Dél csillagai
Mária, becenevén Mamba, egy tompára hegyezett botot egy darab deszkára kötözött friss zöld indával, majd egy másik igen száraz fatönköt kezdett el dörzsölni vele. Két keze a deszkán, felsőteste teljes súlyával nyomta rá azt a fatönkre, miközben előre-hátra dörzsölve az egyre jobban felhevül. Anyaszült meztelenül próbál tüzet gyújtani. Minden ruhája a bokrokra akasztva szárad a délutáni nap erős sugaraiban. Nincs mitől félnie, hiszen a szigeten rajta kívül senki sincs. A halászat és a vadászat meg nem épp tiszta és száraz elfoglaltság. Neki meg más ruhaneműje nincs. Nincs váltás ruhája. Hónapok óta él itt egyedül. Ahogy dolgozik, mellei már nem ringanak fel és alá, mint korábban. Sohasem volt kövér, de vékony sem. Egy szeged melletti kis faluban nőtt fel, ott élt. Nem ismeretlen számára a kemény munka. Ez mégis más. Nagyon más. Mostanra már sokat veszített valamikori súlyából, viszont izmai megacélosodtak. Térdén bőrkeményedés. Sohasem gondolta volna, ilyen nehéz az élet a technikai vívmányok nélkül. Percek alatt a két bot felhevül és a kidörzsölt fareszelék, fa por izzani kezd. Száraz fagombát és füvet tesz rá, enyhén fújni kezdi. Fellobbant egy gyenge láng és járni kezdte remegő táncát. Banánlevélbe fogva az égő avart és füvet, az előre elkészített helyére illeszti óvatosan. Perceken belül vígan lobog a tűz, hamarosan parázs lett az uszadékfából, amit a barlangba gyűjtött össze, ahol él. Hagyta leégni szinte teljesen, majd elkotorva az épp leégő parazsat kibányászta az alig egy centivel mélyebbre ásott banánleveleket. Két kisebb halat és egy tarisznyarákot. Amikor megpucolta, egy kis tengeri sóval ízesítette. A barlang tetején szokta elpárologtatni a tengervizet egy kisebb természetes mélyedésben. Ami nem nagy ugyan, de erre tökéletesen alkalmas. Volt egy vödre, egy takarója és egy csatabárdja. Három tárgy, három hónap alatt. Pontosan minden hónap végén délben. Nincs rajta kívül senki sem itt, mégis valóban fura. Bármerre is indult, mindig talált valamit. Pedig megesküdött volna, korábban már járt ott. Első alkalommal egy takarót talált. Egy fára felfújta a szél, mégis mintha vadonatúj lett volna. Majd másodszor egy majdnem vadonatúj rozsdamentes fém vödröt talált a tengerparton. Hónap végén délben. Akkor még nem gyanakodott. De a harmadik hónap végén, pontosan délben, amikor egy középkori csatabárdot talált majdnem tökéletes állapotban, penge élesen egy fába beleállítva, na az már kissé para volt. Mindhárom alkalommal három különböző helyszínen, és holnap lesz a hónap vége. Már tegnap elkészült kis tervével. Amerre csak lehetett, mindenhová vékony, alig látható botokat, fűszálakat tett keresztbe. Fellazította a földet, homokot. Várta a holnapot, a delet, ami hamarabb eljött, mint gondolta volna. Szándékosan egy olyan irányba indult el, amerre még nem talált semmit se, ugyanakkor a lehető legtöbb jelzést elrejtette. Végigjárta a teljes szakaszt, és semmi. Felnézett a napra, a zeniten áll, most lehet dél. Csalódottan indult vissza, tehát csak valami véletlen lehetett. Valamennyi fűszál, bot és homokcsapda sértetlen volt. Még a zeniten volt a nap, amikor belépett a barlangjába, és meghűlt benne a vér. Alig látható lábnyom formájú nedves folt rögtön a bejáratnál. Fekhelyén két bot keresztbe rakva, rajta egy túlélőkés. Tokkal, iránytűvel, benne gyufával, tűvel cérnával, kovakővel és fertőtlenítőt tartalmazó visszazárható üvegcsével. Mamba nem értette, miért rejtőzködik előle az a valaki, aki a barlangban járt. Nem rosszindulatú, mert segít neki. Mégsem érti, miért rejtőzködik.
