Linktár

A hamis Transzcendens

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2024/8 számában.

Pisti elégedett volt azzal, amit látott.

– Igen, teljesen korhű maradt.
Erre a restaurátor cégre bízta az 1969-es kereklámpás, egy-hármas Lada felújítását, átalakítását.
– Ahogy megbeszéltük. Minden eredeti rajta. Vagy épp utángyártott, kinézetre megegyezik az eredetivel. Bárki beül melléd, nem fog észrevenni semmit sem.
– Ez valami hihetetlen! Mintha most jött volna le a gyártósorról.
– Majdnem, mégsem kaphatod meg rá a muzeális, de még csak a matuzsálem minősítést sem, sajnos.
– Lehet, de ez a kis áldozat igazán megérte.
– Amíg a motorháztetőt nem nyitják ki, senki sem gondolná, hogy nem eredeti benne minden.
– Még én sem! De komolyan, hihetetlen munkát végeztetek! Minden benne van, amit kértem?
– Minden! Távolságtartó tempomat, billenthető tükrök, fűthető bőr ülések, LED fényszórók. A legmodernebb GPS nyomkövető, a legújabb tizenkét colos érintőképernyős navigációs rendszer. Természetesen rejtett. Ha bekapcsolod a retró rádiót, előjön az érintő képernyő, ha kikapcsolod eltűnik a műszerfalban ismét. A hangtechnika is igen komoly cucc. Ha akarod, berobbanthatod vele a környező kocsik üvegeit is, tehát csak ésszel! Van benne önvédelmi lopásgátló rendszer is. Azt se nagyon próbálgasd, mert némely országban illegális. Például Magyarországon is. Viszont a motort, a hajtásláncot és a futóműveket mind le kellett cserélnünk.
– Muszáj volt?
– Sajnos a motort igen, tudod a környezetvédelmi normák miatt. Meg mert nem kaphatott OT minősítést. Az meg rántotta magával a többit.
– Attól függetlenül nagyon szép lett.
– Valóban, én is büszke vagyok rá. De kérlek, ne feledkezz meg róla, a kaszni ugyan meg van erősítve, de attól függetlenül ez egy majd hatvanéves technológia.
– Vigyázok rá, ne félj!
– De most komolyan, dupla turbós hibrid motor van benne, Majd négyszáz lóerős, Háromszáznegyvenhat kilométer per óra a vége padon, Eszedbe se jusson kipróbálni a valóságban, mert szétesik ez az öreg kaszni!
– Oké, oké!
– Pisti! Vedd komolyan, kérlek! Nem szeretném a gyászjelentésed olvasni.
– Nem fogod nyugi, vigyázok rá.

És István vigyorgott. Nagyon, de nagyon tetszett neki a mai kor alapkövetelményeire átalakított majd hatvanéves tűzpiros Lada, aminek nemcsak a króm dísztárcsái ragyogtak a napfényben. Teljesen elégedett volt, mégis várt még valamit. Tudta jól, a legjobb munkáinak Laci, a németországi autórestaurátor cég tulajdonosa mindig nevet ad. Laci kicsit hallgatott, mintha gyermekétől válna meg, megsimogatta a tükörszerűen fényes, karc és koszálló, nanotechnológiás kerámiafesték-bevonatot.

– A festésre vigyáz, ne engedd javítani senkinek se. Mert titán kompozit is van benne. Ez a kompozit harmincszor erősebb bármely acélnál. Akár egy betonfalon is keresztül megy egyetlen karcolás nélkül. Na jó, ez erős túlzás, de gondolom érted. Tartós a cucc. – Megint kicsit hallgatott. – Az autód neve Marabella.

