Belefásultam
Nagyon szerettem volna ezt az életet, ha úgy alakul, ahogy elterveztem.
Sokat jelentesz nekem, anya, mert Te mindig jó vagy hozzám.
Belefáradtam az örökös gondolat-hajhászásába. Unom már, hogy mindenki átver, becsap. Vannak bizonyos álmaink, amelyek nem fedik a valóságot, de nem érdekel, mert én is egy normális ember tudok lenni. Megelégeltem, hisz benne vagyok a korban, és én is szerettem volna gyermeket, de mindenkinek szálka vagyok a szemében, legalábbis úgy érzem.
Tudod, nekem is nagyon, de nagyon fáj, hogy mindenki csak kihasznál. Már 37 éves vagyok. Egy koros ember lettem. A hajam ősz, a testem egy romhalmaz. Az emberek meg amblokk utálnak.
Nem akarok itt lenni, nem akarok köztük lenni. Belefáradtam az örökös harcba Önmagamért, mert senkit sem érdekel, hogy velem mi van.
Van nekem szívem és becsületem is, de senkim sincsen, aki olyan, mint én. Az életemnek nagy része szomorú és fájdalmas, gyűlölettel teli. Sajnos tettem érte, hogy ilyen legyen, hogy ilyen legyek.
Vannak érzéseim, de nincs se tudatom, se gondolatom. Lelki nyomorból áll életem egy része. Hazugságból hazugságba megyek. Az életem nem azon alapul, hogy másokat bántsak, avagy engem bántsanak.
Érzékeny lelkű voltam, egy nagy gyermek, aki mindent és mindenkit csodált. És mi lett belőle? Megvetés, szánalom és bosszú. Ez az életem festményének a része!?
Minden emberi kapcsolatban fontos számomra a kreativitás, hogy a létezésem értelmet nyerjen.
Csupa beteg gondolat volna, hogy csak csodálni, szeretni, becsülni!? Miért ilyenek velem az emberek!? Miért nem lehet beszélni velük?
A tudat állati, ahogy hívják: ösztön. Ez mindenkinek fontos. Idegroncs lettem, pedig sokszor próbáltam új életet kezdeni, és belefáradtam.
Szeretnék nyugodtan élni emberek és minden más nélkül.
Az életcélom már nem egy lét, hanem egy bolond út.
Nem szeretem magam, meg már ezt az egészet. Mindenki, aki szeret, valami módon kapcsolódik hozzám.
Ahogy anyum haragszik emberi szeretet, tudat alatt megoldva, de velem törődik.
Mindenkinek csak problémája van velem. Bármit, bárhol bármikor csinálok, az nem jó…
Szeged, 2024 tavasz
Írta: Pomucz Roland
Korrektúrázta: Józsa Bence
