor siettében miért eset le a fél cipője.
Szóval, ha azt hiszed rossz a helyzeted, akkor ne reménykedj mert lehet még rosszabb. Már csak abban bízom, a benzinkút biztonsági kamera felvételeit nem nézi vissza senki. És ha vissza is nézik, legalább a netre nem kerül fel. Asszem asszonypajtásnak nem fogok beszámolni erről, bár kétlem nem jut el hozzá. És most megyek, és elásom magam a kertben.
