Barangolás a budapesti kávéházakban
Utunkat az egyik legpatinásabb kávéházban kezdenénk, de a Pilvax eredeti épülete áldozatul esett az 1911-es városrendezésnek. Szerencsére a Városházút 10. szám alatt megnyitott új épületbe átmentették a történeti Pilvax tárgyi emlékeit. Köztudott, hogy az 1848-as pesti forradalom eseményei innen indultak, itt hozták először nyilvánosságra a tizenkét pontot, és a fáma szerint itt fogalmazta meg újra a Nemzeti dalt Petőfi Sándor, miután a nagy sietségben sikerült az eredeti szöveget otthon felejtenie. Az 1876-ban létrejött Petőfi Társaság itt tartotta találkozóit előbb Jókai Mór, majd Herczeg Ferenc elnökletével. A két világháború között a társaság rendezvényei igazi közéleti eseményt jelentettek. A második világháború után a Petőfi Társaság megszűnt, az épületben ma étterem működik.
Képzeltbeli utazásunk következő állomása az európai hírű Angol Királyné Szálloda kávéháza, a Márványos kávéház lenne, de 1940-ben ezt is lebontották, irodaház terpeszkedik a helyén. Az eredeti épület 1790-ben épült, 1839-ban Viktória angol királynő koronázásának tiszteletére nevezték el az itt megnyílt szállodát. Hild József 1850-ben átépítette, a kávéház és a szálloda bútorait a Thonet cég készítette. A sajátos, hajlított bútorok nagy feltűnést keltettek a városban. A szálloda nevezetes lakója Deák Ferenc 15 évig élt itt, így 1860 és 1867 között itt bonyolódtak kiegyezés szálai. Érdekes szituáció lehetett, amikor a thonet székeken üldögélő civilek együtt kávézgattak a lassan hazaszivárgó emigránsokkal, a különböző ellenzéki és kormánypárti politikai csoportokkal, meg a császár küldötteivel a mindenkit megfigyelő titkosrendőrség gyűrűjében…
A Belvárosi Kávéház 1901-ben kezdte meg működését, a Rónay család fényűző intézményt hozott létre. A háború után ez volt a főváros első működő kávéháza. Az '50-es években nem igazán támogatták a polgárinak tartott kávéházi kultúrát így az épületben az ELTE menzáját helyezték el, ami távolról sem adta vissza a korábbi intézmény patináját, nem is beszélve a felszolgált kávé minőségéről… az épületben 1990-től Casino Imperial néven játékkaszinó működik.
Valódi irodalmi kávéház volt a Seemann és a Centreál. A Seemann korábban az Operaház mellett működött, és csak 1890-ben költözött az ötödik kerületbe. Mivel a Nyugat szerkesztősége a szemközti épületben volt, gyakori vendég itt Szép Ernő, Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád.
A kor szokásai szerint egy jó kávé és a sajtó áttanulmányozása után a nyugat törzsasztala mellett élénk eszmecserék, viták folytak, a csendesebb órákban újságcikkek, versek születtek, és rendkívül igényes színikritikák, ez utóbbiak főleg Kosztolányi Dezső tollából.
„A Centrál, modern akadémia,
pezsgett, forrt. A költők törzsasztala
rég befogadott. Zsiga bácsi, Tóth,
Schöpflin, Király György, Trostler s aki volt
tudós és író, öt és nyolc között
mind odagyűlt. Vers-börze működött,
és lexikongyár; Mikes sakkozott,
Babits korrigált; Elzevirt hozott
Kner Gyomáról; Karinthy vitte új
feleségét; Heinrich, az öregúr,
csepűlte a konzervativokat;
Táltos hümmögött, kis Káldor szaladt
Meredithet lekötni; pletyka, pénz
s száz terv lengett a szivarfüstben; és
hogy túlvoltunk Shakespeare Szonettjein
(s Horváth Henrik új kecskerímein),
Mihály kocogott: „Főúr, fizetek!” -
S mentünk, nézni detektivfilmeket.”
