Cyrus Livingstone & Maggoth: Jamaikai nyalóka

Fantasy / Novellák (1634 katt) Maggoth
  2011.10.16.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2011/10 számában.

Emmanuel „Manny” Castelluccio zúgó fejjel nézett körül a sikátorban. Akármennyire erőltette az agyát, kevés dologra emlékezett. Nehézkesen feltápászkodott a macskakövekről, és megszívta a fogát. Fogalma sem volt róla, hová keveredett, önkéntelenül a hajába túrt, vonásai tanácstalanságot tükröztek. Végül úgy saccolta, valahol a Machiavelli tér környékén, Giorgo bárjának a közelében lehet.

‒ Állj, rendőrség!

Manny kővé dermedt. Sosem hitte volna, hogy akad zsernyák, aki meg meri kockáztatni, hogy így rádörrenjen. A környéken mindenki tudta róla, hogy a Keleti Parton ő a Főnökök főnöke, a Capo di tutti capi, akinek egyetlen szavára fejek hullanak. Az igazsághoz tartozik, hogy nemcsak a tónustól gyökerezett földbe a lába; a felszólítás szexi szoprán hangon érkezett.

Miféle agyalágyult spinék próbálnak a saját területemen igazoltatni?

Nem rágódhatott tovább a kérdésen, mert két rendőrnő fogta közre. Sajátos Stan és Pan párosra emlékeztettek; az egyik anorexiás szőke tyúk volt, a másik meg egy hormonzavaros afroamerikai mutáns, aki megrekedt a törzsfejlődésben Chewbacca és Whoopi Goldberg között.

‒ Mit keresel erre, szépfiú? – A fekete tünemény orrlyukában buja szőrszálak hajladoztak. ‒ Anyuci hosszú pórázra eresztett?

Manny füle töve bizseregni kezdett a bosszúságtól.

‒ Nézze, nagysád, értem én a tréfát, de jobb lenne, ha a barátnőjével együtt hátraarcot csinálnának, és visszasétálnának a főnökükhöz, hogy megtudakolják tőle, ki az a Don Castelluccio, mielőtt a Rekedt Carlo suttogná a fülükbe…

Szívesen nyújtott volna bővebb betekintést is kedvenc orgyilkosa szokásaiba, ám a fekete amazon a gumibotjával térdhajlaton vágta. Manny a macskakövekre rogyott, a tömzsi rendőrnő pedig szakszerű hátsó karfeszítésben részesítette.

‒ No, nézd csak, micsoda nagymenő! – gúnyolódott. – A híres Castelluccio fiú!
‒ Donna Carmela ütődött fiacskája? ‒ A szőke hetéra úgy tett, mint akihez csak most jutott el az információ, és megjátszott örömmel összecsapta a kezét. ‒ Milyen csodás, hogy mi találtunk rá elsőnek!

Szűz Máriám! ‒ hüledezett még mindig fél térden Manny. ‒ Ezek holtbiztos, hogy szétkokózták az agyukat!

A fekete ágyúgolyó megkocogtatta a gengszter homlokát a gumibotjával, mintha a gondolataiban olvasott volna.

‒ Idefigyelj, te seggfej, két sarokkal odébb az Őrült Rosalinda karjába sétáltál volna! Annak egy ilyen fiúka meg se kottyan!
‒ Jaja ‒ bólogatott a szőke partvisnyél. ‒ Biztosan menstruál, olyankor totál flúgos! Nyugodtan elmondhatod a maminak, hogy a Kontraszt-ikrek megmentették a golyóidat!
‒ Izé… ‒ hebegte Manny, aki nem is emlékezett rá, mikor nevezték utoljára fiúkának.
‒ Ne légy hálátlan! ‒ A Kontraszt-ikrek sötétebbik fele megfenyegette a mutatóujjával. ‒ Az a raszta ringyó három sarokra innét felrobbantotta a Hentes Gizi púderraktárát. Ezt se felejtsd el megemlíteni a Donnának, hogyha találkozol vele, most pedig söprés!