Ortopel Zsolt rendezte Magyarország legnagyobb szocialista témájú oldtimer találkozóját egy Győr melletti kis faluban. Még a falut is átalakították a hetvenes évek eleji állapotára. Statisztaként felbérelve a helyieket erre a két napra. Volt, aki hagyományos népviseletbe öltözött, volt, aki munkásőrnek. Sőt, érkezett egy korabeli valódi rendőrautó is, valódi rendőrökkel, de korhű ruhában. A szponzor minden költséget busásan kifizetett előre. A kilencvenhét éves, még a kommunista rezsim ideje alatt amerikába menekült, disszidált szponzornak csak egy kikötése volt. Meg kell hívniuk a német magyar kettős állampolgárt. Kerekes István neves szoftverfejlesztőt és oldtimer gyűjtőt, akivel ő kezet akar fogni, miután lement a fődíj kiosztó.

Ezt Pisti nem értette, de legyen. A szponzor multimilliárdos cégétől folyamatosan kapta a megrendeléseket. Igy aztán betudta a meghívást a jó üzleti kapcsolatnak, meg a közös érdeklődési körnek. Pisti már úton volt legújabb szerzeményével. Zsolti ép az előbb hívta fel, megérkezett a tréler. Rajta volt hat veterán autó, de az, amit a legjobban vártak, nem. Azzal jött István, és nagyon élvezte. Maga a fesztivál fenomenálisra sikerült. Majd a végén megtörtént a szoftverkirállyal, a kilencvenkét éves szponzorral, magával Stephen Wehleeddel az ominózus kézfogás, amelyen jelen volt a cégbirodalom egyedüli tulajdonosának felesége is, Susannah Wehleed is. A cégvezér meglehetősen hosszan beszélt hozzá angolul, miközben a kezét rázta. Egy szót sem értett belőle, mégis megesküdött volna, legalább háromszor megütötte az áram. Majd egy aránylag nehéz csomagot adott át neki, és legnagyobb meglepetésére tört magyarsággal azt mondta:

– Kinyitni akkor, amikor van ülve álmaid nő melletted, jön országhatár! Nem előbb! Érted?! Nem, előbb! jó? Ígérni!

És Pisti, kicsit mosolyogva ugyan, de megígérte neki.

Hazafelé már késő éjszaka volt, amikor be kellett kapcsolnia a GPS-t, mert nem találta az autópálya lehajtóját, pedig azt egyszerűen nem lehet eltéveszteni. Amikoris rájött, rossz irányba kanyarodott. Vagyis Győrből nem Bécs felé, hanem Budapestnek vette az irányt. A szó szoros értelmében senki sem volt az úton. Ahogyan a kijelzőt nyomogatta, hirtelen valami villanás-féle vette körül. Ahogy feltekintett, csak két féklámpát látott közvetlen maga előtt. Beletaposott a fékbe ő is, hogy elkerülje az ütközést, félrerántotta a kormányt, becsúszva pontosan a másik autó mellé. Magából kikelve káromkodott, üvöltött át a másik felé.

– Te idióta barom! Megelőzöl aztán megállsz az autópályán!

Ahogy nézte, leeset az álla. Egy DeLorean volt. Pontosan olyan, mint a vissza a jövőbe kellékautója. Az ablakokon nem látott be, mert szemmel láthatóan vastag dér fedte őket. Majd fel bődült a DeLorean hathengeres motorja. Pisti elmosolyodott. Majd átkiabált.

– Versenyezni akarsz öcsém? A kaszni öreg, de négyszáz lóerő van benne haver!

