Gor!

Szépirodalom / Novellák (70 katt) A.K. András
  2024.07.08.

Gor a nőstényfarkas az autópálya melletti területét járta be. Falkája nincs. Az ember kilőtte őket. Pedig az ember volt a behatoló. Ennie kell, mert vemhes. Hamarosan meglesznek kicsinyei. De nem most, mert alig két hete sikerült párosodnia falkájának utolsó, mostanra már szintén kilőtt tagjával. Az autópálya melletti részt kedveli. Itt könnyű élelemhez jutni. Sok vadat, madarat elütnek. És ha időben érkezik, akkor az övé. Ugyanakkor a kerítés miatt, aminek ő már megtalálta a titkos átjáróját, könnyebben el tud ejteni szinte bármit, ami ide betéved, és összezavarodva kiutat keres. Amikor nyüszögés hallatszott, halk morgással vegyítve. Ez az, megvan a mai préda!

Jolán, ahogyan gazdái becézték, Jojó, egy papírdobozban feküdt kilenc kölykével az autópálya leállósávja mellett. Volt gazdája áttolta azt a kerítés alatt, amely az igen forgalmas utat az erdőtől elválasztja. Imádott gazdája helyezte itt el. Azt mondta neki, maradjon itt, így hát itt maradt. De hová is ment volna? Hiszen ő a gazdija szeme fénye! Aki rajong érte, imádja őt! Szépen megvárja, amíg a gazdi visszajön érte és kölykeiért. Mert Jojó engedelmes, jó kutya. Mindig is az volt. Gazdája, mikor elvitte pároztatni, Jojó azt sem akarta, mégis engedelmeskedett neki. Pedig Jojó tudta, csak két héttel később lehet vemhes. De az ember makacs. És gazdája addig vitte vissza, amíg vemhes nem lett. Jojó nem értette miért fontos ez, de meg sem bánta. Mert imádja mind a kilenc kölykét. Az életét adná értük! Ami lehet most be is fog következni. Érzi a farkas bűzét, leendő halála szagát. Vajon hol a gazdi? Mikor jön értem? Vajon túlélem a mai napot? Mert most az életük a tét! A kölykök vinnyogtak, vakkantottak, miközben a kis spániel halkan morogni kezdett. És akkor remény töltötte el szívét. A tavaszi szellő emberszagot hozott neki. Nem, ez nem a gazdája, de ember. Aki megmenti őt és kölykeit.

Gor tudta, ma jóllakik. Halkan közelített leendő zsákmányához, amikor megérezte a simabőrű szagát. A gyilkosét, az emberét. Azét a gonosz teremtményét, aki kiirtotta falkáját. Lelapult a magas fűben, és észrevétlen kúszni kezdet áldozata felé. Hamarosan meglátva ebédjét, alig négy méterre tőle, lelapult a fűben és várt. A spániel anya, most már egyértelműen morgott. Tudta, itt a halál. Csak az ember mentheti meg. Bízik az emberekben!

– Mondom én, nézd má! Kutya van itt.

Csörtetve mászik fel a majd tízméteres dombra két férfi. Az egyiknek kis tábori ásó van a kezében.

– Azt a büdös. Tényleg! Milyen emberek vannak? Te, ez ide kölykezett!
– Vagy csak kirakták őket mert nem kellettek a gazdának.
– Pedig szép kölykök.
– Szépek bizony és fajtiszták, ha jól látom. Jó sokat érhetnek.
– Eszedbe se jusson haver. És ha megkérdik honnét vannak?
– Akkor megmondjuk, az autópálya mellől szedtük össze őket.
– Igen sok eszed van! Két maffiózó épp egy hullát földel el, amikor is kutyakölyköket találnak az erdőben.
– Hát én se így gondoltam!
– Akkor mégis hogyan?
– Csak kellene rajtuk segítenünk.

És odanyúlt a zsemle színű spánielhez, aki megnyalta barátságosan a kezét.

– Nézd, milyen barátságos! Segítenünk kell rajta!
– Segítünk is.

Akkor az ásós felemelt egy kölyköt bundájánál fogva. Jól megnézte.

– Lehetnek már, egy, talán két hónaposak is.
– Hmmm. Hát akkor jöjjön az a segítség!

Kinyújtotta karját, kezében a halára rémült kutyakölyökkel. Aki addigra már vonyítva kajkúlt és összevizelte magát félelmében, amikor lesújtott az ásó!

