Azt adom nektek ami ömlik belőlem!
Robban az akna
Budapest egy mécses
Lángol a hangja
Pedig az íze édes
Az egység a banda
De a csatatér véres
Suttog a karma
Eljött érted az élet
Megtiportak a kemény évek
Vár rád a kötél hogyha kéred
A hurok már szorít ha a halált nem féled.
Állatkert a jó irány
Tombol Nyíregyháza
A sok szép érzelem iránt
Mosolyog a váza
Nem találhatsz itt hibát
Az árnyéknak sír a párja
Csak azt mondd meg hogy ki bánt
S a gonosznak dőljön össze a vára
Izzik a golyó és a forgótára
Talpunk alatt már éget a láva
Csahol a kutya és megfertőz az ágya
A mezőgazdaság manapság egy kapzsi bála.
Szombathelyen lesújt a balta
S túl nagy a veszély
Nem fakadok most dalra
A húrjaimat szedd szét
Életlen a késem hamis az én pengém
Göröngyös az ösvény már az utak mentén
Báró urak hada hajt át a szegénynek a telkén
Kibicsaklott a boka a fájdalmak terhén
Megszűnt létezni a fogalom, hogy tiszta termény
Elköszönök tőled Királyhágó és Erdély.
Repeszgránátok
S az ablakok is betörtek
Székesfehérvár a széktámlátok
De a hatalmak megölnek
A felszabadulást várjátok
Ám nem elég a tőzeg
Én vagyok az árvátok
De nem leszek rabszolgája a tőrnek
Hiába állítanak a világ kapuja elé őrnek
Nemsokára itt a tél és integethetek az ősznek.
A maffia Győrben gyutacsokat tárol
Figyelj a zajra mert lecsaphat bárhol
Nincs idő arra hogy hullákat számolj
Állj félre engem meg ne gátolj
A politika arca bankokat vádol
Mert nem látja az erdőt a fától
Öntudat karja messze van távol
Ahol állomásozik egy újabb tábor
De kérdezem tőletek ki lesz az a bátor?
Aki puszta tekintetével is érti hol van a jászol.
Visszafoglaljuk a bűnös Szegedet
Eddig csupán morzsákat kaptunk
De szeretnénk már végre friss kenyeret
Lobogót állva tartunk
Imádságra tegyétek a kezeket
Ok nélkül sosem marunk
S nem kerítünk ennek feneket
A szívünk mélye a sarunk
Aminek nem árthat semmiféle szerkezet
Mert te magad építed a hálózatod és a rendszered.
Azt adom nektek ami ömlik belőlem
Bács-Kiskun megye nem lehet felhőtlen
Arra kell fókuszálni, hogy Nap ragyog a felhőkben
Ami a valóság miatt egyáltalán nem erőtlen
Vajon akkor most ki vigyáz rám az erdőben?
Ha mindig megbotlik a társadalom előttem
Az utolsó fénycsóvát azonban ellőttem
Béke uralkodik a lelkemben a boldogság erődben.
Azt adom nektek ami ömlik belőlem
Kimondom ha szenvedsz tőle hogy felnőttem
Hibákat halmozva olykor bizony eldőltem
De mentem tovább és nem a kör közepén tengődtem
Tapasztalatokat gyűjtöttem a lábasban és fedőben
Belső feszültségekkel azért vesződtem, hogy utána
Kikívánkozzon az hogy mindvégig fejlődtem.
2020. 11. 05. - Nemesnádudvar