Válasz helyett a DeLorean sofőrje kétszer rálépet a gázra. Hangosan hörgő motorok zaja verte fel az éjszakai autópálya csendjét. A harmadik gázadásra mindkét autó kilőtt. Három másodperc alatt fent voltak százon. Pisti legnagyobb meglepetésére orr volt az orr előtt. Egyik se tudta megelőzni a másikat. Pisti padlóig nyomta a gázt. Alig pár másodperc múlva már kétszázzal repesztettek, még mindig nem eldöntve a versenyt. Pisti rákapcsolta a hibrid rendszer tartalék elektromos motorjait kettőszáz nyolcvan kilométeres sebességnél, mert a DeLorean meglódult. Már háromszáztízzel száguldottak mindketten, amikor az öreg Lada szélvédőjén megjelent egy repedés. Akkor jutott eszébe, amit a restaurátor barátja mondott neki: „Ki ne próbáld, mert nem akarlak a gyászjelentésekben viszontlátni!”, de már nem volt visszaút. Amikor a másik autó sofőrje észrevette a már háromszázharminccal mellette száguldó hatvanéves Ladát. Arcáról a döbbenet volt leolvasható. Hisz a DeLorean sofőrje eddig nem is tudott arról, hogy verseny van, ahol ő az egyik főszereplő. Nem is láthatta István autóját, mert be volt fagyva az oldalsó üvege. Pisti tökéletesen félreértet mindent, amit csak lehet. Akkor kékesfehér elektromos kisülések, kisebb villámok jelentek meg a DeLorean körül, és igen, Pisti győzött.

De hová tűnt a másik autó? Basszus! Baleset történt? Pisti kirakta az elakadásjelzőt és megállt. Leállította a motort, kiszállt és hallgatózott. De semmi. Egyedül az ő felhevült kipufogórendszere kattogott halkan, ahogy hűlt kifele. Meg nem előzte. Már nem az autópályán van. Mi történhetett? Elővette a telefonját és tárcsázta az autópálya felügyeletet, hogy bejelentse a lehetséges balesetet.

A multimilliárdos cégvezér és felesége, a szállodai szobájukban nem tudtak aludni. Beszélgettek, méghozzá tökéletes magyarsággal.

– Szerinted sikerült a feltöltés? – kérdezte a feleség.
– Háromszor is átküldtem a programot. Szerintem igen.
– Nagyon szeretném már tudni, sikerült e?!
– Három nap, ennyi kell és megtudod. – Simogatta meg nála jóval fiatalabb, mégis már nyolcvan éves párját. Az megfogta ráncos kezét, és az arcához szorította.
– Majdnem elnevettem magamat, ahogyan törted a magyart.
– Hidd el, én is majdnem elröhögtem magam.
– Kicsit azért félek a következményektől.
– Mitől félsz drágám?
– Olyan szép emlékeim vannak. Nem akarom elveszíteni őket. Viszont gyerekeket is szeretnék, nagyon! És unokákat is.
– Ne aggódj szerelmem, minden rendben lesz. Akikbe fel van töltve a program, emlékezni fognak mindkét valóságra. A régire is, és arra is, ami az időutazás után lesz. Legalábbis a kísérletekből ez jött vissza.
– Én azért félek. Nem gondolod, hogy veszélyes, amit tettünk? Elvégre a kísérletekben percekről beszélünk. Mi viszont évtizedeket akarunk ugrani!
– Ne félj, nem játszunk Istent – és megsimogatta felesége hasát. A hasán lévő golyó ütötte heget, mely meddővé tette szerelmét hat évtizeddel ezelőtt.

Pisti telefonja süket, a GPS is megbolondult.

– Nincs jel... basszus! Kettőezerhuszonnégyben nincs jel, ez szép! Majd húsz kilométert ment vissza, de se roncsot, se más járművet, de még egy vacak autópálya felhajtót sem talált. Vajon hol jöhetett le róla? Már éjjel egy óra is elmúlt, amikor megunta a kevergést a semmiben. Egy útszéli erdei parkolóban leállította a motort és elaludt.

– Jó reggelt álomszuszék, hasadra süt a nap! – Pisti azt hitte, álmodik. A lány valami hihetetlenül szép volt. Mosolygott, egyenesen rá. Szandálja a kezében, mezítláb állt mellette. – Szia, Zsuzsi vagyok. Szép a verdád!
– Szia Zsuzsi, én meg István. Hát te?
– Ezt nem értem, persze hogy én. Ismerjük egymást?!
– Nem hiszem, amit igazán sajnálok. Mert csodálatos a mosolyod.

A lány zavarában a haját igazgatta.

