Világok sóhaja felett-Aurora Borealis
A felhők lelke átsuhan a légen
Hogy aztán a szívbe ivódjon,
Megannyi füstrózsa rajzolódik ki az égen,
Hogy aztán egy álmot magából kiszórjon.
Egy éjen rejtélyek lebbentik fátylukat,
S varázslilában úsznak az egek,
Majd mély óceán selymébe simulnak
Világok sóhaja felett.
E jelenség a víz tükrében hullámzik,
S mély érzések örvénye némán pillant föl,
Egy lélektöredék rubint habokban ázik,
S a szépségébe remeg a víztükör.
Hófátylakban mártózó felhők
Átragyognak egy rejtelmen,
Bíbor homályból gomolygnak a szellők
S a gyönyörűségbe belehal a szem…
A csillagok s a régi holdkorong
Fakónak tűnnek e varázslat mellett,
A lélekben megrendült csend bolyong
S a szavak kevésnek tetszenek.
Álmokból szőtt égbolton
Megannyi emlék táncol,
Ha a lélek érzi, mi az otthon,
Ott lehet bárhol.