A két rendőrnő vihogva elsuhant az éjszakában.

Manny a halántékát masszírozva feltápászkodott, és hosszasan bámult utánuk. Próbálta összerakni a képet, de az istennek sem sikerült. Egyedül a térdhajlatában lüktető fájdalom tanúsította, hogy nem álmodta a történteket.

Monoton dobszó hallatszik, a rasztahajú papaloa különös, ősi motívumokat rajzol az ovális aranytálon felhalmozott fehér porba, aztán előhúz a köpenye mélyéről egy nejlonba burkolt, teljesen átlagosnak tűnő nyalókát, és a keresztapa felé nyújtja. Az új termék tarolni fog az utcán; kokainnal van felütve. A Don kibontja a burkolatából a piros golyóbist, és ízlelgetni kezdi.

‒ Hm… ‒ mondja elégedetten ‒ finom…

Manny a távolban villogó neonreklámok felé bicegett, reménykedve, hogy legalább Giorgo bárját megtalálja; a Marcellina névre keresztelt téren azonban kínos meglepetés várta. A keresett mulató a szokott helyén állt, és a környék is egy hagyományos olasz negyed képét sugallta, ám a helyiség homlokzatán a következő felirat díszelgett:

GEORGINA’S BAR

Már a Marcellina tér is adott némi okot az aggodalomra, ám a szórakozóhely nevének átalakulása gyökeres változásokat sejtetett. Talán az a rohadt jamaikai megbuherálta a nyalókát, és valójában kómában fekszem valamelyik drogambulancián. Manny tétován a szórakozóhely bejárata felé sántikált, amikor a kapualj mélyéről ismerős hang csendült fel:

‒ Ne tovább, husikám! Ez exkluzív hely!

Az elé toppanó olajbarna bőrű, fehér inges, fekete zsakettes szépség egy 9 mm-es Beretta vaskolbászt szegezett az orrának. Mannynek görcsbe rándult a gyomra a felismeréstől.

‒ Fiona… – nyögte döbbenten.
‒ Úristen, Manny, te vagy az!? – kiáltotta a gyerekkori szomszédja, Fiona Melfi, aki úgy tűnt, az idők során csábító nővé érett.
‒ Ki bántott?
Azonnal észrevette a járásán, hogy valami nem stimmel.
– Ne is mondj semmit, szólok a Donnának, hogy valaki megruházott! Kövess!

A mediterrán szépség választ sem várva megfordult, és a bár elfüggönyözött előterébe vezette.

‒ Hé, öcskös! – szólt oda az egyik ott lebzselő, lenge öltözékű felszolgálófiúnak, miközben Mannyt egy fotelba lökte. – Hozz egy dupla bourbont Mr. Castellucciónak, de szaporán!

Amíg a srác végrehajtotta a feladatot, Fiona eltűnt a bár belsejében. Manny egy hajtásra kiitta az italt, és azon tűnődött, mi jöhet még.

Meg kell keresnem azt a nyomorult jamaikait!

‒ A Donna vár, gyere! – Fiona a függönyön túli területre invitálta.

A bár első pillantásra a szokott képet mutatta, attól a bizarr ténytől eltekintve, hogy a biliárdasztaloknál öltönyös-nyakkendős, rágógumizó nőszemélyek lökdösték a golyókat, míg a színpadon hiányos öltözékű fiatalember adott elő dalbetéteket. Fellépő ruháját egyetlen alulméretezett fügefalevél képezte, ami Mannyt mélyen megbotránkoztatta. Miközben a látványra bambult, nekihátrált egy asztalnak, amelynél egy szőke hárpia márkás sminkkészleteket válogatott. Manny csak a csörömpölésre fordult meg, ahogy a kozmetikumok zajosan a padlóra hullottak.