– Akkor elviszel megkocsikáztatni? – Zsuzsinak nagyon tetszett István.
– Hát hogyne vinnélek el, gyere! Hová lesz a fuvar?
– Pázmándfalut ismered? – István nagyon meglepődött, mert onnan jött el tegnap éjjel. Ott tartották az oldtimeres bulit.
– Ha segítesz, odatalálok.

És Zsuzsa segített neki. Már pattant is be. Alig pár kilométerre lakot szüleinél, abban a kis faluban. Ahol még aszfaltút sem volt. Telefon is csak egy a faluban, a postán. Viszont volt egy autószerelő műhely, ahol ki tudta cseréltetni a kocsi berepedt szélvédőjét. Legnagyobb meglepetésére elfogadták a fesztiválon vásárolt öreg, már forgalomból kivont, magyar forintos bankókat, már csak a gyűjtőknek értékes bankjegyeit. Egészen pontosan csak azokat fogadták el! Nem volt bankautomata, és kártyával sem lehetett sehol sem fizetni. Csak bután néztek rá, amikor rákérdezett. Három napot mondott neki a szerelő. Végülis miért ne? Hotel a környéken se volt. De Zsuzsi egyik barátnéjának az anyukája, koszt-kvartéjjal együtt napi tíz forintért kiadott neki egy szobát. Pistinek csak ötvenesei, és százasai voltak régi magyar forintban. Még a fesztiválon vásárolt be belőlük. Se tízes, se húszas, mert azok arany árban voltak. Közben minden percét Zsuzsival töltötte. Nem igazán értette, minden hihetetlenül olcsó volt. És senki sem ismerte az Eurót.

Még azon a napon megcsókolta Zsuzsit. Maga sem hitte el, már el se váltak onnantól, az éjszakát is együtt töltötték, együtt aludtak. Már ha lehet azt alvásnak nevezni. A harmadik napon el kellett könyvelnie, fülig beleszeretett a lányba.

– Zsuzsi. Eljössz velem Németországba?
– Nincs énekem útlevelem.
– Nem is kell. Simán átmegyünk a határon, úgy ahogy jöttem.
– Az nagyon veszélyes, azt lehet nem kellene. Ha az embert megfogják disszidálás közben, abból nagy baj lehet.
– Az unión belül ilyen nincs. Ott nincsenek valós határok.

Ezt Zsuzsi nem értette, de bízott szerelmében. Az anyjával meg már beszélt újdonsült barátjáról, aki Németországban élő magyar. Édesanyja azt mondta neki, ne gondolkodj rajta sokat! Fogd meg édes fiam ezt az embert. Német földön él, autója van, háza, cége és még az ágyban is jó. Fogd meg a tökeinél és a gyomrán keresztül és többé el ne enged! Menj vele ki, tégy kedvére, szülj neki egy rakás gyereket! Majd akkor írj nekem, ha megérkeztél és már minden rendben. Fogta is Zsuzsi rendesen! Napjában háromszor is elkapta a férfit, de még éjszaka is kedvére tett. Bele is habarodott az hamar.

A falu autószerelője, ami valójában húsz kilométeres körzetben az egyetlen volt, alig hitt a szemének. Az új szélvédőért nagybátya ment fel Pestre, a kommunista párt által felügyelt alkatrész raktárba, ahol volt neki ismeretsége. Addig nem is volt semmi gubanc, amíg el nem fordította a kulcsot a majdnem újnak kinéző tűzpiros, kerek lámpás Ladában. És amikor a motor életre kelt, már tudta… itt valami nincs rendben. Csak bent a műhelyben merte felnyitni a motorháztetőt. Valamennyi szerelője, és ő is csak bambulni tudott a motortérbe, igazából nem tudta, mit is lát. Rohant is a postára telefonálni, bejelenteni a rendkívül gyanús felforgató elemet.