Tizenegy tárggyal, tizenegy hónappal később a hónap közepén egy fura szerkezet várta az ágyán, amely össze volt kötve egy félig szétszerelt laptoppal és egy törött mobiltelefonnal. Mellette egy kézzel írt levél. És ami még jobban meglepte, magyar nyelven, cirádás betűkkel. Mintha csak lúdtollal írták volna valami kolostorban, több száz éve. Mellette nadrág, póló, télikabát, alsónemű, zokni, sál sapka, kesztyű és egy pár téli cipő. De őt csak a levél érdekelte, azt olvasta először el.
„Kedves Mária.
Roland vagyok, a szent Grál őrzője. Nem maradhatsz tovább a szigeten, el kell menned. Amiben tudtam, segítettem neked. Ez lesz az utolsó dolog, amit megtehetek érted. Az ágyadon talált tárgyak segítenek neked hazajutni, eljutni bárhová, ahová csak szeretnél. Ennyi ideig tartott, amig megszereztem hozzá mindent és összeraktam. A ruhaneműket nemrég nyomtattam a csillaghajómban, ami erre a szigetre zuhant le. Közel kétezer éve a sziget fogja vagyok, és te vagy az első emberi lény, akivel ez idő alatt sikerült kapcsolatba kerülnöm. Sajnálom, hogy nem találkozhattunk, de hidd el, jobb volt ez így. Ember vagyok én is, akár csak te, viszont a szent Grál őrzője is egyben. Ez nem túl hálás feladat, hidd el! Távolságtartásom a te érdekedben történt. És a segítség is csak azért jött ilyen ritkán, mert ennyi időre, közel egy hónapra volt szüksége a megsérült atomerőműnek, hogy feltöltse az akkumulátorokat minden egyes nyomtatás előtt. Ez a masina elég sokat fogyaszt, és sajnos nem lehet vele elektronikát készíteni. Így a téridő ugráshoz, a féreglyukhoz szükséges eszközöket a tengerből kisodort szemétből kellett összeguberálnom. Nincs más dolgod, mint az egérrel megnyitni a térképet a laptopon, megkeresni azt a helyszínt, ahová menni szeretnél, és beütni azt a dátumot, ami után már nem voltál otthon, már elutaztál. Erősen javasolt, hogy egy napnál nagyobb idő ne teljen el az indulásodhoz képest. Nagyon fontos, nem találkozhatsz saját magaddal! Kérlek, erre figyelj oda, mert abba belehalsz. Jobban jársz, ha a hatóságoknak azt mondod, ellopták a jegyedet, és te nem utaztál el. Én nem hagyhatom el a szigetet, mert akkor a szent Grál idővel instabil lesz és felrobbanhat. Ez a Föld újbóli kipusztulását jelentené. Mozdítani, elszállítani nem lehet. Vagyis maradnom kell. Ugye nem kell elmagyaráznom, miért is kell titokban tartanod ittlétem? Ha a világ vezetői tudomást szereznének a szent Grál létezéséről, meg akarnák szerezni, és nagy valószínűséggel én ezt nem tudnám megakadályozni. Igen, a szent Grál egy fegyver. Legalábbis lehet arra is használni. Ez majdnem olyan lenne, mintha egy csapat majom közé bedobnál egy kézigránátot. Csak idő kérdése, mikor és melyik majom húzná ki a biztositószeget. Tehát ez nem túlzottan jó ötlet. A féreglyuk harminc másodpercig tud nyitva maradni. Kérlek, különösen figyelj oda, mielőtt bezárul, el kell hagynod azt. Ha bármid is a kapuban marad záráskor, azt a kapu energiapajzsa egyszerűen levágja. Ha hazamész Magyarországra, ott most tél van. Ezért a meleg ruha. Egy pólóban és egy szoknyában mégsem mehetsz haza. Öltözz fel indulás előtt, mert közben nem lesz már időd rá. Miután bejelölted az úti célt, beírtad a dátumot, a mobiltelefon zöld gombjával indítod a programot. Húsz másodpercen belül nyílik egy portál tőled két méterre. Nagyon fontos, de nem tudom elégszer leírni, mindösszesen harminc másodperced lesz áthaladni rajta.