Így idézi a Centrál korabeli hangulatát Szabó Lőrinc Tücsökzene című művében. A kávéházat Seemann 1887-ben a vejének alapította. Szabó Lőrinc mellett a törzsvendégek közé tartozott Kiss József, a versben is említett Tóth Árpád, Móricz Zsigmond, Schöpflin Aladár. Alkotott itt Karinthy Frigyes, Heltai Jenő, Molnár Ferenc. A magyar írónők Kaffka Margit Társasága is itt tartotta összejöveteleit. A pezsgő szellemi életre a védettnek nyilvánított berendezések töredékei emlékeztetnek.
A Centrál helyén ma az Eötvös klubot találjuk, a Seemann jelenleg gyorskiszolgáló étterem – így múlik el a világ dicsősége…
Ma is kávéházként működik a Café de Páris. Itt mutatta be Mezei Mária: Dal az igazságról című önálló estjét. A legendás előadás másik közreműködője a későbbi világhírű zongoraművész, Cifra György volt. Liszt és Rachmaninov művei, Babits: Húsvét előtt című verse mellett református templomi dicséret is elhangzott: „ha nehéz időkben elcsügged a szívem / vigasztalást igédben uram, te adj nekem”. Színháztörténeti pillanat: itt születik meg az első önálló est, személyes üzenettel vall hitről, színészetről. Nem csoda, hogy a háború után a reményvesztett emberek tódultak a kávéházba. Színháztörténeti pillanat az előadás azért is, mert Mezey ekkor lett a „zsoltáros Mezey, a dőzsölő polgári réteg kiszolgálója” a baloldali sajtó szerint. Egy év múlva a kommunisták átvették a hatalmat a pálya peremére száműzve a színésznőt.
A hatodik kerület egyik híres kávéháza volt a Terminus, utunk következő állomása. Főleg hivatalnokok jártak ide, de megfordult itt a művészvilág néhány prominens képviselője is. Például Maleczky Oszkár a jeles operaénekes és zenepedagógus, aki képes volt egy húsz éve nem énekelt Wagner főszerepet félóra próba után hibátlanul bemutatni úgy, hogy a lóversenypályáról „ugrott” be az operába, és az a Székely Mihály, akit csak egy hónapra mertek eltiltani a szerepléstől a „török ügy” miatt, mert nem volt, aki olyan magas szinten el tudta volna énekelni a szerepeit. De elég gyakran vendégeskedett itt Molnár Ferenc is, aki itt írta a Hattyú című színdarabját, amelyhez egy másik nevezetes beugrás kapcsolódik: a beteg Tolnay Klári helyett Ruttkai Éva játszotta a főszerepet, s ezzel elindulhatott a színészkirálynő pályája. A kávéház 1943-ban bezárt, de 1990-ben újra megnyitották; jelenleg kávéházként és étteremként működik.
Az Abbáziának a falitükrök, az ónixmárvány asztalok csak növelték a hírnevét. Gyakran látogatták az intézményt a Pesti Hírlap munkatársai. A lapot még Landerer Lajos alapította, az újság hasábjain jelentek meg Kossuth vezércikkei új műfajt teremtve. Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Márai Sándor tartozott még a nagy múltú lap írói közé. Vendége volt a kávéháznak Liszt tanítványa, Eugen d’Albert híres zongoravirtuóz és zeneszerző, és a verista oprera egyik megtermője, Mascagni is, amikor Magyarországon dirigálta a Parasztbecsület című operáját. Az Abbázia sem kerülhette el a sorsát: presszóként, majd gyorsétteremként működött. Jelenleg egy hetven személyes különterem található benne.
A Japán Kávéház díszes, keleties jellegű fali csempéiről kapta a nevét. Falai között működött több képzőművész asztaltársaság. A Munkácsy-céh tagjai, Lechner Ödön, a szecessziós építészet jeles képviselője, az impresszionista Szinyei Merse Pál, vagy Ferenczy Károly, a Nagybányai művésztelep vezető egyénisége is gyakran megjelent itt. A '20-as években az írók és előadóművészek kedvelt törzshelye lett: József Attila és Nagy Lajos folytatta itt legendás, hajnalig tartó vitáját, Kassák Lajos is itt húzódott meg egy szögletben, aki – saját bevallása szerint – az egyik avantgárd versét csak Latinovits Zoltán előadása után értette meg… a kávéház helyén ma az írók könyvesboltja működik, így némileg megmaradt az épület korábbi hangulata.