– Mondom én, itt valami nincs rendben! A jármű az adatlapja alapján csak öt év múlva lesz legyártva! A motorja helyén nem tudom, mi van. Tele a motortere mindennel, kábelokkal, villanymotorokkal! Olyan benzinmotorral, amit még sose láttam. Olyan az egész belülről, mint egy űrhajó. A faluban egyetlen televízió van a tanácsházán, az is egy mázsás. Ebben az autóban vékonyabb mind egy ceruza! Jöjjenek gyorsan kérem, amilyen gyorsan csak tudnak!
– Küldünk oda munkásőröket. A körzeti megbízottat. Meg a mi ügynökeinket is. Tartsa ott őket mindenképpen! Nem érdekel, hogyan csinálja!

Pisti a harmadik napon kezdet gyanakodni, valami nincs rendben ezzel az oldtimer fesztivállal. Ugyan mindenhol korabeli autókat és öltözéket lát, mégis valami nem stimmel. Amikor elhozta az autóját, a szerelő mindenféle marhaságot kitalált, csak ne keljen kiadni a járművet. Adott neki öt darab százast, akkor elengedte nagy nehezen. Amikor ment Zsuzsiért, azt épp négy munkásőrnek beöltözött fószer zaklatta. Szemmel láthatólag félt tőlük szerelme.

– Uraim! – szólt feléjük. – Talán ezt nem kéne.
– Neked meg mi közöd hozzá büdös paraszt?!
– Ember, vegyél vissza! Mert meghívás ide vagy oda, elkenem a szátokat, de nagyon csúnyán! Amúgy két danos Aikidó mester vagyok. A helyetekben átgondolnám kétszer a szitut, fiúk!
– Elvtársak, halottátok?! Nem elég, hogy letegezett ez a felforgató, de még le is urazott!

Innentől már aránylag egyszerű volt a történet. A négy valódi munkásőr, a valódi körzeti megbízottal együtt, pillanatok alatt ájultan feküdt a porban. Ez utóbbinak volt egy újság a zsebében, a vas népe. Pista magához vette, megnézte rajta a dátumot. Ezerkilencszázhatvannégy, júniusi szám. És a letöltött program első csomagja aktiválódott. Igen ő most itt van, ebben az idősíkban, és menekülnie kell Zsuzsival együtt! Honnét tudta, fogalma sem volt róla! Valójában ez volt a letöltött program első csomagja, amit elméje megnyitott.

– Menjünk Zsuzsi!
– A bőröndöm.
– Hagyd, veszünk mindent, ami kell! Mennünk kell!

És mentek. Épp csak elindultak, amikor három Volga állt meg a szerelőnél, szinte azonnal utánuk eredve.

Észak-Magyarországon valamennyi határátkelőt lezárták. Ott csak fokozott ellenőrzés után engedtek át bárkit is. Minden német állampolgárt feltartóztattak, és csak a titkosszolgálat engedélyével engedhették őket útjukra. Pistit és Zsuzsát keresték. Aznap éjfélkor, a barcsi határátkelőn épp karbantartást végeztek. Senki sem volt a határ egyik oldalán sem, így nyugodtan tudtak dolgozni. Az őrség is laza volt. Hirtelen motorzúgás verte fel a csendet. Egy piros paca húzott el, közvetlen mellettük, hihetetlen sebességgel. Az egyik határőr felkapta a fegyverét és tüzet nyitott a távolodó valamire. A szerelők állítják, az egy piros autó volt. A kamerák felvételei ezt megerősítették. Viszont egy repülőgép sebességével haladt. Ezerkilencszázhatvannégyben, ha valaki száztízzel haladt, az már nagyon gyorsnak számított. És ez a valami majdnem háromszáznegyvenöttel ment. A jelenséget soha többé nem látta senki sem, így a titkosított jelentés sohasem szivárgott ki.

* * *

Stephen Wehleed és Susannah Wehleed hazaérkeztek a kaliforniai birtokukra. Már eltelt négy nap, és Susannah, magyar nevükön Kerekes Zsuzsa és férje Kerekes István múltbeli emlékei még nem változtak meg.