‒ Mi a francot csinálsz?! – ordította fúriaként a nő, és egy 44-es Magnumot nyomott a hasának, miközben az egyik törött tégelyre mutatott. – Ez az áru megért vagy két lepedőt, te balfasz!
‒ Feltételezem, fiacskám, nyomós okod van erre a felfordulásra! – szólalt meg egy ingerült hang Manny háta mögött.

A gengszter megperdült, és az előtte magasodó, diszkréten őszülő szicíliai matrónára meredt.
Mamma mia! Anya?

‒ Nos?! – Donna Carmela türelmetlennek látszott.
‒ Hát, én… izé… találkoztam a Felemás-ikrekkel… ‒ hebegte Manny. – Ööö… ők mondták, hogy az Őrült Rosalinda púderraktárt robbantott a negyedben…

Durr!

A remekbe szabott pofontól Manny csengő füllel hátratántorodott.

‒ Hányszor mondtam, hogy ne üsd az orrod az üzletbe! Tudom, hogy nehezen viseled az apád halálát, csakhogy veszélyes időket élünk. A sminktilalom sokat hoz a konyhára, de jó lenne, ha végre az eszedbe vésnéd, hogy a pénzkereset csakis a nők dolga!

Manny eltátotta a száját.

‒ Vigyétek haza ezt a semmirekellőt! – mennydörögte a Donna, aztán hátat fordított, és többé egy pillantásra se méltatta.

Manny azon vette észre magát, hogy marcona spinéket követ, akik a bár hátsó kijáratánál egy csillogó-villogó ’54-es Chevroletbe tuszkolják. A négytagú csapatot Fiona vezette, aki egy klasszikus Thomson gitárt szorongatva, szorosan Manny mellé telepedett. A férfinak jól esett a testéhez préselődő domborulatok érintése, mégis kissé feszengett.

Útközben mindenki hallgatott, mint a sült hal. A sofőr elkerülte a forgalmas helyeket, sötét mellékutcák és lepukkant gyártelepek mellett száguldott célja felé, mígnem az egyik kanyaron túl teherautókból álló hevenyészett torlasszal találta szemben magát. A vezető vadul a fékre taposott, aztán sebesen hátramenetbe kapcsolt, amitől Manny beverte a fejét az előtte lévő ülésbe.

‒ Vigyázz, gránát! – kiáltotta Fiona.

Vakító fény villant, aztán fülsiketítő robbanás hallatszott. A Chevy pörögve az egyik bérház falának csapódott. A szélvédő szilánkjai az elöl ülőkre záporoztak. Manny vállába fájdalom hasított, és úgy érezte, beszakadt a dobhártyája. Kilökte a bal oldali ajtón a sérült Fionát, aztán lebukott a barikád irányából érkező sorozatok elől. Lövedékek szántották a motorháztető roncsait, és az utasteret is golyózápor szaggatta. Fiona a macskaköveken nyöszörgött, társai az üléseken hevertek. A Chevyben lőporfüst és vérszag terjengett. Manny felkapta testőre elejtett Thomsonját, aztán az úttestre huppant és megeresztett néhány sorozatot. A torkolattűz fényében befont hajú gengszternőket vélt látni, akik felborogatott tekebábokként dőltek jobbra-balra.

Vaffanculo, mi a nyavalyát adott be nekem az a holdkóros jamaikai gyökér? ‒ dühöngött Manny.

Célba vette az egyik teherautó benzintankját, aztán megrántotta a ravaszt. A dobtáras felugatott, és a vontató narancsvörös tűzgömbbé változott. A detonáció mennydörgésébe üvegcsörömpölés és fájdalmas sikolyok vegyültek. Az első robbanást láncreakciószerűen több másik követte. Amikor Manny szédelegve feltápászkodott, megállapította, hogy a torlasz maradványai katasztrófa sújtotta területre emlékeztetnek.

‒ Manny… segíts… ‒ hörögte a lába irányából Fiona.