Gor a magas fűben lapulva nézte végig a történéseket. Amikor a kutya megnyalta a sima bőrű kezét, undor fogta el. Bár jól tudta, itt és most az ember a kutya egyetlen esélye, mégsem érte váratlanul az, amit az emberek tettek. Eddig csupán élelemként tekintett a vemhes farkasanya áldozataira, de amikor a kölyökkutya nyüszíteni, kajkúlni kezdett, átkapcsolt benne valami valamit. Talán az évmilliós evolúció, talán a végtelen vadászmezők szelleme. Vagy csak az anyai ösztön tette ezt vele, nem tudni. Szinte kirobbant rejtekéből, és azonnal támadott. Minden erejét beleadva kiugrott onnét és szállt, szállt. Négy métert repült, egyenesen neki az embernek, a torkát megcélozva. Mielőtt az ásó hozzáérhetett volna a kölyökhöz, a simabőrű torka át volt harapva. Kettőt rántott rajta és az egészben pofájában maradt. A velejéig gonosz, de immár haldokló, saját vérében fuldokló, hörgő ember lebucskázott a magas dombról, be egy bokorba. Az állította meg, de addigra már halott volt. A másik futni kezdet. Mindent elárasztott félelme bűzével. Az immáron ismét szabad kutyakölyök kajkulva anyjához futott védelemért. Jojó hangosan, hörögve vicsorgott a farkasra, és Gor nem tétovázott, a másik ember után eredt. Tudta jól, ha elengedi, segítséggel fog visszatérni, és akkor a falkáját kilövik. Igen, a falkáját. Mert ismét van falkája. A spániel és kilenc kölyke.

A Maffiózó futott ahogyan a lába bírta. Mégsem jutott el az autóig se. A hatalmas nőstényfarkas utolérte, a hátára ugrott, és egyetlen harapással elroppantotta nyakcsigolyáit. Nem halt meg azonnal, csak lebénult nyaktól lefelé. Az elmúlás ajándékát, a halált, csak négy nappal később kaphatta meg, amikor a nőstényfarkas eljött érte. Addigra társát elfogyasztotta mindenestül és a maffiózón volt a sor.

A spániel nem tudta, mi tévő legyen. Tudta jól, az ember már nem tud segíteni neki. Ugyanakkor a gazdájától egyértelmű parancsot kapott. Itt maradsz! Fél óra múlva került elő Gor. Odament újdonsült falkájához. Öklendezni kezdet. És kirakta gyomra tartalmát nekik.

– Egyél! Gor vagyok a falkavezér. Ennetek kell! Neked és a kölykeidnek is. Most van mit, de hamarosan csak vadászattal tudunk élelmet szerezni. A fiaid még kicsik, meg kell erősödniük! Egyetek!

Jojó fiai és lányai nekiestek a friss, kissé megrágott húsnak. Emberszaga volt, de élelem. Most nem lehetett válogatni, mert az életük múlott rajta. A három holtest két hétig tartott ki nekik, amikor egy szarvast kaptak az égiektől. Az egy újabb hétig ellátta őket.

A helikopterből jól látszott a maffiózók autója. Ismerték, tudták kik ők. És sejthető volt, miért vannak ott, ahol. Alig negyedóra múlva kommandósok lepték el a környéket. De nem azt találták, amire számítottak. Csupán három emberi maradványt csontig lerágva és egy fajtiszta spánielt kilenc jó erőben lévő, talán, ha hat, hét hetes kölykével. Minden simán ment, kimentették a kölyköket és a kutyamamit is. Épp időben, mert egy hatalmas farkas támadt rájuk a bozótosból, amit azonnal le is lőttek, majd egy menhelyre vitték a megmentett kutyacsaládot.

Gor hallotta a vasmadár elviselhetetlenül erős zaját. Abbahagyta a vadászatot és rohant vissza a falkájához, hogy megvédje őket. Elviselhetetlenül fájt, sajgott farkas lelke. Nem veszítheti el falkáját újra, nem veszítheti el családját! Ösztöne hajtotta, erőt adott neki hűsége a falkájához. A természet törvényei kegyetlenek, ámde igazságosak. Hasas volt már rendesen, két hete volt már csak a szülésig. Mégis elment vadászni, a falkájáért, a családjáért. Amikor a kis dombhoz ért, a katonák ép akkor fogdosták össze a kölyköket, a falkájának tagjait. Hangosan felhördült. Vicsorogva, lángoló szemekkel, egy anya elszántságával és egy igazi vezér bátorságával a katonákra vetette magát. Gondolkodás nélkül támadott. Lövések dörrentek és...

A mennyei bíróság előtt találta magát a farkas testéből kiszabadult lélek. Ugyanúgy, mint a két maffiózó lelke is haláluk után közvetlen. Csak míg az egyikük egy kóbor macska almában reinkarnálódott újra, addig a másikukból svábbogár lett.