Sok szerencsét az életedhez, Roland.”
Minden pontosan úgy történt, ahogyan azt leírta. Csak a túlélőkését, a levelet és a csatabárdot vitte magával. A portál halványkék színe parázslóan világított, amikor áthaladt rajta. Amikor belépett a saját házának telkére, jött csak rá, nincsenek is kulcsai, nincsenek iratai, nincs semmije sem. De a háza nem volt bezárva. Ahogy belépett, a bőröndjei az ajtó mellé voltak pakolva. Gyomra összerándult, még otthon van! Nem értette, hogy lehetséges ez. Szeme a falinaptárra tévedt. Február huszonkilenc. Tehát kettőezerhuszonnégy egy nappal hosszabb! Bevillant, mit írt neki az idegen, Roland. „Nagyon fontos, nem találkozhatsz saját magaddal!” És kirohant a házból, el, el a szakadó hóesésbe. Futott, rohant ahogy lába bírta. Egy kis utca volt balról, berohant és puff… sötétség.
A körzeti megbízott alig hitt a szemének. Egy örült csaj nekirohant a haladó rendőrautónak. Egyik kezében egy meglehetősen réginek kinéző csatabárd, míg a másikban egy majd negyven centis hatalmas vadásztőr, túlélőkés. Akkor tért magához, amikor megnézte, jól van e. Mária Jánost látta maga felett, a körzeti megbízottat.
– Mi történt?
– Hölgyem, nekifutott a járőrkocsinak.
– Miért magázol Jani?
– Ismerem magát hölgyem?
– Bakker, Jani! Egy csoportba jártunk az oviba is! Én vagyok az Marcsi!
Az gyanakodva nézett Máriára, majd lassan, de nagyon lassan felismerni vélte.
– Veled meg mi történt? Ez nem lehet, tíz perce voltam nálad és akkor még nem néztél így ki.
– De most igen. Hagyjuk a témát.
– Na gyere, hazaviszlek.
– NEM! – Mária szinte kiáltott. – Nem, azt nem lehet!
– Mi folyik itt Marcsi?
A lány hallgatott. Majd elkezdte.
– Nem mehetek még haza, mert még otthon vagyok. Ha találkozom saját magammal, meghalunk! Túl korán érkeztem haza. – És átnyújtotta a levelet gyermekkori barátjának.
János kinyitotta lakása ajtaját. Marcsi is belépett. Közben beszélgettek.
– De ha nem engedjük a repülőt felszállni, akkor nem fog lezuhanni és mindenki túléli!
– Ezt nem tehetjük meg. Annak a gépnek le kell zuhannia. Mert az már megtörtént.
– De ha nem száll fel, nem fog lezuhanni és ez az egész nem történik meg.
– Ha ez opció lenne, akkor Roland meglépte volna. Mindennek úgy kell történnie ahogyan megtörtént.
János még mindig elképedve nézett Máriára. Úgy néz ki, mint egy lesoványodott testépítő. Kezei kérgesek, vállai szélesek, izmosak. Tegnap látta Marcsit, a bomba nőt és ma legalább tizenöt kilóval kevesebb. Szikár, szálkás izomzattal. Mellei szinte eltűntek, arca sovány, csípője, combjai karjai izmosak. Ereje akár egy férfié. Hihetetlen, amiket elmesélt neki.
– Mégiscsak tenni kellene valamit! Gyerekek is vannak a gépen.
– Igen, és ha bekavarunk és a szent Grál felrobban? Te vállalod ezt a felelősséget?
– Nehéz elfogadni, de azt hiszem, igaza van a te Roland barátodnak, és neked is.
És aznap Marika nem ment haza, János nem intézkedett, és a repülőgép lezuhant. Szerencséjükre, mert János háza előtt állt egy középkori keresztes ruhába és páncélzatba öltözött lovag, hatalmas pallossal. Az emberek mosolyogva mentek el Roland mellett. Pedig ő nem volt egyáltalán vicces kedvében. Várt. Ha kell, akkor beavatkozik. Nagyon, de nagyon nem akart beavatkozni. Megszerette nagyon ez a nála majd négymillió évvel fiatalabb leányt, Máriát. De nem kellett. És az idővonal nem fodrozódott tovább. A Föld megmenekült, ismét.
Vége…