Győzelmi mámora nyomban szertefoszlott, amikor a vért köhögő szépségre pillantott, aki görcsös rándulással megmerevedett… Hozzáhajolt, hogy lefogja a szemét, de mielőtt megtehette volna, fegyvercső nyomódott a tarkójának.

‒ Dobd el a gitárt, aztán fordulj meg, nagyfiú! ‒ parancsolta egy mély hang. ‒ De lassan ám!

Manny követte az utasításokat, és kitágult szemmel a fegyvert tartó férfira meredt.

A stukkert egy másik Manny Castelluccio szorongatta.



Megölöm azt a raszta szemetet! ‒ Manny úgy érezte, több a soknál, hogy a rászegezett fegyver túlsó végén önmagával kell farkasszemet néznie. A fickó ráadásul, bár a megtévesztésig hasonlított rá, valahogy mégis jóval markánsabbnak és férfiasabbnak tűnt nála.

‒ Figyelj ide ‒ mondta rekedten a másolatának ‒, nem tudom, mi ez az egész. Úgy emlékszem, kipróbáltam egy kokainnal töltött nyalókát, amit egy jamaikaitól kaptam… aztán itt találtam magam, ahol Donnák uralkodnak, és szájfénnyel üzletelnek…

A másik Manny elmosolyodott, és hanyagul egy slusszkulcsot hajított felé.

‒ A sarok előtt parkolok ‒ közölte. ‒ Te vezetsz, én mondom, merre menj! Jobb, ha nem okoskodsz, mert jégre teszlek!

Manny felsóhajtott. A sarok előtt fekete Ford várakozott. A volán mögé ült, aztán elfordította a műszerfalban a kulcsot.

‒ Hová megyünk? ‒ Fürkésző tekintetét borostás tükörképe acélos arcélére szegezte, miközben gázt adott.
A fickó ráhunyorgott.
‒ Láttalak a bárnál ‒ közölte, ujjai nyitott ingéből kilátszó, sűrű mellszőrzetébe túrtak. ‒ Senki sem vette le, hogy te valaki más vagy.
‒ Ez nagyszerű ‒ mondta csekély lelkesedéssel Manny. ‒ De elárulnád végre, merre tartunk?

A környék még lepukkantabbá vált, a falakat grafittik és tűzpárbajok himlőhelyei csúfították el. Az utcákon megszaporodtak a nagydarab, befont hajú fekete nők, akik sötét pillantásokkal méregették a Fordot. A hely leginkább egy emancipált Harlemhez hasonlított.

‒ Nemsokára megtudod ‒ bólogatott Manny Kettő. ‒ Annál a csehónál kanyarodj balra, és állj a járda mellé!

Manny pontosan azt csinálta, amire a hasonmása utasította, aztán kikászálódott a kocsiból. Tükörképe egy néhány lépésnyire sötétlő pincelejáróra mutatott.

‒ Oda megyünk.

A boltíves bejárat odvas szájként ásított, a lefelé vezető rozoga lépcsőfokok úgy düledeztek, mint egy skorbutos heroinista fogsora. A vetemedett, fekete faajtót okkult szimbólumok borították. Amikor Manny benyitott rajta, erős tömjénillat csapta meg az orrát, és egy vörös folyosón találta magát, amelyet sárgás színű fénygömbök világítottak meg.

‒ Csak előre, tesó! ‒ biztatta a hasonmása.

Manny besétált a folyosó végén lévő ajtón, és egy éjfekete helyiségben találta magát. Csak a plafonra tapasztott csillagok adtak némi világosságot. A szoba végtelennek tűnő belső terében hófehérre mázolt arcú néger öregasszony ült, olyan mozdulatlanul, mintha borostyánba zárt molylepke volna. A puszta látványa is nyomasztóan hatott, mert olyan hatást keltett, mintha az Univerzum közepén ücsörögne, de akadt más is a helyiségben, ami Mannyt szorongásra késztette.