– Gor! Ez volt a farkas neve?
– Igen, mennyei atya. És az ez előtti életeimben is ezen a néven tértem vissza a Földre.
– Hmm… igen látom már. Viking harcosként élt utoljára, mint ember. Ott és akkor megfelelt a karma felé az elvárásoknak. Majd vállalta ezt a küldetését farkasként. Úgy érzi, tanult belőle?
– Igen, mennyei atyám. Úgy érzem, megtanultam a leckét.
– Mint harcos, és mint áldozat is, azt kell mondjam, valóban helytálló a megállapítás. De vajon, sérültként, fogyatékosként is menne a dolog?
– Úgy érzi mennyei atyám, újabb próbatételre lesz szükségem?
– Ezt neked kell tudnod! Menni fog, ha felsőbb szintre léptetlek? Mert én szeretném nagyon! De nem fogsz elbukni? Elvégre a te karmád terhelődik meg. Érdemes-e idejekorán továbblépni, majd elbukni?
– Értem. És igazat kell adjak, mennyei atya. Tehetnénk még egy próbát, mielőtt feljebb lépek egy szintet.
– Legyen hát! Emberként küldelek vissza a Földre, hogy újabb próbatétellel erősíthesd lelkedet, tanulhass belőle. Szüleidet korán el fogod veszíteni. Testvéreid nem lesznek. Egy baleset miatt gyermekként tolókocsiba kényszerülsz. A farkas éned egy részét megtarthatod, hogy segítsen életutadon. Nem lesz életedben semmi sem, ami megkönnyítené azt. Kivéve életed párját, akit harminckét évesen fogsz megismerni, bár már voltatok kontaktban és dolgoztatok is együtt.
– Megkérdezhetem, ki is lesz ő, hisz oly sok lélekkel volt már dolgom.
– Akivel a legutoljára is együtt tanultatok. Jolán, bár te csak Jojónak ismerted.

Havasi Ugor ma lett harminckét éves. Egyedül él. A gyermekvédelem terén futott be igen sikeres karriert. Neve van a szakmában. A reggeli felkelés mindig nehéz. Ma sem akart felébredni. Álmában Farkas volt, aki az erdőben szabadon fut. Dolga van, meg kell óvnia valakiket. Kölyköket. Álmában valódi harcos, vezér, akinek a falkája a mindene. A családja, amiért életét is odadobja, ha kell. És fut, tud futni. Ugor közelebb húzza kerekes székét, következik a reggeli rutinja, amit harminckét évesen egyedül hajt végre. Tizenhárom éves kora óta bénák lábai. Ezért különösen szereti a farkasos álmait, amik hála Istennek igen gyakoriak. Ott álmában a széllel fut, szaladhat a saját árnyékával versenyt futva. Rohanhat a teliholdas éjszakában. Hálás álmainak, mert erőt adnak neki. Egy farkas erejét. És ő ezt az erőt használja védenceinél a gyermekvédelemben. A parkolóház alagsorában, ahogyan kigurul a liftből, valami roppan a kerekes széke gumijai alatt. Megáll, lenéz. Egy méretes svábbogár. Undorító dögök, gondolta. És ahogy indult volna, összeütközött egy fiatal lánnyal. Az belehuppant az ölébe.

– Jaj, ne haragudj. Nem volt szándékos. Remélem nem okoztam neked fájdalmat.

Ugor elmerült a szépséges leány tekintetében. Maga sem tudja miért, de így válaszolt.

– Ha ilyen szépség pottyan az ölembe, amikor valakivel összeütközöm, nem bánom a világ minden fájdalmát sem! Sőt, minden nap magam keresném fel, hogy összetörje a szívemet.

Mindketten érezték, valami megváltozott. Valami történt. Százezer volton, csak úgy vibrált köztük a levegő. A leány meg sem mozdult, a fiú ölében maradt, és akaratlanul is megérintette Ugor tarkóját, beletúrva a hajába.

– Szia, Jolán vagyok. Örülök a találkozásnak.
– Szia, én Ugor… De a barátaim csak Gornak neveznek.

Akkor érkezett meg Jolán anyukája.

– Te Jojó! Mit csinálsz te azzal a szegény fiúval? Huszonhat évesen már lehetne annyi eszed, ezt nem illik!

A volt maffiózó, aki egy lapáttal akart agyonütni egy ártatlan kiskutyát, most ételmaradék után kutat egy parkolóház alagsorában, mint svábbogár. Amikor is egy kerekesszék gumiabroncsa közeledik felé. Már nem tudott félremászni. Utolsó gondolata bogárteste halk, ámde halálos roppanása előtt a tizenhatezer hétszáznyolcvanöt volt. Ennyiszer reinkarnálódott újra svábbogárként. És karmája még mindig mocskos. Tizenhatezer hétszáznyolcvanhatodszor is egy pici petében jön vissza e világra.

Vége… vége?
Ember, gondold meg mit teszel, és kivel! Mert ma ember vagy, holnap valami más.

Előző oldal A.K. András