Fáradt vándor
Kint ült a patakparton, és csak nézte a zubogó vizet a természet lágy ölén. Arra gondolt hogy milyen jó lenne ha mindig itt maradhatna a háta mögötti kis kunyhóban, ahol már ősz járta időben a kis kandalló mellett húzta meg magát éjszakára. Fagyos volt, így már akkor is begyújtott, amikor még másnak eszébe nem jutott. Az emberek azért is gúnyolták és adtak neki gúnynevet, ami nem volt más mint a Fagyosszent. Nem tehetett róla, mindez a szülei hibája volt. Emlékeiben idős kora ellenére elevenen él az, amikor az apja, amikor tíz éves lehetett, kizavarta a hidegben télen egy szál pólóban és papucsban fát vágni. Amíg ő dideregve dolgozott, az apja a meleg szobában üldögélt és sört vedelt. Ezért mindig haragudott az apjára, de gyermekként ezt nem tehette szóvá, mert tudta, hogy azért meg is verné, ami után hetekig vagy akár hónapokig is nem tudna leülni, mert az ütések nyoma ott maradna a fenekén hurka formájában. Inkább csak eltűrte a megaláztatást és tette azt, amire az apja kérte. Az anyja mindig kiállt mellette, és ezért rendszerint pofonok gazdája lett. Sajnos megtanulta egy idő után, akármennyire szereti a fiát, csendben kell maradnia, nehogy a „vasmarok” lesújtson. Nem szívesen tette de inkább némán nézte végig fia szenvedését. A kisfiú tudta ezt, hogy anyja nem kegyetlenségből marad tétlen, hanem félelemből. Mindez megsokszorozta a fiú erejét, és egy darabig még tűrte. De nem sokáig. Egyszer egy nap hűvös éjszakáján írt egy levelet az anyjának.
Drága Édesanyám
Ne haragudjék azért, amit most írok, de itthagyom a házat mert már nem bírom édesapám kegyetlenségét. Nem tudom mivel érdemeltem ki ezt a viselkedést tőle, talán azzal, hogy én vagyok az egyetlen fia, és hogy nagyon szeretem, másra nem tudok gondolni. Mindig mindent megtettem neki első szóra, ő mégis úgy bánik velem, mint egy igavonó állattal. Most eldöntöttem, elmegyek, és hátam mögött hagyom a szülői házat. Tudom, ezzel magának fájdalmat okozok, de ígérem, a szívében én mindig ott leszek. Bocsánat azokért a pofonokért is előre, amit a jövőben helyettem fog elszenvedni.
Szerető fia.
Így lett a fiúból idős vándor, aki elmenekült a családi ház falai közül, és úton útfélen hál minden nap éjszakáján. Most épp szerencséje van, mert a kunyhó már jó ideje védelmet nyújt számára, de ki tudja meddig fogja még róni azokat a végtelen köröket, amíg örök nyugvást nem talál.
Írta Németh Balázs
Sümeg, 2024. 6. 28-29.