– Nyugodj meg kedvesem, sikerült nekik.
– Az én emlékeim még a régiek. Nem változott semmi sem.
– Hatvan évről beszélünk. Lehet nem három nap lesz az átalakulás ideje.
– Azért jó lenne, ha a kutatásvezetővel beszélnél.

Akkor olyan történt, amire senki sem számított.

– Dédimama, Dédimama!

És az öt év körüli kislány és a négyéves kisfiú kacagva vetődtek dédszüleikhez. Ahogy fizikai kontaktba kerültek velük, hatvan évnyi vadonatúj emlék árasztotta el tudatukat, jól elválaszthatóan meglévő emlékeiktől. És Zsuzsi sírva fakadt örömében. Öt gyermeke, tizenegy unokája és négy dédunokája lett hirtelen. Vége a gyermektelen létnek!

* * *

Hatvan évvel ezelőtt.

Pisti, kibontotta Stephen Wehleed csomagját. A magyar határ előtt álltak meg három kilométerrel. Azzal az álomnővel, akit szeret. Két derék alá érő golyóálló mellény, két útlevél neki és Zsuzsinak. Stephen Wehleed és Susannah Wehleed amerikai állampolgárok névére kiállítva. És készpénz, nagyon, nagyon sok készpénz.

– Pisti! Ugye nem azt akarod csinálni, amire gondolok?
– De igen, pontosan azt foglyuk tenni, amire gondolsz!
– Kicsit féltem, hogy ezt válaszolod.
– Nem tudom miért, de tudom mit kell tennem. Mintha valaki a fejembe jegyzetelt volna.
– Mondjuk az, akitől ez a csomag jött?
– Igen, pontosan.

A saját idejében, kettőezerhuszonnégyben a retró tűzpiros Zsiguli itt, ezerkilencszázhatvannégyben még annyira újnak számított, hogy le se gyártották. A benne lévő technika még nem létezik. Még fel sem találták, éppen ezért hihetetlenül veszélyes, ha rossz kezekbe kerül. Át kell jutniuk a határon mindenképp, és a fejében lévő feljegyzések alapján át is fognak. A Program harmadik része megnyílt. A jármű végsebességével, háromszáznegyvenhattal száguldott keresztül a határon, amikor is egy gépfegyver zakatolása hangzott fel a hátuk mögött. Zsuzsa fájdalmasan felsikoltott, de a hihetetlen fájdalmon kívül más baja nem eset. Mert a kevlár mellény megfogta, felfogta a két gépfegyver lövedéket, ami eltalálta a karosszériát, átszakítva azt, Zsuzsába csapódva állt meg.

* * *

A DeLorean egy ponyvával volt letakarva. Két utasa az autótól majd száz méterre, a reptér melletti parkoló mellett feküdtek a magas fűben. A fiatalabb férfi kezében egy vadodat új, második világháborús páncéltörő gránátvető. Míg az idősebb férfi egy távcsővel figyelte a helyszínt. Hamarosan megérkezett a tűzpiros Lada. Kiszállt belőle egy férfi és egy nő. A DeLorean idősebb utasának ük-ük nagyszülei. Húsz percre rá, hogy Pisti és Zsuzsi gépe felszállt, a DeLorean fiatalabb utasa célba vette a tűzpiros Ladát. Meghúzta a páncéltörő gránávető elsütőbillentyűjét, és a jövőbeli autórestaurátor, Laci alkotása ezer darabra szakadt. A DeLorean idősebb utasa elővett egy noteszt, és beledörzsölte a fűbe, amitől picit maszatos lett ugyan, de elveszítve a pozitív feltöltöttségét, az időfodor vonalán aktualizálódott. Majd kinyitotta, és belenézet a jegyzeteibe. Illetve annak hűlt helyére.

– Rendben vagyunk, itt végeztünk. Megyünk haza.

Vége…