A banya karosszéke mellett a legfenyegetőbb fekete nő magasodott, akit valaha látott.
Rettentően vékonynak tűnt, mint egy imádkozó sáska, ónixként csillogó tekintete kegyetlenséget sugárzott. Arcát sebhelyek szántották, a fejbőrén tekergő hajfonatok hidrához tették hasonlatossá. Járomcsontján megfeszült a bőr, amikor aranyfogait megvillantva, fenyegetően elmosolyodott.

‒ Idehoztam ezt a majmot ‒ jegyezte meg a másik Manny, aki meghúzta magát az ajtó közelében.

A hangjában rezdülő szemrehányás felkeltette a világmindenség centrumában üldögélő matróna figyelmét.

‒ Nem Rosalinda a bűnös ‒ simította végig a mellette álló nő térdét. ‒ Hentes Gizi ellenállóbbnak bizonyult a kelleténél, de nem lett volna semmi gond, ha ezek itt nem tartják fel az emberünket.

Manny csak akkor vette észre a karosszék előtti mattfekete asztalkát, és azon a levágott fejeket, amikor az öregasszony a bútorra mutatott. A lehangoló maradványok alig egy órája még a Kontraszt-ikrekhez tartoztak.

‒ Kérem, én ezt nem értem… ‒ hebegte rémülten.
‒ Kussolj, vagy kivágom a nyelved!

Amikor Rosalinda rádörrent, Manny nagyot nyelt, és elhallgatott.

‒ Sietnünk kell ‒ közölte az öregasszony ‒, az együttállás hamarosan véget ér!

Manny Kettő vastag paksamétát húzott elő a zakója alól, és a vénséghez sétált vele.

‒ A többi smink lerakat címe.
Júdás! ‒ gondolta megvetően Manny.
A fekete orákulum összedörzsölte a tenyerét.
‒ Vár rád egy új világ ‒ kacsintott a hasonmásra. ‒ Ott minden teljesen más, a nők csupán másodhegedűsök. Biztosan élvezni fogod!

Manny kezdte sejteni, hogy ezek itt a palimadár szerepét osztották rá: a szoba sarkában ülő mamaloa azért ragadta ki a világából, hogy az alteregóját küldje vissza helyette. Itt már nem a miértek vagy a hogyanok számítottak, hanem az, hogy mennyire lesz fájdalmas.

Az ájtatos manóra emlékeztető Rosalinda parancsára egymásnak háttal álltak, és az orgyilkosnő bekötötte Manny szemét.

‒ Csak egy apró szúrást kapsz ‒ súgta oda a hasonmásának. ‒ Nálad az előny, könnyedén győzni fogsz.

Manny hirtelen penge hűvösét érezte a torkán. Szeretett volna tiltakozni, de gyanította, hogy felesleges lenne. Süvítő zaj hallatszott, aztán forróságot érzett, és a torkából ömleni kezdett a vér. Tudatába fehér fény robbant, ami folyosóvá változott. Az alagút túlsó végén, ismerős arcok vibráltak, pontosan úgy, mintha valamelyik ősrégi szappanopera főcímbetétét bámulná. Legvégül a tekintete egy utcatáblára irányult, amelyen a „Machiavelli tér” felirat díszelgett.
Szédelegve a folyosó bejárata felé igyekezett, de az alteregó oldalról nekirontott. A hasonmás nyakán látszó apró seb csupán szúnyogcsípésnek tűnt az ő torkán tátongó vágáshoz képest. Zihálva ellenfelének feszült, mert tudta, hogy amikor az egyikük a fénybe lép, az alagút bezárul.

