A magyar Anjouk: Károly Róbert
Dümmerth Dezső történész Károly Róbert magyar királyt kétarcú uralkodónak nevezte. A professzor szerint a gazdasági reformokat végrehajtó racionalitás párosult benne a sötét indulattal és bosszúvággyal.
A kor amelyben született, elég ellentmondásos. Magyarországon az utolsó Árpád-házi királyok idején megerősödik a bárók hatalma. Az ország északi részén a Csákok, a Dunántúlon a Kőszegiek, Erdélyben Kán László családja uralkodott. IV. László királyunkat meggyilkolták, III. András az utolsó Árpád-házi uralkodó sem tudta legyőzni őket, sőt legfőbb szövetségesét, anyját is megmérgezik. 1301-ben halálával kihal az ősi uralkodóház. Három jelölt vetélkedik a koronáért. A cseh herceg Vencel, IV. Béla lánya Anna hercegnő, Ottó bajor herceg pedig a szenté avatott Erzsébet magyar hercegnő révén volt rokona a magyar királyoknak. Károly nagyanyja pedig V. István lánya volt. Kezdetben a bárók Vencelt támogatták. Veresége után lemondott a koronáról Otto javára, aki Kán Lászlóval kötött szövetséget. Az erdélyi kiskirály viszont elfogatta, és a Szent Korona is a birtokába került. A bárók viszont nem nézték jó szemmel, hogy a nagyúr legszívesebben a saját fejére tette volna a koronát. Károly Róbertet 1308-ban – igaz, nem a Szent Koronával – királlyá koronázták, majd a pápa egyházi átka végre segített, és Kán kiszolgáltatta az ékszert az új királynak. Így is csak 1310-ben lett törvényes királya az országnak. Ugyanis ekkor már a szokásjog része, hogy az esztergomi érseknek az ország koronájával kell felavatnia a királyt. Az egyház, a szász polgárság és néhány báró támogatása ellenére csak a kiskirályok legyőzése után tudta egyesíteni az országot. Az 1312-es rozgonyi csata volt a jelentős fordulat, de csak 1321-ben, Csák Máté halála után csatlakozott a nagyúr födje az országhoz.
Az új király a hozzá hű nemességből új, hozzá hű bárókat emelt fel, például a Rozgonyi vagy a Garai családot. De tőle kaptak bárói címet a Széchenyiek is. A honor birtokokat a tisztségekhez kötötte, így azokat a tisztség letétele után vissza kellett adni a királynak. Emellett Nekcsei Demeter tárnokmesterrel jelentős gazdasági reformokat dolgoztak ki. Bevezették az egész európában elfogadott aranyforintot és az ezüstdénárt. A jobbágyokra kivetett kapuadóval és a vámhelyeken szedett harmincadvámmal növelte a királyi jövedelmeket. Az arany felvásárlása és a pénzverés joga a királyt illette. A racionális intézkedések helyreállították az ország gazdaságát.
A racionális arc mögött, egy sötét, bosszúálló ember is lakott. A pletyka szerint a budai palotát a városnak háttal építette meg és nem támogatta a lakóit, mert nem felejtette el, hogy a polgárok nem támogatták őt a Vencel király elleni harcában. Zách Feliciánon és családján viszont tényleg brutális bosszút állt. A nagyúr lánya Erzsébet királyné udvarhölgye volt. Kázmér a királyné öccse elcsábította a lányt úgy, hogy a királyné kiszolgáltatta a hercegnek a hölgyet. A történet ismerős: Bánk bán korábbi históriáját ez az esemény ihlette, Katona József ezt a szerelmi szálat vetítette bele II. András korába. Valójában Melinda elcsábítása nem történt meg. Annál is inkább, mivel az asszony jó húsz évvel volt idősebb a hercegnél…
Zách miután tudomást szerzett az esetről, a békésen ebédelő királyi családra támadt. A királyt csak az mentette meg, hogy a merénylőt az ajtónállók időben leszúrták. A királyné viszont a gyermekek elé kapta védelmezőn a kezét, így négy ujját levágta a merénylő. A király a család három generációját halálra ítélte, gyermekeit is megölette. A szerencsétlen Klárának órát, fülét megcsonkították és a félholt leányt végighajtották a városon, nyakában egy táblával, hogy így jár, aki a király ellen merényletet követ el.
Elég határozott volt a dinasztikus politikát tekintve is. A visegrádi királytalálkozón a cseh és a lengyel királlyal (a lengyel király Kázmér, a sógora volt) összefogott a terjeszkedő Habsburgok ellen, a lengyel koronát az utód nélküli sógorával, idősebbik fiának, a későbbi Nagy Lajosnak biztosította. Egy gazdaságilag erős, jelentős Anjou birodalom víziója lebegett a szeme előtt. A nápolyi rokonság már nem volt ilyen könnyen kezelhető. Visszatért szülővárosába, ahol elintézte kisebbik fia, Endre és a nápolyi trónörökösnő Johanna házasságát. A nagybátyja, a nápolyi király beleegyezett abba, hogy Endrét királlyá koronázzák. Károly Róbert egy kissé gyanakodhatott volna, mert az út során gyomormérgezést kapott. Lehet, hogy féltékeny nagybátyja próbálta megmérgezni, de akkor nem sikerült. Az esküvőre 1342-ben került sor. Károly Róbert nem sokkal ezután meghalt Visegrádon. Nagybátyja értesülve a halálhíréről, egyből úgy végrendelkezett, hogy halála esetén csak a lányát koronázzák meg, Endre csak a „királynő férje” címet viselje.
Károly Róbertet Székesfehérvárra temették. Itt az nevéhez és a királyi temetkezőhelyhez igazán méltatlan esemény történt. A sírját kirabolták, mégpedig az őrkanonok fosztotta meg halotti koronájától és ékszereitől és eladta egy ékszerésznek. Lajos király és az egyház szigorú vizsgálatot rendelt el, és a papot örökös fogságra ítélték, többet a kolostort nem hagyhatta el. Az eset némileg csökkentette Székesfehérvár tekintélyét, de a pápáét is, mert a temetkezőhely a Szentszék közvetlen felügyelete alá tartozott.