A hetedik kerületben 1894-ben épült fel a New York életbiztosító társaság székháza. A földszintjén alakították ki a kor egyik legnépszerűbb, freskókkal, ezüsttükrökkel díszített kávéházát. Szinte valamennyi korábban említett írót vendégül látta az intézmény, hiszen közel voltak a szerkesztőségek. Növelte a kávéház vonzerejét, hogy hitelbe is lehetett fogyasztani, sőt papírt, tollat is biztosítottak a művészek számára. Az is előfordult, hogy verssel fizettek… A fénykor a század elején egybeesett a Nyugat fénykorával, a folyóiratnak itt is törzsasztala volt, amit emléktábla örökít meg. Az első világháború után bárral bővítették, ahol műsoros esteket tartottak, így nem csak a művészek, hanem az arisztokraták, sőt a félvilági Pest kedvenc szórakozóhelyévé vált. A második világháború után Hungária Kávéház néven nyitották meg, majd étterem lett, amelyet 1975-ben Németh István tervei alapján újítottak fel.
A két világháború között az irodalmi kávéházak sorába tartozott a Bucsinszki kávéház is. Az ötödik eclogában elbúcsúztatott Bálint György, a tragikus sorsú irodalomtörténész és műfordító Szerb Antal, és sorsukban osztozó Rejtő Jenő is gyakori vendég volt itt. A közelben állt a Magyar Színház, így művészeinek is törzsasztala volt itt.
Az akácfa utcában találjuk az EMKE Szállodát, amelyet kocsmából alakítottak át kávéházzá. Az intézmény neve az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület rövidítéséből származik. A Nemzeti Színház művészeinek törzsasztala volt, a mester, Újházi Ede is gyakran megfordult itt. Tanítványai, kollágái annyira tisztelték, hogy a kedvenc ételét is róla nevezték el. Idős korában míg Heltai Jenő a vacsora asztal mellett tartotta, barátai átrendezték a lakását, kidobták kopott bútorait, hogy titkolt és szégyellt szegénységén segítsenek. A szálloda emeletén egy másik híresség lakott: a népszínművek örök hősnője, a nemzet csalogánya, Blaha Lujza. A háború után közétkeztetést ellátó bisztró jött itt létre, majd felépült a háromcsillagos EMKE Szálloda. Az 1988-as felújítás során létrejön a Mini sörgyár, a Kaltenberg Söröző és a Mézes Mackó üzlet.
Az akácfa utcában bújik meg a Kispipa vendéglő. Bár itt nem kávéházat találunk, mégis érdemes ide betérnünk. A „füttyös muzsikus” a Szomorú vasárnap szerzője Seress Rezső zenélt itt. Az akkor még elegánsnak a legnagyobb jóakarattal sem nevezhető kiskocsmának különleges atmoszférája lehetett, mert a vendégkönyv tanúsága szerint Arthur Rubinstein, Toscanini, Jascha Heifetz, Benjamini Gigli, vagy Amstrong éppúgy tiszteletét tette a Kispipában, mint Spencer Tracy, vagy Steinbeck. Klemperer, aki Mozart és Wagner ciklust vezényelt az operában, azt írta a vendégkönyvbe: „nem muzsikus –csak zseni”. Bár a külföldi bankszámlákon háromszázhetvenezer dollárja volt befagyasztva, ő maradt Pesten örök, boldogtalan kisembernek:
„Halkan csendben megyek el én,
Mennyi színes csodás remény,
Suhan velem a szerelem,
Üzen nekem, hogy nincs már fény…”
Emlékét egy zongora és Müller Péter Szomorú vasárnap című színdarabja őrzi.
Végül látogassunk el a régi Fortuna fogadóba, Budára. Itt nyílt meg a város akkor legelőkelőbb fogadója 1784-ben. Az 1860-as években kávéház is működött itt, majd 1872-től egy ideig börtön(!), 1910-től újra kávéház volt itt Fortuna néven. 1966 óta itt működik igen érdekes programokkal és kiállításokkal a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum.
Barangolásunkat itt érdemes befejeznünk, talán sikerült a főváros színes múltjából néhány érdekességet felvillantani.