Érezte, hogy már az utolsókat rúgja, az öltönyét vér áztatta. Egyetlen tény billentette felé a mérleget: keményebb világban nőtt fel, mint a riválisa, ahol korán megtanulta, hogy a győzelemért az utolsó leheletéig kell küzdenie. Feltámadt a makacssága, összeszedte minden lelkierejét, félrelökte a hasonmását, és az előtte lüktető fényalagúton keresztül az otthona felé száguldott…



Manny a macskaköveken tért magához. A saját mocskában fetrengett, és bűzlött, mint egy rothadó hulla, amit egy savanyúsággal teli dézsában felejtettek. A drogmámor keltette képek nehéz ködként az elméjére ültek, de lassacskán kezdtek felszakadozni. Keserű, varjúkárogásra hasonlító hangon felnevetett, aztán nyögve ülőhelyzetbe tornázta magát és megkereste a zsebtükrét a kézitáskájában. Amikor az ovális üveglapra nézett, összeborzadt; a szemfestéke elkenődött, mintha valaki bemázolt volna neki egyet, az elmaszatolódott alapozó rétegeken borostaszigetek ütöttek át. Harákolt egyet, aztán sárga, nyálkás dolgot köpött a macskakövekre; a tükörben pontosan úgy festett, mint a leglepusztultabb transzvesztiták, akik néhány dolcsiért bárkit lerendeznek.

Manny a combja mellett csillogó, üres fecskendőre nézett. Az anyag olyan messze állhatott a laboratóriumi tisztaságtól, mint egy kurva az üdvösségtől; igazán várhatott volna hazáig, amíg belövi magának. A raszta díler azonban annyit áradozott róla, hogy nem bírta ki addig, egyszerűen muszáj volt megkóstolnia. Persze az lett a vége, hogy az egészet a vénájába pumpálta, és összerogyott a sikátorban, mint egy utolsó csöves.

Valaha ő is tisztes famíliából származott, ám a hajlamai végképp eltávolították a tradicionális szicíliai családmodelltől. Amikor kiderült, hogy ellenállhatatlan vágyat érez a női ruhák viselésére, és nőimitátorként lép fel Giorgo lokáljában éjszakánként, a Papa ‒ akivel állandóan régi, fekete-fehér gengszterfilmeket nézett a tévében ‒ képtelen volt elviselni. Elvitte a szíve, amit az anyja sohasem bocsájtott meg. A késpenge vékony szájú asszony kitagadta az otthonából, és a Castelluccio klán ajtaja örökre bezárult mögötte.

A narkó, amit a himlőhelyes képű jamaikaitól vásárolt, mindezt átírta, miközben az apjával nézett celluloidálmokat is felelevenítette. Csak épp a drogvízióban minden kicsit másként alakult; az utcákon a szesztilalom helyett sminktilalom uralkodott, és az üzletet nők vezették.
Látomásában felbukkantak élete számkivetettjei is: Lanny, a sovány, fekete fickó, aki a színpadon Őrült Rosalindaként szerepelt, meg Luca, a szomszéd fiú, aki az együttléteikkor kislánynak sminkelte magát, és kikövetelte, hogy Fionának szólítsa.

A furcsa díszletekkel teli álomvilágban egy röpke pillanatra a Főnökök Főnökének szerepében tetszeleghetett, bár végül önnön férfiasabb énjével kellett megküzdenie, hogy visszakerüljön a pokolba. Manny a fejét rázta. Maga sem értette, miért hadakozott a hasonmása ellen; visszatekintve az a hely az alagút másik végén sokkal vonzóbbnak tűnt a valóságnál.

Lemondóan vállat vont, aztán nehézkesen talpra kecmergett, és kopogó tűsarokkal a sikátor kijárata felé botladozott. Furcsa módon, amikor egy ösztönös késztetésnek engedelmeskedve visszapillantott, az injekciós tűnek már nyomát sem látta a macskaköveken, mintha maga a pravaz is csak puszta illúzió lett volna.

Vállat vont, aztán a mellékutcából a fényes sugárútra fordult. Csak ekkor vette észre, hogy van valami a zsebében. Először óvatosan kitapogatta, majd elővette, és a szeméhez emelte. Az ujjai közt szorongatott, teljesen átlagosnak tűnő nyalóka úgy ragyogott az ívlámpák fényében, mintha a mennyországba szóló belépőjegy lenne…

Előző oldal Maggoth
Vélemények a műről (eddig 9 db)